Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

85 éves asszonyt rabolt ki egy 17 éves fiú Győrben

Január elsején, délutáni sétája közben rabolta ki azt a 85 éves asszonyt egy ismeretlen, aki Győrben, a Petőfi téren botjára támaszkova sétálgatott.
Az idős hölgy táskáját átvetve viselte a vállán. A rabló hátulról ragadta meg annak pántját, de letépni azt nem tudta. Az asszony a taszítás hatására egyensúlyát vesztette, s a földre került. Ekkor sikerült az elkövetőnek megszerezni a táskát, s azzal együtt futva elmenekülnie.

Az idős hölgy, akinek a rémületen kívül más baja nem esett, egy arra bicikliző lánytól kért segítséget. Ő nyugtatta meg az asszonyt, s értesítette a rendőrséget.

Ezzel szinte egy időben egy környékbeli férfi is a helyszínre érkezett, aki lakása ablakából látva a történteket, kabátot vett, s az ismeretlen nyomába eredt.

A Petőfi híd alatt találta meg a 17 éves győri elkövetőt, aki épp a táskában talált pénzt pakolta, ugyanis menekülése közben annak számára értéktelen tartalmát szétszórta.

Kihallgatása során elmondta, hogy nagyon megbánta, amit az idős asszonnyal tett. Magyarázkodásul még azt is hozzá tette, hogy kába állapotában követte el a rablást, hiszen előző este névnapját ünnepelte, s az elfogyasztott alkoholt még gyógyszerrel is „megfejelte". Ennek hatása érződött még erősen rajta a bűncselekmény elkövetésekor.

A Győri Rendőrkapitányság rablás gyanúja miatt vette őrizetbe, s előterjesztést tett előzetes letartóztatására.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Hunicum 2011. január 04. 15:40
    „8. hozzászólás elemér 2011.01.03. 17:34

    Mit foglalkozol Te állandóan Magyarországgal? Mi közöd van hozzá egyáltalán? Tettél valaha is valamit érte?
    Istenítsd másutt a Te tökéletes Ámerikádat!”
  • 23. annobon 2011. január 04. 09:50
    „Megjegyzem (néhány előttem szólóhoz címezve), hogy az ilyen eseteknek semmi köze nincs a pártszínekhez! Amióta a világ a világ történtek és történnek hasonló esetek. És persze nem csak kis hazánkban...”
  • 22. anya72 2011. január 04. 08:26
    „Hülye kis szarházi.”
  • 21. Nagy3845 2011. január 04. 00:05
    „Megérte segélyezni a családot. Lesz vagy négy szakmája: zseb, betörés, lányok,s ha továbbtanul, autók”
  • 20. piroskaésabarkasz 2011. január 03. 23:31
    „Hogy,hogy hol voltak a szülei??Hát börtönben!Ja,be volt drogozva?Akkor nem 10 év hanem 15!”
  • 19. Ladyzsu 2011. január 03. 22:38
    „Szégyen gyalázat,nem is ember az ilyen,agyon kéne csapni az ilyet.Hol voltak a szülők,hogy egy 17 éves szarházi ilyen állapotban az utcán kever ?! Lecsukni,pár hónapra hogy kitisztuljon a <moderálva> drogos agya !!!”
  • 18. ggg 2011. január 03. 22:26
    „tipikus svéd védekezés: Kihallgatása során elmondta, hogy nagyon megbánta, amit az idős asszonnyal tett. Magyarázkodásul még azt is hozzá tette, hogy kába állapotában követte el a rablást, hiszen előző este névnapját ünnepelte, s az elfogyasztott alkoholt még gyógyszerrel is ,,megfejelte". Ennek hatása érződött még erősen rajta a bűncselekmény elkövetésekor.
    <moderálva>”
  • 17. AntiFricc 2011. január 03. 22:08
    „Köcsög drogos kölyök. 2 év GULAG kell neki és már nem is lesz kedve időseket bántalmazni.”
  • 16. oPTiKa 2011. január 03. 20:56
    „Egyeske (adamasz1977), gratulálok. Te is le szoktál járni az utcára rabolni? Jól pofon kellene vágni az ilyent. (Nem, a dutyi nem használ.)

    Elemér, Soros szerint nagyobb állami beavatkozás kell? Ezt hol is hallottad? Jó nagy badarságnak tünik :)”
  • 15. Madarász 2011. január 03. 20:25
    „12. Na ne viccelj már, tavasszal a papika járókerettel gyűjtötte a fidesznek az ajánlószelvényeket... Bár később kiderült, jól megizették érte. ;)

    A másik, hogy ritka neveletlen vagy, az idős emberekre nem mondja valamire való ember, hogy vén majom, remélem a nagyid olvassa és kimossa szappannal a szádat, azt hiszem rád férne.”
  • 14. topgun 2011. január 03. 20:16
    „Lehet hogy még egykis gyógyszert akart zsákmányolni a kis..<moderálva> az afterpartihoz....Csak azt nem tudom , hogy anya szülte e az iet.Mert akit igen az nem lök fel egy idős nénit...”
  • 13. b.ildi57 2011. január 03. 20:13
    „Elemér szerinted ez a gyerek pont most született és nevelkedett fel mióta /vagyis fél év/ a Fidesz van hatalmon
    ezért is O.V. hibáztatod nem akarom mondani de leírni se hogy milyen el........ ember vagy”
  • 12. nüs 2011. január 03. 20:02
    „Fogadok, hogy pár nap és kiengedik, bár az se biztos hogy bezárják”
  • 11. Hombre 2011. január 03. 18:32
    „Azt lehetne,hogy enyhén bódult állapotban szétvágnám a száját? Esküszöm hogy utána én is nagyon megbánom!”
  • 10. Mankapunka 2011. január 03. 18:09
    „4. Tibi1 2011.01.03. 16:37

    Nem!! DE a Petőfi-híd valamiért túl közel van a Római-negyedhez!!!!”
  • 9. tricse 2011. január 03. 17:38
    „Tényleg bódult lehetett ha azt sem tudta milyen alkalomból rúgott be meg drogozott,észre sem vette,hogy szilveszter van! Vagy ki tudja, gyorstalpalón végezte el a bűnözőjogot,hiszen ez egy jó mentegetőzési ok,csökkentheti a bűnelkövetés súlyosságát!
    Gázsprayt és sokkolót minden nyugdíjasnak! Mondjuk a januári nyugdíj mellé már küldhetnék is grátisz!:)”
  • 8. elemér 2011. január 03. 17:34
    „Ez a modern világ, T.V., internet, krimi. Ki felelös miért ? Mindenki tisztában van alkotmányos jogaival és ezt akarja orvosolni O.V. Tisztában van azzal hogy az uniora nem támaszkodhat. Nagyob szerepet kell vállalni az államnak a bankok, multik, media és az ország igazgatásában. Ezt mind az Eu. eszmék betartásával kell tenni. Ilyesmi idöben tellik és ez egy haladó felfogást reprezentáll. Ez amit nem értenek sokan, föleg az ellenzék. O.V. valójában Soros tanitványa, aki maga is igy látja a dolgokat. Soros tanitatta O.V.-t az egyetemen és ezt ne felejtsétek. Soros financirozta Obamat szintén. Obama is nagyob állami beleszólást kiván az ország vezetésében. Az USA-ban azzal vádolják hogy szocializmust akar. Felfogásban nincs sok különbség O.V. és Obama között. Viva la Americana.”
  • 7. csabrab 2011. január 03. 17:16
    „Bódult állapotában még a nevére sem emlékezett.Egyébként a betűvetést honnét ismerné.Iskola mellé járt 17 éves koráig,pontosabban:rabolni.Ezt tanulta a .átrányos helyzetű. <moderálva.>”
  • 6. vanessa 2011. január 03. 16:45
    „NEM ÉRNEK RÁ A SZÜLÖK GYEREKET NEVELNI”
  • 5. Kimi74 2011. január 03. 16:39
    „3
    Azt a gyereket még sz mszp kormányzása alatt kellett volna szüleinek rendesen megnevelni!
    Nem a politika felelős minden ilyen hasonló tettért.
    Kedves Elemér,nem inkább a szülő a hibás?
    Vagy másképp fogalmazok,előbb vonható felelősségre a szülő,mint bármelyik párt.
    De ez az én véleményem!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr ˝részletei˝ a színházban

Fotókiállítás nyílik a színházban kedden. Győr részleteit tekinthetik meg a Google Panoramio… Tovább olvasom