Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2014. 10. 30. csütörtök - Alfonz

Még több

Győr hírei, győri hírek

A magyar nép jelképei

Győr – Aki nem ismeri a magyar népi jelképeket, nem értheti a népdalokat – hívta fel a figyelmet előadásában nemrég dr. Lanczendorfer Zsuzsanna.

A hősökre emlékeztek a Vadász-emlékműnél

A hősökre emlékeztek a Vadász-emlékműnél

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület győri szervezetének szervezésében ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással egybekötött hősök napi emlékünnepségre várták tegnap délután a hozzátartozókat, a barátokat és az ismerősöket a Kálóczy téren álló Vadász-emlékműnél.

Pünkösdi Fesztivál: A találkozás idén is ünnepet jelentett

Pünkösdi Fesztivál: A találkozás idén is ünnepet jelentett

Győr - A Pünkösdi Fesztivál évről-évre a sérültséggel élők régiós kultúrális seregszemléje. Olyan lehetőség, amellyel szívesen élnek a színpadra lépők csakúgy, mint a kiállítók.

Tűzoltóverseny Győrszemerén - fotógalériával

Tűzoltóverseny Győrszemerén - fotógalériával

Győrszemere - Húsz Győr környéki település önkéntes tűzoltói mérték össze tudásukat és erejüket. A legeredményesebb egyesület a versenynek otthont adó Győrszemere lett.

Sok vagy kevés? - Valóra vált multiálmok

Sok vagy kevés? - Valóra vált multiálmok

Győr - A biztosra vett új bevásárlóközpontok szinte mindegyike, de a tervbe vett üzletek többsége is megépült 2006 óta, amikor számba vettük Győr meglévő és leendő kereskedelmi központjait.

Kisalfold.hu szépségverseny: kattintsanak bikinis lányokra!

Kisalfold.hu szépségverseny: kattintsanak bikinis lányokra!

Győr-Moson-Sopron megye - Április elején kezdődött a kisalfold.hu szépségversenye, s ennek köszönhetően nap mint nap gyönyörű lányok köszönnek vissza mind az internetes portálunkon, mind a napilapban. Közülük most öt versenyzőt eddigi élményeikről, tapasztalataikról faggattuk.

Hobo: ˝Az ember addig marad életben, míg tud adni valamit˝

Hobo: ˝Az ember addig marad életben, míg tud adni valamit˝

Győr - Egy fillért sem kért Hobo, alias Földes László a likócsi Segítőházas koncertjéért. Ingyen, szeretetből jött. Úgy tartja, pénz és egyéb segítség híján csak magát: a verseit meg a dalait tudta hozni. A Segítőházban egyébként a lakókon kívül pénteken este csak kevesen voltak, pedig Hobót most is jó volt hallgatni, a nyílt nap pedig lehetőséget kínált arra, hogy bárki megismerhesse a hajléktalanok életét, az intézmény működését.

Lehet más: zöldet bele!

Győr - A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt pénteken a megyeszékhelyen mutatta be Európai Parlamenti programját, amelynek középpontjában a gazdaság, a vidék zöld élénkítése áll.

Barack Obama győri festője

Barack Obama győri festője

Győr - Vitáris József győri rajztanár, az Art 9000 alkotói közösség tagja megfestette Barack Obama amerikai elnököt. A kép címe: Baráti jobb. A festményen Barack Obama kezét nyújtja a világnak.

Egy jó csapat a csellengőkért

Győr - Kortárs segítők képzését szorgalmazta az a több héten át tartó program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a megyei rendőr-főkapitánysággal karöltve rendezett. A résztvevők nemcsak hasznosnak, tartalmasnak, de szórakoztatónak is tartják a projektet, s már a segítségnyújtás konkrét példáiról is meséltek.

Késtek az áprilisi iskolai bérek

Késtek az áprilisi iskolai bérek

Ikrény - Hátrányos megkülönböztetésnek érzik az önkormányzati fenntartású ikrényi iskola dolgozói, hogy áprilisi fizetésük három hetet késett. A polgármester azt hangsúlyozta: először történt ilyen és a pedagógusok a falu anyagi gondjairól tájékoztatást kaptak.

Gyöngyöző rekordkísérlet három napon át

Gyarmat - A gyarmati Kossuth Lajos Általános Iskolában nagyszabású rekordkísérletre készülnek június 24–27-én: monumentális nagyságú, flitterekből és gyöngyökből összeálló képet alkothatnak a gyöngybarátok.

A régióban nálunk zuhant leginkább a turizmus

Nyugat-Dunántúl - Tavalyhoz képest húsz százalékkal esett vissza a vendégforgalom Győr-Moson-Sopronban az első két hónapban. Régiónkban egyedül Vas megye forgalma élénkült valamelyest.

Hobót hársfavirággal várják a likócsi hajléktalanszállón

Hobót hársfavirággal várják a likócsi hajléktalanszállón

Győr - Várják a vendégeket, az érdeklődőket a likócsi Hársfavirág Fesztiválra, amelynek keretében bárki bepillantást nyerhet a hajléktalanok mindennapi életébe.

Hová tűnt huszonöt kiló arany?

Győr - A rendőrség nem mondja meg, a pénzügyőrség még nem nyilatkozott az eltűnt 25 kiló arany ékszerről, amit – a Kisalföld információja szerint – a regionális vámnyomozók raktárából lophatott el valaki.

Győr: ne az APEH szedje az iparűzési adót!

Győr - Nem ért egyet a győri önkormányzat a Pénzügyminisztérium azon tervezetével, hogy a helyi iparűzési adót 2010. január 1-jétől az APEH szedje be a helyi önkormányzatok helyett – jelentette ki Simon Róbert Balázs pénzügyekért felelős alpolgármester pénteki városházi sajtótájékoztatóján.

Táncoló gondozottak az otthonban

Táplánypuszta - Különleges esemény helyszíne volt a közelmúltban a táplánypusztai Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon. Barát Imréné, az intézmény egykori könyvelője jóvoltából egy kis jókedv költözött a házba, s a gondozottak közül többen – a fellépő művészekkel együtt – táncra is perdültek. Az énekesek között láttuk Bangó Máriát, a Kossuth-díjas Bangó Margit lányát, Jónás Szandit, ifj. Járóka Sanyikát, aki hegedűjátékával kápráztatta el a nagyérdeműt.

Ön mit szeret Győrben? És mit nem?

Ön mit szeret Győrben? És mit nem?

Győr - Folytatjuk sorozatunkat, s ahogy korábbi cikkeinkben, úgy most is a következő egyszerű kérdést tesszük fel a megszólítottnak: mit szeret, illetve nem szeret Győrben? Ezen a héten dr. Havasiné dr. Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke válaszol.

Családok a biztonságért

Győr - A Győri Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága ˝Családok vetélkedője a biztonságért˝ címmel tart vetélkedőt Győrben.

Állásbörze tanácsadással

Győr - A győri munkaügyi kirendeltség és szolgáltató központ „Állásbörze és tanácsadói napra" várja az érdeklődőket május 27-én reggel 9 és délután 2 óra között Győrbe, a Széchenyi-egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézetébe (Szent Imre út 26–28.).

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...