Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

A Csutora Győrújbaráton

A szigetközi Csutora Hagyományápoló Egyesület idén ünnepelte alakulásának 10. évfordulóját. Szakmai munkájaként minden évben megrendezi a győrújbaráti nemzetközi néptánc-táborát.
Az egyesület tagjainak szakmai munkája már korábbra nyúlik vissza, 20 éve kezdték a tábori munkát, ahová az egész nagy Magyarország területéről, de még Németországból érkeznek gyerekek. A táborban a táncon kívül kézműves foglalkozásokat, népzene tanítást, néprajzi előadásokat tartanak. Az egy hét alatt a legkisebbek népi játékokat, a középső korosztály dél-alföldi táncokat, a legnagyobbak szilágysági táncokat tanulnak. A táborzáró programjaként mindezekből bemutatót tartanak az érdeklődők számára. A tábor vezetői Szűcs Károly és Honfi Beatrix. A munkában részt vevő oktatók Szalóki Kornélia, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, Göbölös Gábor, Barabás Renáta, Gula Miklós, Lázár Attiláné és Bedecs Ilona.

Az egyesület Győrött a Petőfi Sándor Művelődési Központban tartja próbáit kedden és csütörtökön. Jelentkezni lehet a próbák ideje alatt. Mindenkit szeretettel várnak.

Fotók: Szük Ödön

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi programajánló

Használja ki augusztus utolsó hétvégéjét! Érdekes és izgalmas programok várják a kikapcsolódni… Tovább olvasom