Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Aknagránátokat szedett ki a markológép

Egy győr-újvárosi házat kíván bővíteni a tulajdonos, a telek egy második világháborús lövészárok helyszíne. Ez akkor derült ki, amikor az alapozás során a markoló nyolc gránátot emelt ki a földből. Hetyei József építésvezető azonnal leállíttatta a gépet.

Maga vitte arrébb a gránátokat

Posta Lajos osztag-parancsnok
A kiemelt földkupacot ezután saját kezével vizsgálta át és a nyolc aknagránátot akkurátusan elhelyezte az udvar sarkában. Ezután értesítette a rendőrséget, a hatóság pedig a budapesti tűzszerészeket kérte a helyszínre. Posta Lajos őrnagy, a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Osztag parancsnoka elmondta: az aknagránátok lőhatása egyenként is mintegy huszonöt méter, de a repeszek százméteres körzetben képesek szétszóródni. Működésük szinte kiszámíthatatlan, hiszen hatvan év alatt a hőmérséklet, a talaj, a talajvíz hatására bármilyen állapotba kerülhettek. Kiemelésük során megtörténhet például, hogy a korrodálódott biztosítószeg az ember kezében marad...

A markoló által kiásott munkagödör belső falából egyébként egy kilencedik gránát gyújtófeje állt ki, arról árulkodva, hogy a baj túlzottan is közel volt.

A tűzszerészek érkezése után a körzetet mintegy kétszáz méteres körzetben lezárta a rendőrség, a tízpercenként közlekedő buszt elterelték, s a kíváncsiak is csak messziről figyelhették a félig föld alatt munkálkodó bátor tűzszerészeket.

A rutinos tűzszerészek is remegve dolgoztak.
Folytatni kell a keresést

A munka megkezdődött: a három szakember csak egy – az egész munkagödörhöz képest apró – két négyzetméteres területen további harminc aknagránátot talált másfél óra alatt. Posta Lajos őrnagy elmondta: ma folytatják a munkát, aminek még hátravan a java. Hogy mit rejt még a föld, az ma derül ki, de az már biztos, hogy egy lövészárok volt az újvárosi utcai telek helyszínén. A 38 darab 81 milliméteres robbanószert rendőrségi kísérettel egy katonai gyakorlótérre vitték kedden, ahol biztonságos körülmények között megsemmisítették azokat.

A tulajdonos rizikót is vállalhat

Az eset miatt egyébként furcsa helyzet alakult ki: a tűzszerészek ugyanis csak a markoló által kiásott gödröt kötelesek átvizsgálni, hogy a teljes telek alatt mi lapul, az itt és most nem tartozik rájuk. A tulajdonos feladata eldönteni, hogy átvizsgáltatja-e később a teljes udvart vagy rá- és aláépítkezik, vállalva a kockázatot. A különös az, hogy a jogszabály nem kötelezi őt arra, hogy a – jelenleg kézenfekvőnek tűnő – óvintézkedést megtegye. Ám később, ha valami baj történik, már büntetőjogi felelősség terheli, mivel tisztában volt az építkezés kezdeti körülményeivel.

A tulajdonos kérdésünkre elmondta: meg kell még gondolnia a dolgot, ki kell találni, hogy kikkel végeztesse el a munkát, mivel számára főként az idő a sürgető tényező. Azt azonban nem merné vállalni, hogy egy ilyen veszedelmes lövészárkot felelőtlenül beépítsen.
„ Az építésvezető lényegében szakszerűen cselekedett, mivel leállíttatta a gépet. Ám szabályosabb lett volna, ha nem nyúl a gránátokhoz."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogytak a gyerekek

Gyirmót veszített korábbi falusias jellegéből, a lakosság öregszik. A fiatalabb helyieket a… Tovább olvasom