Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

90 migránst csempészett egy nemzetközi bűnbanda, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek egy embercsempészetre szakosodott nemzetközi bűnbanda kilenc tagja ellen, akik legalább 90 migránst juttattak Magyarországról Nyugat-Európába - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
A bűnszervezetet egy Szlovákiában élő férfi irányította, ő adta  át az autókat, a szállításhoz szükséges pénzt és a mobiltelefonokat  a sofőröknek, akik Magyarországra indultak a migránsokért. Ez  utóbbiakat két, itt tartózkodó afgán állampolgár szervezte be a  menekülttáborokból.    
   
Az illegális bevándorlókat többnyire összezsúfolva, illetve  csomagtartóban utaztatták tovább elsősorban Németországba,  Ausztriába vagy éppen Olaszországba. 2014 júliusa és 2015 februárja  között legalább 21 alkalommal indultak útnak, de nem mindig értek  célba, többször fennakadtak közúti ellenőrzéseken. A bevándorlóktól  fejenként 400-600 eurót kértek, összesen mintegy 15 millió forintot  szedtek be ezekből az illegális utakból.    
   
A bűnszervezet felderítésére magyar-szlovák nyomozócsoport  alakult, amely 2016 tavaszán Szlovákiában akcióhetet tartott, a  többi között házkutatásokkal, lefoglalásokkal, előállításokkal.    
   
A két ország főügyészségeinek megállapodása értelmében a  bűnszervezet ügyét Magyarországon tárgyalják, a vádemelést ezért a  Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség tette meg.    
   
A kilenctagú banda vezetője és az egyik afgán állampolgár  előzetes letartóztatásba került, de van, aki szabadlábon védekezhet  vagy akit Szlovákiában más ügy miatt már elfogtak, illetve olyan  is, akinek a tartózkodási helye egyelőre ismeretlen.   
   
A kiemelt jelentőségű ügy szereplőit a csempészett személyek  sanyargatásával, valamint üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett  embercsempészés bűntettével vádolják - tájékoztatott a főügyészség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korlátnak csapódott egy autó az M1-es autópályán Győrnél a 83-as főút lehajtójánál

Korlátnak csapódott egy autó az M1-es autópályán Győrnél a 83-as főút lehajtójánál
Tovább olvasom