Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

400 ezres hegedű ajándékba

Benkő Szilárd, a győri Széchenyi-egyetem zeneművészeti intézetének oktatója, az egyik győri hangszerbolt tulajdonosa négyszázezer forintos hegedűt adományozott az intézménynek.
„Siralmas és hiányos a hangszerpark, pedig nagyon tehetséges fiatalok tanulnak itt. Arra gondoltam: talán sikerül egyfajta lavinát elindítani azzal, ha hegedűt ajándékozok az intézetnek, a példát látva más is segít" – nyilatkozta a Kisalföldnek Benkő Szilárd, miután a négyszázezer forint értékű hegedűt átadta Gábor József igazgatónak. Az intézményt kisebb-nagyobb rendszerességgel csak az Universitas – Győr Alapítvány támogatja.

A vállalkozó, aki az egyetem oktatója is: vonóshangszer-ismeretet tanít a hallgatóknak. Gyerekkora óta tanul zenét, s a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerészképző iskolája után került a kisalföldi megyeszékhelyre. Előbb tizenöt hónapig polgári szolgálatosként segítette a zenészeket az akkor még főiskolai rangú intézményben, majd a piaci rést látva üzletet nyitott a belvárosban. Ma már az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának külsős tagja is. Benkő Szilárd úgy véli, ezzel az adománnyal is kifejezheti köszönetét az egyetemnek azért, hogy Győrbe kerülhetett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri VTV: üresen a kábelen

Közgyűlési döntés értelmében megszűnt a győri városi televízió, ám „üres” jelenléte még… Tovább olvasom