![]() |
| Kromszián Gergő az összes orvosi dokumentummal. |
Több mint 8000 vizsgálat Győr-Moson-Sopron megyében A megyében 28 603-an részesültek egészségkárosodáson alapuló ellátásban múlt év végén, akik közül 13 316-an betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért járandóságukat ne érinti a változás. A többiek közül 7102 ember ellátását rokkantsági ellátásként folyósítják tovább - korábban ezt rokkantsági nyugdíjnak nevezték -, a maradék 8185 személy pedig rehabilitációs ellátást kap, de március végéig kérnie kell a komplex minősítés (vagyis az orvosi felülvizsgálat) elvégzését - írta Kisalföld január 20-án. |
"Sokkal inkább munkával szeretném a családom megélhetését biztosítanom"
"Jelenleg ugyan fém és vas már nincs a lábamban, s mindenhol szövet fedi a csontot, de a mai napig mankóval járok. Több idegsejt végleg elhalt a lábamban, a három fő artériából egyet ki kellet kötni.
Apró csontszilánk-darabok jelenleg is ürülnek a lábamból, gyulladást és néha hőemelkedést okozva. Tisztában vagyok vele, hogy jobb nem lesz a lábam. Ezt mondták budapesti és győri kezelőorvosaim is; gyakorlatilag a lábam állapota három éve véglegesnek tekinthető.
A csípőm, gerincem és a vállam pedig továbbromlik a mozgásszegény életmód következétben, ami miatt tavaly év végén három hetet voltam kórházban.
A célom az, hogy ne rosszabbodjon a lábam. Ezért minden tőlem telhetőt meg is teszek - csont- és porcerősítőket szedek, magánkezelésekre járok -, s amennyire lehetséges, igyekszem erősíteni a lábam" - mondta Kromszián Gergő, aki feleségével és áprilisban második születésnapját ünneplő kisfiával él együtt Écsen.
"A rokkantosítási eljárás 2005 novemberében kezdődött el - ekkoriban még gyakorlatilag fekvőbetegnek számítottam -, s az orvosi bizottság elsőfokú, 100 százalékos rokkantsági nyugdíjra javasolt.
![]() |
| Orvosi szakvélemény 2005-ből - kattintson a nagyobb képért! |
![]() |
| Orvosi szakvélemény 2011-ből - kattintson a nagyobb képért! |
|
|
80. tricse 2012.02.01. 18:38
Én az Ön helyében beadnék egy írásbeli panaszt erről a Kormányhivatalhoz, szerintem ez elősegítené a tanfolyamra való bejutását, de legalábbis kivizsgálnák a hozzáállást.
"81. pancser 2012.02.01. 19:22" Egyetértek Veled.
Teljesen midegy mivel magyarázzák, hogy kicsesznek a sérült emberekkel. Szemétség és kész.
A rehabilitációra, a munkához juttatásra kell a segítség, ez nem vitatható. Alighanem hiányzott a komplex szemlélet amikor a döntést hozták. A lényeg a hasznos munka, a komoly hasznos munka. Erre pénzt kell áldozni, ez a legfontosabb feladatok egyike. Biztos vagyok benne, megfelelő állás esetén ennek a fiatalembernek az arca néhány hónap alatt mosolygósra változna.
Többször kértem masszőrtanfolyamra felvételt a Munkaügyiben,de valahogy nem akaródzott nekik segíteni! Pedig azt ugye látáscsökkenten is lehet végezni,arról nem is beszélve,hogy a szakmámmal rokon szakma! Ellenben ápolónői tanfolyamra beiskoláztak volna,a fórumban leírtam a sztorit,a lényege az,hogy egy bőrgyógyász doktornő írta alá az alkalmasságimat egy alapos szemészeti lelet olvasata után azzal a szöveggel,hogy " a beteget látja,nem?" Azt igen,de szeretném hinni,hogy ilyen látással rendelkező ápolónőink nincsenek! Mert akkor nekünk annyi! Egyszóval nehogy bárki elhiggye,hogy a Munkaügyi központban tárt karokkal várják az átképzésre szorulókat! Én fel is adtam és megszakítottam velük a kapcsolatot,pénzt,lehetőséget ugyse láttam tőlük akkor minek járjak oda!
A Fradira arra jutott öt milliárd pedig saját magát kellene eltartania.És ez csak a foci csapat a többi sportág meg döglődik.Ugyan az a helyzet csak az emberekkel ez sokkal borzasztóbb.
77. pancser
Biztos, hogy sok rokkant örülne annak, ha el tudnának menni dolgozni és nem otthon kéne tengődniük úgy érezve magukat, hogy csak terhére vannak a környezetüknek. De ehhez segítséget kellene adni nekik! A képviselők részéről ez egy nagyon hirtelen döntés volt, hogy most pedig kirakunk minden olyan rokkantat, aki szerintük - vagyis az orvosok szerint - képes dolgozni, és ezzel meg lesz oldva minden. Dehogy van megoldva! Ezt nem így kellett volna! Először meg kellett volna teremteni egyáltalán a lehetőségét annak, hogy azokat, akiket most kiraknak, fel is vegyék valahová dolgozni! Olyan helyre, ahová a betegségükkel együtt is képesek bejárni és ott valamilyen munkát elvégezni. A kormány szerint ez a törvény a rokkantak érdekében is van - lett volna -, merthogy attól csak még betegebb lesz egy ember, hogy otthon van egész nap, viszont a munkától majd újra teljes értékűnek érezhetik magukat... De ha nincs számukra munka, akkor mit csináljanak???! Nem hiába rokkantak, nem tudnak… Tovább olvasom »
Nehéz állást foglalni. Ennek a rokkant embernek is jobb lenne, ha dolgozhatna, két karja esze ép, csak munkát kéne neki tudni adni. Ismerek olyat aki műlábbal fut, hegyet mászik, túrázik. Sajnos nem tudok segíteni, de van aki biztosan tud segíteni a munkához jutásban. A munka boldogít, elkergeti a depressziót, amely szervi problémákat is okozhat. Egy lábbal is boldog lehet valaki, fel a fejjel, nem a segély a megoldás hanem a munka, ebben kell a segítség!
Szégyen, hogy a fidesz és a "kdnp" ilyen keresztény-erkölcsi szinten van!
68. ki-ke: "..a rokkant ember soha nem tud egyenértékű munkát végezni egy egészségessel! "
Ez így nem igaz! Jórészt látás- és hallássérülteket foglalkoztató üzem többet termel, mint az, amelyiktől ezt a munkát átvették, és ahol nem megváltozott munkaképességűek dolgoztak! Ez tény, ismerem Őket!
Nyolc év eltelt a baleset óta. Azalatt egy huszonéves fiatal ember képes másik, általa is végezhető szakmát elsajátítani.
(Mielőtt bárki nekem esik: a munkaügyi hivatalon keresztül vettünk fel az elmúlt 10 évben több olyan alkalmazottat, akik a rokkantnyugdíj ideje alatt a munkaügyi központon keresztül jártak átképzésre, utána az őket felvevő céget a munkaügyi hivatal támogatta még egy évig. Erre a fajta átképzési lehetőségre felhívták a rokkantak figyelmét. Csak van, aki élt vele, van, aki nem.)
hirdetés
