Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

A bajban is segítik Takácsékat

Öröm a bánatban, hogy összefogott a családért a falubeliek apraja-nagyja.

A kisbajcsiak nemcsak befogadták Takácsékat, hanem a bajban is segítik őket. A család úgy érezte, tanyáról kastélyba költözhetett az önkormányzat jótékony akciójának köszönhetően, de megint támogatókra szorul, mert a négy lány édesanyja súlyos beteg.

Legutóbb akkor írtunk a Takács családról, amikor a kisszentjánospusztai tanyáról Kisbajcs-Szőgyére költözhettek. Vízellátás nélküli, rossz állagú házból, ahol mindannyian egy szobában aludtak, egy összkomfortosba és ami a legfontosabb volt számukra, így a négy gyermeknek már nem kell hat kilométert gyalogolnia az iskolába. Édesapjuk – aki az önkormányzattól munkát is kapott – a ma imaházként működő régi szőgyei iskolával egybeépült volt tanítólakásban fogadott megint minket, miközben a lányok ebédjét tálalta, ám a korábban boldogságot és az újrakezdés reményét tükröző arcát ezúttal gondok ráncolták.
Pedig Takácsék számára igazán nagy öröm volt, hogy lakást kaptak. A férfi a közelben dolgozhat az önkormányzatnak, a lányok busszal járhatnak iskolába és már a környéket is felfedezték, persze főként a játszóteret.

A gyerekek iskolában barátokat szereztek, kiskutyát kaptak ajándékba. A költözéskor még zsákokkal teli szobáik pedig mára szépen berendezett otthonná váltak a ház asszonyának keze nyomán. Ám most épp ő hiányzik közülük. Nemrégiben hirtelen olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Állapota súlyos volt, kórházban tartották és most is ápolásra szorul. Így azonban jóval több teher hárul férjére és aggódik társa miatt is. A sorsuk jobbra fordulása utáni újabb csapás bánatában az szerzett neki örömet, hogy összefogtak értük a falubeliek. A szomszédok hoztak pogácsát, mákos tésztát, babfőzeléket, fasírozottat, pörköltet, hogy legalább főznie ne kelljen mindennap. A faluvezető pedig a kistérségi jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében már intézi, hogy hozzájuk is kerüljön úgynevezett pánikgomb, amivel az asszony hazatérte után bármikor gyors segítséget hívhat, hiszen eddig telefonjuk se volt.

– Ha már befogadtuk ezt a családot, nem hagyjuk cserben őket – mondta Kamocsai Sándor kisbajcsi polgármester, aki húsvét előtt megszervezte, hogy egy volt szolgálati lakásban lakhassanak Takácsék. Biztos benne, hogy a falubeliek továbbra is segíteni igyekeznek őket.

Rimányi Zita

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Társulati ülés a színházban

Vegyes érzelmektől fűtött, de fegyelmezett társulati ülést tartott tegnap a Győri Nemzeti Színház. A menesztett Korcsmáros György helyét február óta betöltő igazgató, Forgács Péter szerint a színészek „egymás szájától eszik el a kenyeret". Tovább olvasom