Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

A Deák-társaság új jelöltet választott

A Győri Deák Ferenc Társaság vezetői úgy látják, esélyeik javultak azzal, hogy Plutzer István helyett Jungi Csabát indítják polgármesterjelöltként a választáson.
Teljes egyetértésben határozott úgy a Győri Deák Ferenc Társaság elnöksége, hogy Plutzer István volt mosonmagyaróvári polgármester helyett Jungi Csabát, a civil szervezet elnökét, Győr 1994–2002 közötti alpolgármesterét indítják polgármesterjelöltként az október 1-jei önkormányzati választáson – mondták egybehangzóan az egyesület vezetői a tegnapi sajtótájékoztatón. A miértre ugyanakkor nem kaptak egyértelmű választ az újságírók.

Jungi Csaba azt hangsúlyozta, alaposan kielemezték a győri politikai helyzetet, és úgy ítélték meg, a jelenlegi körülmények között ez a legkedvezőbb felállás. Szerinte az idő igazolni fogja a döntést, amelynek „oka és értelme van", de a konkrétumokat illetően türelemre intett. Rechnitzer János, a társaság listavezetője arra utalt, hogy bizonyos felmérések szerint Plutzer István ugyan szakmailag kiváló, de a városban nem eléggé ismert. Úgy vélte, még elég idő van a választásokig, és helyzetük nemhogy romlott a váltás miatt, hanem ellenkezőleg, javult. Az első ajánlószelvényt Rechnitzer János nyújtotta át ünnepélyesen Jungi Csabának.

A sajtótájékoztatón jelen volt Plutzer István is. P júniusi bemutatkozó sajtótájékoztatójára visszautalva kijelentette: új műsorhoz új férfi kell, és most úgy látszik, változott a műsor. Megerősítette, hogy a döntés a jelenlétében és egyetértésével született meg, és a továbbiakban is segíti a Deák-társaságot.

Jungi Csaba kifejtette: terveiben nem szerepelt a polgármester-jelöltség, de felelősséggel tartozik az általa vezetett civil szervezetért, ezért elvállalta a feladatot. Beszélt arról is, hogy a polgármesterséghez speciális jártasság és tudás szükséges, amit ő nyolcéves alpolgármestersége alatt megszerzett. A Kisalföld azon kérdésére, miszerint előfordulhat-e, hogy visszalép – amint ez 2002-ben, még a Pro Urbe színeiben megtörtént –, azt válaszolta, nem.

A Deák-társaság a kampányt augusztus 20. után kezdi meg, és akkor mutatja be a 21 körzetben indított képviselőjelöltjeit. Jungi Csaba egyébként csak polgármesterjelöltként indul, képviselőjelöltként nem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejezetlenül nem mentesít

Miért nem fejezik be a Bácsára vezető új utat a tervek szerint? – tette fel a kérdést a… Tovább olvasom