Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

A beteg kisfiúék háza életveszélyessé vált

Tápszentmiklós - Rájár a rúd a Tápszentmiklóson élő Bogdán családra, akik szoba-konyhás otthona a megroggyant tetőszerkezet miatt életveszélyessé vált. A faluban is sokan tudják, Bogdánék hároméves kisfia gyógyíthatatlan betegségben, úgynevezett cisztás fibrózisban szenved.
Hogy egy éve, két hónapja vagy több ideje van hátra Attilának, nem tudni, mindenesetre a szülők boldoggá szeretnék tenni kisgyermekük még hátralévő idejét.

A tavalyi, augusztusi vihar olyannyira megtépázta a négylakásos szalagház hátsó részét, hogy nem bírták a gerendák, berogyott a tető. A hat éve párjával és beteg kisgyermekével itt élő Hüse Annamária ez idáig hiába fordult segítségért az önkormányzathoz, banki kölcsönért, az emelt családi pótlékon kívül semmilyen segítségben nem reménykedhet. Az apa több mint egy éve az Audi egyik alvállalkozójánál dolgozik műszakban a gyártósoron, az édesanya pedig gyesen van a kisfiúval.

Ki tudja, meddig ölelheti a kis Attila anyukáját? A szülők mindenesetre gyermekük betegsége és az egyéb gondok ellenére is szeretnék felhőtlenül boldoggá tenni kisfiuk életét. Fotó: Bertleff András
Ki tudja, meddig ölelheti a kis Attila anyukáját? A szülők mindenesetre gyermekük betegsége és az egyéb gondok ellenére is szeretnék felhőtlenül boldoggá tenni kisfiuk életét. Fotó: Bertleff András

– A szüleim tíz éve megszakították velem a kapcsolatot, a párom ugyanis cigány, szóval hozzájuk nem mehetek, az anyósom viszont amiben csak tud, segít – sorolja az eddig is nagy megpróbáltatásokon átesett fiatalasszony. – Közbeszólt a betegség, borzasztó, milyen félelmek, kétségek gyötörnek, hiszen – az orvostudomány jelenlegi állása alapján – ez a genetikai betegség ma még gyógyíthatatlan, így az orvosok sem tudják, meddig élhet a fiunk ezzel a kórral.

A családban eddig még nem fordult elő ilyen betegség. Hüse Annamária egyelőre nem szeretne többet, mint hogy a folyamatos gyógyszeres, időszakonként pedig kórházi kezelésre szoruló kisfiuk még hátralévő idejét együtt, boldogságban tölthetnék el. A berogyott tető felújítása, az új cserepezés az eddigi árajánlatok alapján 8–900 ezer forintba kerül. Akár anyagot, akár munkát ajánl fel valaki, minden segítséget jó szívvel fogadna a család, mert a ház életveszélyes, ez esetben pedig a gyámügy mérlegeli a gyermek körülményeit.


A tavalyi, augusztusi vihar olyannyira megtépázta a négylakásos szalagház hátsó részét, hogy nem bírták a gerendák, berogyott a tető.Fotó: Bertleff András
A tavalyi, augusztusi vihar olyannyira megtépázta a négylakásos szalagház hátsó részét, hogy nem bírták a gerendák, berogyott a tető.Fotó: Bertleff András

A kis Attila éjjelente az apai nagymamánál alszik, a szülők egy esetleges tetőcsere idején szintén itt húzhatják meg magukat. Váltó- vagy krízislakás a településen nincs, legalábbis így tájékoztatták a szülőket, így a tartósan beteg kisfiúval szinte kilátástalanná vált a helyzetük. Nem kértek tőlünk semmit, mi is csak a kórházban hallottunk a kis Attila, meg a beszakadt tető történetéről. Mondanám, bizakodjunk együtt, de ez kevés: fa, gerenda, cserép és egy olyan brigád kellene, akik megmenthetnék egy család életét, boldoggá tennék azt az időt, ami ennek a hároméves kisfiúnak, Attilának megadatott. (A Segítőház Alapítványon keresztül mindenki segíthet, a civil szervezet Raiffeisen Banknál nyitott, „Attila" megjelöléssel ellátott, 12096705-
00174855-00800004-es számú alszámlaszámán.)


A cisztás fibrózisról

Ha hinni lehet a statisztikának, minden negyvenezredik születésre jut egy ilyen betegség, amelynek hátterében genetikai probléma húzódik. Ezeket a babákat korai csecsemőkorban többnyire elvesztik a szülők, csak minden 2500. gyermek marad életben. Hogy pontosan meddig, az szinte minden esetben különböző. Az öröklődő megbetegedés során egyes mirigyek kóros váladékot termelnek. A következményes tünetek közül az emésztőrendszert és a tüdőket érintő elváltozás végzetes lehet.

Olvasóink írták

  • 13. ismerős 2008. szeptember 23. 20:58
    „Micsoda? Hogy a Ph adta el ezt a romhalmazt? Ezt meg honnan vetted? A te házadat felújította a helyi polgármester? Jó neked! Gratulálok!”
  • 12. Reális 2008. szeptember 23. 14:23
    „Csabazs!
    Ki mondta, hogy az önkormányzaté volt ez a ház? Ha valamivel nem vagy tisztába maradj csendben okos tojás!”
  • 11. csabazs 2008. július 23. 07:13
    „Polgármester(7)

    Ha már 10 évvel ezelőtt olyan rossz volt a házsor állaga, mint ahogy a Polgármester Úr állítja, akkor miért adták el? Ha akkor a PH felújítja, ma nincs ez!
    Csak sajnos az a tendencia az önkormányzatoknál, hogy ami rossz, abba nem fektetünk bele, inkább eladjuk, találnak rá elég balekot, s aztán gondja-baja, oldja meg a tulajdonos!!!”
  • 10. kajlajakab 2008. június 19. 11:02
    „A család segítséget kért, a hivatal nem tudott adni, ami érthető a jelenleg folyó beruházások kapcsán. Nem ezen kellene rágódni, hanem azon, miként lehetne a családnak segíteni. Aki tudja, tegye meg! Hiszen a faluban is elindult egy gyűjtés, ajánlott fel egy brigád is segítéget, anyag kellene. Szívesen várjuk a jelentkezőket ezen az oldalon is, hátha megmenthatő, egybetartható egy család, ahol féltve-szeretve nevelnek egy kisfiút.”
  • 9. K.Sz 2008. június 18. 21:47
    „Igaza van kedves Jégerné! csakhogy a szenzáció a lényeg és nem közlik le a polgármester véleményét. Pedig a korrekt tájékoztatáshoz az is kéne. Már eleve meg kellett volna kérdezni a polgármestert is, sajnos nem tette meg a cikk írója. Ha valaki tárgyilagosan szeretne tájékozódni, mindkét véleményt el kell olvasnia. A polgármester elmondása után teljesen más megvilágításba kerül a történet, ezért nem fogják a lapban közzétenni.”
  • 8. Jégerné 2008. június 18. 17:36
    „Jó lenne ha a polgármester nyilatkozata is bekerülne az újságba!!!!!!”
  • 7. Polgármester 2008. június 18. 10:51
    „Miért életveszélyes a beteg kisfiúék háza?

    A Kisalföld 06.14-én megjelent ,,A beteg kisfiúék háza életveszélyessé vált" című írásra szeretnék reagálni.
    Mivel az írás a történet egy bizonyos pontjára koncentrál, az olvasó nem tud tárgyilagos véleményt alkotni a további információk hiánya miatt és egy torz kép alakul ki benne, ami a helyi önkormányzat megítélését és felelősségét sem tudja tisztán megmutatni..
    A történek nem új, és nem is egy éves múlttal rendelkezik. Először is mindenképpen külön kell választani a beteg kisgyermeket a lakás állapotától. Nagyon sajnáljuk itt a településen a kisfiút és ezáltal a szülőket is, de nem szabad összefüggésbe hozni ezt a szomorú betegséget a lakás állapotának az ügyével.
    Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kisgyermek viselkedésén, mozgásán egyáltalán nem látszik meg a súlyos betegség, egy nagyon eleven és játékos kisfiúról van szó, akinek azért még nem kellene megszámolni a hátralévő napjait és én bízom abban, hogy egészségi állapotában javulás fog beállni és tévednek azok, akik heteket vagy hónapokat jósolnak ennek a szép kisgyermeknek.
    A család lakhatási problémája valóban nagy fejtörést okoz, a baj az, hogy az önkormányzat jobban aggódik mint az életveszélyessé nyilvánított lakás lakói.
    A történetnek több évre visszanyúló előzményei vannak, amelyeket iratok, , képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei, felszólítások illetve azokra tett ígéretek bizonyítanak. Tíz éve vették meg ezt a lakrészt, amely egy régi ,,cselédház" negyedik lakása. Már a tíz évvel ezelőtti vételnél is gondok voltak az épület tetőszerkezetével, főleg a harmadik és negyedik lakás volt elhanyagolt állapotban. Mivel a szóban forgó épület az óvoda mellett helyezkedik el, a tetőszerkezet folyamatos romlása, a karbantartások, javítások hiánya miatt az óvoda udvara is állandó balesetveszélyben volt ( és ma is van) hiszen a meglazult kéménytéglák, cserepek bármikor leeshetnek az ott játszadozó óvodásokra. Erre sok példa volt, több esetben az óvónők szedték össze a tetőről leeső tégla vagy cserépmaradványokat. Évek óta több felszólítást küldtünk a lakóknak, akik közül az első lakás tulajdonosa--aki egyébként a beteg kisfiú nagyapja-eleget tett a felszólításban előírt kötelezettségének és rendbe hozta az ő részét képező tető hibáit. Azonban a két hátsó épületrész lakói még csak választ sem adtak arra, miért nem tartják karban az épületet. Pontosan a család anyagi lehetőségei miatt a helyi jegyző nem élt a bírságolás lehetőségével, de ez sem segített a helyzet megoldásában. Az épületrész tetőszerkezete a korábbi évek alatt folyamatosan romlott, az óvodavezető több esetben jelezte az önkormányzatnak a gyerekekre leselkedő veszélyeket, mentek az újabb felszólítások, de sajnos nem volt hatása sem a jó szónak, sem a keményebben megfogalmazott figyelmeztetéseknek. A családfő apuka arra sem volt képes éveken át, hogy pár darab cserepet és a meglazuló kéménytéglákat megigazítsa a tetőn. A helyzet 2007 évben vált kritikussá, amikor a végső lökést valóban egy nagyobb vihar adta meg a rogyadozó épületrésznek. Az viszont nem fedi a valóságot, hogy az a vihar okozta a tető részleges összerogyását. A statikusi vizsgálat egyértelműen kimondja, hogy a tetőszerkezet az udvari részen szakszerűtlenül lett megtoldva úgy, hogy a megtoldásokat a veranda szélén fa és tégla oszlopokkal támasztották alá. A szélterhelés hatására a kötőgerendák fokozatosan kifordultak. A statikai jegyzőkönyv egyértelműen állapítja meg, hogy ,,az épület hátsó részén lévő lakásnál a fokozatos állagromlás következtében a csonka kötőgerendák teljesen kifordultak és a tetőszerkezet ezen a szakaszon megrogyott és a csonka kötőgerendák a levegőben lógnak".
    Ez a szakértői vélemény a helyreállításról is részletesen szól, amelyből kitűnik, hogy nem elegendő csak a negyedik lakrész helyreállítása, hiszen a mellette lévő harmadik lakrész teteje is be van szakadva, és a tetőszerkezet a négy lakásra egyben van összeépítve úgy, hogy a lakásokat tűzfalak nem választják el egymástól. Ezért a cikkben leírt 8-900 ezer forintos helyreállítási összeg sem reális, hiszen az egész tető helyrehozásával a statikai előírásokat betartva, legalább 4-5 millió forintos terhet ró a tulajdonosokra a javítási költség.
    A statikai vélemény is alátámasztja azt a megállapítást, hogy ez az állapot a szakszerű munka, a folyamatos, időnkénti szükségszerű javítások, karbantartások elvégzésével nem következett volna be.
    A lakókat 8 napos határidővel kötelezték az életveszély elhárítására március 12-én. Azóta sem történt semmi érdemleges olyan esemény, amely legalább a legszükségesebb tennivalók elvégzésére utalt volna. Az óvoda udvarán a gyermekek lengő hintáját ki kellett szedetnem és egy másik helyre áttelepíteni, mert a tetőről folyamatosan hullanak le a cserépdarabok. Az apuka többször is megígérte az utóbbi hetekben, hogy legalább azokat a cserepeket leszedi, amelyek ma is lógnak a tetőn, bármikor leeshetnek, sajnos az ígéret csak ígéret maradt. Az anyuka szerint, mivel az Attila dolgozik, mire hazajön fáradt.
    Mit tegyen az önkormányzat?
    Nem igaz, az, hogy nincs meg a segíteni akarás részünkről. Sajnos lakást nem tudunk adni, mert nincs üres lakásunk. Anyagilag sem áll úgy az önkormányzat, hogy vegyünk nekik egy házat. Akkor mit tehetünk? A képviselő testület hétfőn öt órás ülésen foglakozott az üggyel. Tudjuk, hogy itt pár száz ezer forint nem segít. A segítség csak akkor lehet igazi, ha a teljes életveszélyt megszüntetik a sorházon. Ez pedig mint írtam, legalább 4-5 millió forintba kerülne. Több szakember véleménye az, hogy erre az épületre nem szabad költeni, eljárt felette az idő, le kell bontani.
    A képviselő testület nem tudott dönteni. Nincs olyan eszköz a kezünkbe, amely ezt a problémát megoldaná. A településen egy kisebb lakható lakóház megvásárlásához kellene kb 4 millió forint. Több pénzintézettel felvettem a kapcsolatot sajnos mindenhol elutasító választ kaptam. Mi akkor a megoldás? Az önkormányzat vegye meg részükre a lakást? Ma nem állnak olyan helyzetben a kis települések, hogy ezt megengedhetnék maguknak. Vagy a családoknak beígért iskolakezdési támogatásokat, tankönyvtámogatásokat vegyem el a cél érdekében? Ezt nem tehetjük meg, hiszen Tápszentmiklóson él még rajtuk kívül közel 300 család.
    Kértem a nagyszülőket, hogy engedjék oda hozzájuk a családot, legalább addig, amíg valamilyen megoldás születik. A nagypapa kijelentette, hogy hozzá nem mehetnek be. Ő is az önkormányzat kötelességének tartja a probléma kezelését.
    Mint polgármester nem tudok ígérni semmi biztatót, sajnos annak ellenére, hogy a segíteni akarás szándéka megvan, a lehetőségek viszont hiányoznak. Keressük a megoldást, bízom benne, hogy rendeződhet a család lakhatási ügye, a beteg kisgyermek pedig remélem még nagyon sokáig fog élni, rácáfolva azokra a hírekre, mely szerint a napjai meg vannak számolva.

    Kovács József
    polgármester”
  • 6. pan.cser 2008. június 16. 16:10
    „Ebben a történetben egy szerencsétlen emberi sors rajzolódik ki előttem. Sajnálom ezt a szép fiatalasszonyt és a beteg kisfiát. Könnyen rá lehet mondani ő rontotta el. Elveszítette a szüleit, beteg kisgyermeke született, szerény lakása is tönkrement. Ez az eset amire rá lehet mondani a "szerelem vakká tesz". Az én családom fölött nem rogyik össze a tető, ez minősíti az élettársat. A szülőkkel ki tudja, hogy ment végbe a szakítás, lehet hogy dacból, ment hozzá a párjához, most meg nincs visszaút. A szüleinek lehetne a koruknál fogva annyi bölcsessége, hogy kerseik a kapcsolatot a lányukkal, mégis csak az ő véruk akármit tett is. Sorsára hagyni, a szakadtabb család jóindulatára, kénye-kedvére hagyni a lányukat, ez az amit rosszul tesznek. Ha meg lenne a szülői háttér talán a fiatalasszony is másként gondolkodna a párjáról. Ha elmegy örökre a beteg kisfiú akkor tényleg egyedül marad. Most még szép és egészséges, de mi lesz vele 10-20 év múlva?”
  • 5. Babi 10 2008. június 14. 19:43
    „Tisztelt Ismerős és Helyi!

    Tudjátok ti egyáltalán milyen érzés egy szülőnek tudnia és azzal együtt élnie, hogy a gyereke bármikor meghalhat??? Örüljetek neki ha nem.
    Az egy dolog, hogy milyen az apuka, de arról a kisfiú nem tehet. Azmiatt a gyereknek meg kellene adni a lehetőséget, hogy amig élhet addig boldog lehessen, d ti ezt nem érthetitek, ezt csak az tudja akinek van beteg gyereke. Ahelyett hogy segítenétek őket csak fikázátok, alázzátok őket nehogy valaki is segítsen nekik. ( Lehet, hogy az írígység beszél belőletek? Nehogy nekik jobb legyen?)”
  • 4. K.Sz. 2008. június 14. 16:14
    „Nemsokára elkészül a társasház a faluban. Miért nem adnak egyet a családnak?”
  • 3. Őslakó 2008. június 14. 16:11
    „A házamon a kémény kezd szétmenni. Tisztelt Önkormányzat! Tessék megcsinállni!”
  • 2. ismerős 2008. június 14. 15:40
    „Nagyon sajnálom a kisfiút, mert ő nem tehet arról, hogy van egy lusta és lump apja. Persze a történet nem szól arról, hogy a családfő apuka milyen életet élt éveken át. Ha dolgozott volna úgy ahogyan azt más ember is teszi, biztosan nem utasítná el minden bank a hitelkérelmét. Most meg ők vannak megsértődve? Mindent a bőrük szinére fognak, pedig ez nem így van. Sajnos a beteg kicsi sokkal jobbat érdemelne mint amit kap. és nem is az anyukával van baj, mert ő törődik vele de az apuka nem tudom mikor vette fel ezt a kicsit dajkálni. Csatlakozom az előttem szólóhoz, nem a tavalyi vihartól lett ilyen az épület. Ez sok sok év nemtörődömségének a következménye. Csak körül kell nézni a birtokon, milyen kupi van. Sokkal jobban tették volna, ha Tápon maradnak annak idején.”
  • 1. Helyi 2008. június 14. 14:18
    „Egy éve dolgozik? Előtte mit csinált az apa? Öt évig henyélt, semmit nem csinált, a családi pótlékból élt. Az a tető nem egy nap alatt rogyott össze. Nem fedi a válóságot, hogy a tavalyi vihar miatt lett ilyen. Már éve óta romlik az állapota az épületnek, a tisztelt apuka arra nem volt képes, hogy egy cserepet megigazítson a tetőn. Persze ezek az ilyenhez értenek. Mindjárt kopogtatni az önkormányzatnál és a falu segítsen. Rendben, de akkor az én házamat is csinálja meg a hivatal. Apropó! Az anyuka apja miért tagadta ki a lányát évek óta? Ő a szomszéd épületben lakik, ő miért nem segít? A kisfiút sajnálom, de minden családban van probléma. És mindenki saját maga meg is oldja. csak akarat kell hozzá, ami itt nincs meg. Kétlem azt az állítást is, hogy ezt a tetőt 900 ezer forintból meg lehetne csinállni. Az épület valóban életveszélyes, sőt a szomszéd óvoda udvarán játszadozó gyerekek is állandó veszélyben vannak. Az apuka a kéményről lelógó téglákat sem képes eltávolítani. Hát ennyit erről az ügyről.....l”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetségfejlesztő pályázat

Győr - A győri Talentum Műhely a 2008/2009. tanév I. félévére ismét pályázatot ír ki mentori… Tovább olvasom