Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

90 éves a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Szervezete

A Magyar Vöröskereszt mozgalomban a fiatalok a kezdetektől, 1881-től részt vesznek. Külön tagozatként 1921. február 9. óta működik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, melyhez az 1921. június 11-én megjelent kultuszminiszteri rendelet is hozzájárult.

Az ifjúsági szervezet idén ünnepli megalakulásának 90. évfordulóját. Az ifjú vöröskeresztesek szép kezdeményezése volt az „Anyák napja" megrendezése, amire először 1925-ben került sor.

A Deák Ferenc Közgazdasági Középiskolában , a Vöröskereszt egyik bázisiskolájában megemlékezést tartott a Győr-Moson-Sopron megyei Vöröskereszt ifjúsági önkénteseivel. A jubileumi köszöntőket követően gyertyagyújtással emlékeztek meg és adtak tiszteletet az alapítók, a mozgalom tagjai részére. Az emberiesség lángja meggyújtása után játékos feladatokat oldottak meg és hagyhattak üzenetet, jókívánságokat a mozgalom tagjai részére egy emlékkönyvben.

Az Ifjúsági Vöröskereszt eszmeterjesztéssel, kortársoktatással, HIV/AIDS prevencióval, elsősegélynyújtással, véradásszervezéssel tevékenykedik a fiatalság körében, valamint segítséget nyújtanak Szervezetünknek adománygyűjtés és osztás, elsősegélynyújtás szolgálat, különböző rendezvényeken történő tevékenységek lebonyolításában is. Több mint egy éve a legkisebbek körében is tevékenykedünk Bázisovi program keretein belül, hisz az önkéntességet nem lehet elég korán kezdeni. Szeretnénk megköszönni mindazoknak az eddigi segítséget akik részt vesznek mozgalmunkban és a továbbiakban is eredményes munkát kívánunk!



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szűrőcentrum a kórházban

A diabéteszes neuropátia a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos szövődménye, amely mintegy 150 ezer… Tovább olvasom