Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

30 éves a Győri Balett: a legenda folytatódik!

Premierrel és művészbarátok, közéleti szereplők köszöntőjével tartotta 30. születésnapját a Győri Balett pénteken. Sok-sok fotóval!

A társulatról Mihályi Gábor, a Magyar Tánc Szövetség elnöke mondta köszöntőjében: ˝Makacsul, megküzdve egzisztenciális gondokkal, az újrakezdés nehézségeivel a legendát folytatták és folytatják. Mert tudják, a show-nak mennie kell.˝ Ő adta át a szövetség elismerő oklevelét a legenda folytatóinak. Borkai Zsolt, Győr polgármestere is gratulált az együttesnek, elmondva, hogy Győrnek és Magyarországnak hírvivői voltak, azok ma is és a város vezetőinek reménye szerint maradnak még legalább harminc évig, sőt, tovább! ˝Erre a társaságra büszkék voltunk, vagyunk és leszünk˝ – mondta a polgármester. 


Generációk: A Győri Balett ünnepi előadása után a jelenlegi társulat tagjait a legifjabb növendékek köszöntötték. Fotó: Bertleff András
Generációk: A Győri Balett ünnepi előadása után a jelenlegi társulat tagjait a legifjabb növendékek köszöntötték. Fotó: Bertleff András


A bensőséges, mégis felemelő ünnepi előadás méltó volt a harmincéves együtteshez. A Concerto fináléjával indították az estét.

Román Sándor
Román Sándor

A Bartók-műre Román Sándor koreográfiáját táncolta az  együttes. A koreográfus elmondta, kötődik a Győri Baletthoz, nem csupán barátsága Kiss Jánoshoz és a táncosokhoz, de az is Győrhöz fűzi, hogy két nagy produkcióban hajdanán táncosként is szerepelt. Az ExperiDance vezetőjének koreográfiája szólt a Győri Balett múltjáról, jelenéről és a jövőt jelentő fiatal tehetségekről.

A múltat köszöntőbeszédében Kiss János, a Győri Balett igazgatója is felidézte. Tisztelettel és köszönettel szólt Győr és a megye harminc évvel ezelőtti vezetőiről, akik a fiatal titánokat befogadták, otthont és bizalmat adtak nekik. Majd külön kiemelte a jubileumi gálán sajnos jelen lenni nem tudó Markó Ivánt, alapító atyát, és az alapító anyát, aki nélkül nem lenne Győri Balett, Gombár Juditot. Majd felállította a nézőtéren helyet foglaló alapító tagokat, akiket vastaps jutalmazott. Ez egyébként több ízben felcsattant az este folyamán. A halál és a lányka című Schubert-mű ihlette, amerikai  Robert North kompozíciója után is. Ám leghangosabban a brit Christopher Bruce a Rolling  Stones zenéjére komponált táncjátékát követően. A Kakas fergeteges, örömteli, különleges. Nemcsak a nézők érzik jól magukat, nemcsak őket ragadja el a tánc, a mozgás, a zene, de szemmel láthatóan, szívvel érezhetően a táncosokat is. Igazi örömjáték, jutalomjáték.

Ernyey Béla
Ernyey Béla

A Győri Balett jubileumára számos híresség látogatott el. Ernyey Béla egyenesen Bécsből érkezett. Mint elmondta, nemcsak a Győri Balettot szereti, de a jó balett-társulatok közül őket különösen. A Győri Balett és a pécsi  szerinte többet tett az országimázsért, mint az eddig megjelent összes hirdetés.

Besenyei Péter
Besenyei Péter

Besenyei Péter műrepülő-pilótát az Audi Hungaria Motor Kft. hívta meg. A sportember őszintén vallotta be, húsz évvel ezelőtt volt utoljára Győri Balett-előadáson, de mivel a ritmus az ő életéhez is hozzátartozik, ezután lehet, többet jön majd.

Konrad Kreuzer
Konrad Kreuzer

A társulatot régóta támogató E.ON Hungaria igazgatóságának elnöke, Konrad Kreuzer elmondta: a Győri Balett olyan rangos kulturális intézmény, melyet az E.ON Hungariának szinte kötelessége támogatni. Számára élmény volt a Rolling Stonest nemcsak hallani, de látni is.

Thomas Faustmann
Thomas Faustmann

Thomas Faustmann, a balettot már 13 éve támogató Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója szerint örömteli, hogy egy motorgyártó cég otthonában ilyen professzionális együttes működik. A munka és a szórakozás összetartozik, össze lehet hangolni. Az Audi magas színvonalú, precíz motorokat gyárt. És ez a precizitás látható a Győri Balettnál is, nagyszerű csapat, igazi profik. A premieren adták át a Kardirex Balett-díjat, amit a fiatal tehetség, Simon Renáta vett át dr. Vasas Istvántól. 

Olvasóink írták

  • 3. tarcus 2009. november 04. 02:56
    „Külön szeretnék gratulálni azon műszakiaknak, akik a háttérből, kemény munkával és bagóért dolgoztak és dolgoznak (pedig folyamatosan "kevés a maszek") - lassan már közel a nyugdíjhoz - eme sikerekért, páran köztük a kezdetek óta, Atának, Petykának, Ferencemnek, Vízeszűnek és Varga Gyurinak, Nagymacinak, Pálmainak és Macinak, Icának - a teljesség igénye nélkül.”
  • 2. tarcus 2009. november 04. 02:29
    „Maximálisan egyetértve az előttem szólóval azért még azt hozzátenném, hogy elvártam volna Borkaitól és illusztris városvezetésétől, hogy a Gaudi díszletlopás után a néma hallgatás helyett egy gyorssegélyben részesítette volna őket, talán a szájtépés helyett ez jobban esett volna és nem kellett volna lemondani előadásokat. Ennyit a politikusokról és a mások árnyékában való villogásról.”
  • 1. gyugyu1 2009. november 02. 09:13
    „Az egyszerű győri emberek nevében gratulálok a 30. évfordulóhoz és további sikeres 30 évet kivánok a társulat tagjainak !! Jó egészséget és további sikeres munkát Kiss János igazgatónak és társulatának ! Öregbitsék továbbra is hirnevünket a világban ! A városvezetésnek meg annyit : ha a társulat vezetése és tagjai nem érdemeltek meg a várostól legalább egy kollektiv dijat akkor senki !!! / A sok here-berélő politikus helyett azokat kellett volna kitüntetni akik letettek már valamit az asztalra,nemcsak a szájukat tépik !!! / Sok sikert kivánok a társulatnak !!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugatra vándorló pszichiáterek

A Magyar Pszichiátriai Társaság nyugat-magyarországi tagozata ismét dr. Varga Gábort választotta… Tovább olvasom