Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

A család szeretete nem pótolható

Manapság meglehetősen ritka, hogy generációk élnek egy fedél alatt, békében.
Hegyi Béla 1906. december 17-én Szanyban látta meg a napvilágot, s az állandó lakhelye ma is a rábaközi falu. Kicsit már gyengélkedik, nemrégiben egy súlyos tüdőgyulladás döntötte ágynak, úgyhogy az év nagy részében Győrben élő Margit lánya s annak családja gondoskodik róla.

– Tavaly júniusban egy súlyos infarktuson esett át az édesapám, hónapokig aggódtunk az állapota miatt – mondta el érdeklődésünkre Nagy Józsefné Margit győri, Zrínyi utcai otthonukban.

– Kilencvenkilenc évesen pacemakert kapott, azóta kicsit jobban érzi magát. Nehéz időszakon van túl, egy időben mindent csak pépesítve tudott lenyelni. Sokat köszönhetünk a háziorvosunknak, dr. Szigeti Máriának, aki amolyan családtagnak számít. Úgy tudom, a doktornő praxisában a papa a második százéves, aki ilyen szép kort megért.
Nagy József és családja óvó szeretettel veszi körül Béla papát, aki talán ennek köszönhetően élt túl egy súlyos szívműtétet, majd októberben egy tüdőgyulladást.

A szanyi Dózsa téesz egykori fogatosa 1971-ig dolgozott aktívan, előtte pedig önállóan gazdálkodott. Leánya szerint a folyamatos „dolog", a nap és a levegő rendkívül szívóssá, kitartóvá tette. Béla bácsit vidám emberként ismerik és kedvelik a faluban, bizonyíték erre az a sok üdvözlő távirat és képeslap, amit a polgármestertől és az utcabeliektől kapott. Németh Gergely polgármester és Funtek János jegyző látogatták meg az ünnepeltet, akinek személyesen tolmácsolták földijei jókívánságát.

– Tizennégy éve özvegy a papánk, a szüleink még megérték a 60. házassági évfordulójukat – folytatta Nagyné Margit, aki maga is nyugdíjas. – Hárman vagyunk testvérek, a becsületre és tisztességre neveltek bennünket. A panellakás kicsiny szobája az övé, napközben tévézik, rádiót hallgat. A természetvédelemről, az állatokról szóló filmeket különösen kedveli. Egykor ők törődtek, babusgattak bennünket, most mi tesszük ugyanezt. Mivel az emeletről ritkán tudnánk levegőre vinni, nyáron a Répce utcai gondozóházban tölt néhány hetet, de utána visszavárjuk. Ez az otthona, csak még sokáig együtt lehessen velünk!

Kitolódó életkor

– Évről évre több, jelenleg az 1480 ellátottból 68 a 90 évet betöltött nyugdíjasunk – tájékoztatott Vas Imréné, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény területi gondozószolgálatának vezetője. – Több idős maga is sokat tesz a saját komfortérzetének jobbításáért, klubjaink, gondozási központjaink is ezt a célt erősítik. – Személyes kihívásnak érzem az időskorúak gondozását, amelyet munkatársaimmal együtt tartalommal szeretnénk megtölteni. A Kisalföld információi szerint a legidősebb győri egyben az ország legszebb korú alkotója is a januárban 103. évét betöltő Gallai Rezső személyében, aki jó egészségnek örvend, mi több, a vízügyi igazgatóság karácsonyi ünnepségére is hivatalos volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben zsúfoltság, a falvakban létszámgondok

Hiába nőtt meg ugrásszerűen Ménfőcsanak lakossága az elmúlt néhány évben a Mediterrán I. és II. lakótelepnek köszönhetően, az óvodai kapacitás nem tudja követni a változást: a becslések szerint közel félszáz kisgyereknek nem lesz helye a helyi óvodában. A zsúfoltság máshol is gond, hiszen egyre többen hordják a Győr környéki településekről városi óvodákba gyerekeiket. Tovább olvasom