Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A 100 Tagú Cigányzenekarral énekel

Győr–Budapest - Jónás Alexandrát ismerhetik a Kisalföld olvasói, ő az a fiatal lány, aki – cseperedésével együtt – énektudását, a zenekarokkal való színpadi szereplését folyamatosan tökéletesítette. Az azonban, hogy jövő héten a 100 Tagú Cigányzenekarral lép fel a Margitszigeten, nekünk is meglepetés, s egyben örömhír.
Hegedűk, szintetizátor hangjától volt hangos a Stadion utcai lakás nagyobbik szobája: jobb híján itt próbált Badi István első hegedűssel, valamint Molnár József tercessel Jónás Alexandra. Az énekesreménység ugyan csak néhány szám erejéig lesz színpadon hétvégén a Margitszigeten, ám olyan művészek között osztozhat a sikerben, mint Bangó Margit, Boros Lajos, Tolnai András és még sorolhatnánk.

– Tehetséges, szorgalmas lánynak ismertük meg Szandrát, minden lehetősége megvan a további tanulásra – sorolta Badi István, a 100 Tagú egyik alapítója, aki évekig itthon és külföldön is együtt muzsikált Jónás Nándor cimbalmossal, Szandra édesapjával. – Csodálatos barát és kolléga is volt Nándi, nagyon fiatalon elment és kis vigasz, hogy a lányáért ennyit is tehetünk.

Badi István első hegedűs és Molnár József terces próbálni jött Győrbe, szerintük a többi már a helyszínen, a Margitszigeten Szandin is múlik. Fotó: Krizsán Csaba
Badi István első hegedűs és Molnár József terces próbálni jött Győrbe, szerintük a többi már a helyszínen, a Margitszigeten Szandin is múlik. Fotó: Krizsán Csaba


A világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar igazi hungarikum, mindig telt ház előtt játszanak úgy, hogy hallgatóság még a pótszékeken is ül. Az összeszokott, profi muzsikusok fejben rögzítik a repertoárt, mindent emlékezetből játszanak. A klasszikusok mellett a margitszigeti hagyományos koncerten a hegedűsök a virtuozitásukat is bemutatják.

– Horvátországba, a törökökhöz és Görögországba is megyünk még, vagy hetven előadásunkat lekötötték idén – tette hozzá Molnár József, a második szólam hegedűse. – Utánozhatatlan, egyedülálló tehetséggel megáldott zenészek a vezetőink, Farkas Nándor titkár, főprímásunk, a győri születésű Lendvai Csócsi József személyében, akire méltán lehet büszke a város. Buffó Rigó Sándor elnök pedig még ma is „meghajtja" a próbákat, egyszóval a korunk és a tehetségünk ellenére ma is gyakorolunk. A 100 Tagú Cigányzenekarba bekerülni rang, a legtehetségesebb fiatalok iskoláját a Rajkó jegyzi. Ott nemcsak az érettségire, de a konzervatóriumi és az akadémiai végzettségre is ösztönzik őket.

Visszatérve: Jónás Szandra persze kicsit izgul a margitszigeti fellépés előtt, de erőt jelent számára a sok biztatás, Bangó Margit Kossuth-díjas énekes folyamatos odafigyelése és tanácsai. A XVIII. Nemzetközi Cigánykarneválon szombaton este 7 órától neki is szól majd a taps, s ez – mindössze hetedikes diáklányként – tényleg nem kis teljesítmény.

Magyar Örökség-díjasok

A világon egyedülálló, 1985 novemberében alapított 100 Tagú Cigányzenekar Magyar Örökség-díjas – nevét az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma őrzi. Örökös tiszteletbeli elnöke Cziffra György világhírű zongoraművész, örökös tiszteletbeli művészeti igazgatója Berki László posztumusz Liszt-díjas prímás, tiszteletbeli főprímása Boross Lajos Kossuth-díjas prímás, a prímások királya. A zenekar létrejöttét, megalakulását 1985 áprilisában id. Járóka Sándor, az akkori prímáskirály temetése adta. Azok a zenészek, akik végső útjára kísérték a felejthetetlen prímás és nótaszerző Járókát, úgy gondolták: ne csak ez a fájdalmas esemény hozza össze az ország több városából és a fővárosból összegyűlt, kiváló muzsikusokat. Nagy létszámú, koncertképes zenekart szerettek volna, s álmuk teljesült. Nevük csak később lett a muzsikusok által elkeresztelt és azóta világhírű 100 Tagú.

Olvasóink írták

  • 1. Szandy Jónás 2008. augusztus 07. 21:47
    „Judit néni nagyon köszönöm a szép cikket nagyon köszönöm és remélem hogy szurkol nekem majd Győr”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

kisalfold TV - teszt 2.

Győr-Moson-Sopron - Tovább olvasom