Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

35 kilométeres túrát tettek a fagyos hidegben a bencések Pannonhalmán - fotók

35 kilométeres túrázás során, négy dűlőben kértek áldást az idei termésre a bencések. A szerzeteseket és az Apátsági Pincészet munkatársait száz fő kísérte el a Széldomb dűlőbe.

A boros gazdák több évszázados tapasztalatát összegzi az a mondás, miszerint "ha megcsordul Vince, tele lesz a pince", azaz ha napsugár örvendeztet e napon, akkor bő termés várható.

A szőlősgazdák a hagyomány szerint hosszú ideje Szent Vince napjának időjárásából jósolják az eljövendő szüret minőségét, miközben az új borokat kóstolják, a dűlőket járva pedig Isten áldását kérik a tőkékre.

"Az Úr áldását kértük a metszés előtt álló tőkéinkre"

Pannonhalmán az Apátsági Pincészet munkatársainak kisebb csapata néhány esztendeje immár rendszeresen az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező látogatókkal és persze borkedvelőkkel zarándokol a helyi dűlőkbe, hogy az újjáélesztett tradícióhoz híven újborral hintse meg a bencés tőkéket.

"Reggel háromnegyed nyolckor indultunk Ravazd irányába, hogy 25 kilométeres túra során az ottani szőlőültetvényeinket megáldjuk. Természetesen mind a négy dűlőnkbe – összesen 52 hektáros területről van szó – eljutottunk, s az Úr áldását kértük a metszés előtt álló tőkéinkre" – közölte Hortobágyi Cirill perjel atya.


Ciril atya áldást mond


"2013 esetében szerencsére megdőlt a népi bölcselet"

A fagyos téli időjárás ellenére a Széldomb dűlőbe szervezett, délutáni 10 kilométeres túrán száz fő – kicsik és örökifjak egyaránt – vett részt. Mindazt Pottyondy Ákos túravezetőtől megtudtuk: "nem csak szép, de nagyon érdekes is az az út, amely egy részén zarándokoltunk a szőlőkhöz, hisz a 82-es út megépítése előtt erre vezetett a szekérút Pannonhalma és Győr között".

"Tavaly a népes tábort sem a hideg szél, sem a méteres hó nem tudta visszatartani, hogy dűlőinkben kiváló minőségű termésért imádkozzon, amellyel az égiek a későbbiekben meg is ajándékozták Pannonhalmát. 2013 esetében tehát szerencsére megdőlt a népi bölcselet.

Idén a hideg mínuszok ellenére még gyarapodott is a túrázok társasága, ráadásul a Nap szépen sütött, vagyis bizakodóan várjuk a termést" – mondta Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borásza.


Fotók: Tóth Kata, Száraz Lajos

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közöttük a legjobb? A Csillag születik győri válogatóján jártunk - videó, képek

A győri Bartók Béla művelődési ház kilincsét egymásnak adták át az önjelölt tehetségek. Több tucatnyian kérdezték: merre találom a Csillag születik válogatóját? Tovább olvasom