A most 19 és fél éves fiatalember tisztában van vele, végleg búcsút inthet sportpályafutásának, s ahhoz is valamiféle csoda kellene, hogy újra lábra álljon. Nem adja fel, programozónak készül.

A család, a barátok számára bizonyára felejthetetlen rossz emlék marad a makói diákolimpia ideje, 2007. március 25-e, amikor a fiatal tornász talajgyakorlata közben csigolyasérüléseket szenvedett, amelynek következményeként a gerincvelő is súlyosan sérült. Műtétek sora és nyolc hónapos rehabilitáció várt a fiatalemberre, aki erre az időszakra csak úgy emlékszik, talán a sport, talán az edzője úgy megkeményítette, hogy „elvesztette könnycsatornáját", soha nem keseredett el a végletekig, sőt: ha édesanyja, vagy a nagymamája szemében könnyet látott, mindig tőle érkezett a vigasztalás.

Virág Zsolt az érettségin is bizonyított: minden tárgyból jelesre vizsgázott. Egy év pihenő, némi fizikai erősítés után az informatika területén szeretne tovább tanulni. Fotók: Krizsán Csaba

- Egész évben kijártak hozzám a tanárok, készültem és nem mellékesen szerencsém is volt – fogadja a kitűnő bizonyítványhoz dukáló gratulációnkat otthonukban Virág Zsolt. – Szerda kivételével naponta megkaptam a tananyagot, amelyet egy pendrive és a monitor segítségével bármikor olvashattam, tanulhattam.




A vizsgát illetően némi drukkot leszámítva, jó érzéssel gondolok vissza a tanárokra és a bizottság tagjaira is, mert igaz, szóban, de bizonyíthattam, s a ballagás meg az érettségit követő bankett is kellemes hangulatban telt. A tornász társaim, s az osztálytársaim segítségére mindenben számíthattam, s ez máig így van: a kilenc fős baráti társaság tagjai gyakran megfordulnak nálunk. Idén Tapolcára megyünk néhány napra pihenni. Ha kell, ők fürdetnek, öltöztetnek, tisztáznak, mindent megcsinálnak, amit évközben többnyire anyu végez.