Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Négysávosítás 71 millió forintból Marcalvárosban

Négysávosra bővítik Győrben a Marcalváros I. és II. lakótelepek között vezető 821-es számú főutat.

Ötszáz méteres szakaszon lesz a bővítés, a Lajta utcától a Marcalváros II. felé vezető útig, valamint korszerűsítik az utóbbi csomópontot.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. eredményt hirdetett a beruházásra kiírt tenderen, amelyről csütörtökön tájékoztatta portálunkat.

A felhívásra öt érvényes ajánlat érkezett, a nyertes a Colas Zrt. lett áfa nélkül 71 millió 400 ezer forintos árral. A fejlesztés júliusra készül el. Fazakas Orsolya, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője portálunkkal azt közölte, hogy ezen a szakaszon rendszeresen jelentős torlódások alakulnak ki. A megoldást a főút kiszélesítése jelenti, hogy a lakótelepekről könnyebben lehessen a 821. számú főútra kanyarodni.

A 821-es főút térképen pirossal jelölt szakaszát érintené a beruházás.
A 821-es főút térképen pirossal jelölt szakaszát érintené a beruházás.

A tendert egyébként tavaly év elején egyszer már kiírták. Akkor a beruházást elhalasztották, mert az állam a válság miatt elvonta az erre szánt összeget az Útpénztárból.

Olvasóink írták

  • 5. Goldmund 2010. március 09. 12:01
    „Az az 500 méter valójában kb. 250 méter.
    Vagy azért írtak enyit, mert a két pluszsávot külön számolták, tehát 500 méternyi forgalmi sávot építenek.”
  • 4. adamasz1977 2010. március 08. 22:03
    „Szerintem meg nagyon kedvező az ára, és üdvözölendő, ez jó ötlet volt!”
  • 3. Tabornok 2010. március 07. 19:48
    „Drága!”
  • 2. Irwine 2010. március 07. 15:28
    „Szép ára van... Meg azt a pár fát is kivágják, ami a környéken volt. :S”
  • 1. humer 2010. március 06. 17:46
    „Ha jól látom méterenként kb félmillió forint.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bővítik az óvodát

Európai uniós és magyar állami támogatásként 57 millió forintot nyert Vámosszabadi önkormányzata a… Tovább olvasom