Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

80 év rádiói Győrben

November 5-én megnyílt a Magyar Rádió 85. évfordulója alkalmából A rádió története képekben című kiállítás.
A kiállítás a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában látható (Hotel Szárnyaskerék épülete). Házigazda: Szemethy Róbert nyugalmazott távközlési technikus volt. A kiállítást megnyitotta: dr. Horváth László, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója. A megnyitót követően előadást és vetítést tartott.

A Magyar Rádió 85. évfordulója alkalmából bemutatnak néhány korszakra jellemző készüléket, ami a mai élők számára ismeretlen, ezért gondoltuk, hogy alkalmas az érdeklődés felkeltésére. 1930 és 40 közötti időszakból származik a Philips Blaupunkt és a Standart gyártmányú készülék. Ezek a polgári világban drága készülékek voltak, a munkás emberek számára az egyszerű kivitelű néprádió volt elérhető. A felsorolt cégek gyártmánya 200–500 pengő áron a közember számára elérhetetlen volt. 1957-ben forgalomba hozott nagy Beethoven a kor csúcs készüléke volt 12 csővel és 4 hangszóróval, 7 watt hangteljesítménnyel ma is élvonalbelinek számít. 1957-ben az átlag fizetés 1100–1300 forint volt, ennek bolti ára 4200 forint volt. A magyar Orion Tetra készülékek 1953 után váltak közismertté. 1949 után néprádiót árusítottak. Csak három állomás vételére lehetett használni, ennek politikai oka volt, a Kossuth, Petőfi és a helyi adó műsorát hallgathatták, rotált áron került a boltokba.

A kiállítás november 15-ig tekinthető meg délelőtt 10-től délután 17 óráig.

Fotók: Szük Ödön
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy autó a 82-esen

Könnyen sérült annak az autónak a vezetője, amelyik a 82-es főúton borult az oldalára Veszprémvarsány közelében. Tovább olvasom