Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

300 millióért eladó a villa!

Meghirdette a Schlichter-villát a Győr-Szol Zrt., 300 millió forintért bárki "elviheti" Győr egyik legszebb, de legrosszabb állapotú műemléki épületét. A buszpályaudvar melletti ingatlan jövőre a 119. évébe lép, és a teteje beázik.

Az "Unokáink sem fogják látni" című tévéműsor stábja kétszer is forgatott már a Schlichter-villánál az elmúlt években, s aki csak rápillant erre az eklektikus stílusú, nagy- és dédszüleink idejéből itt felejtett épületre, megjegyzi magának egy életre azt is, milyen szépet látott, s azt is, hogy milyen rossz állapotban látta.

A villa, amelyet Schlichter Lajos – több impozáns ház kivitelezője – saját családjának épített 1894-ben, régóta befektetőre vár, de kemény dió lesz, bárki is veszi meg. A Győr-Szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a napokban tette közzé hirdetményét, amelyen keresztül értékesítené az ingatlant.

Ejtsünk még pár szót erről a házról, számos diplomamunka és doktori disszertáció tárgyáról. A hirdetmény szerint 3054 négyzetméteres a villa, ami átadásakor egy pincével és lépcsőház melletti kiszögelléssel rendelkező, egyemeletes ház volt. A második emeletet 1912- ben építették rá, s kapott egy tornyot, ami azóta is a különlegességét erősíti.

Belsejét szintén méltatják a műemlékvédők, képzőművészeti alkotásokat találunk itt, színes ólombetétes ablakokat a lépcsőházban, mintás fafaragásokat az emeleti ajtókon, stukkódíszes mennyezetet az egykori szalonban és ebédlőben, ahol 1939-ig a Schlichter család étkezett, mielőtt zálogházként használták volna a különböző rendszerek.

A tulajdonos a napokban tette közzé hirdetményét, amelyen keresztül értékesítené a híres ingatlant. Fotó: Bertleff András
A tulajdonos a napokban tette közzé hirdetményét, amelyen keresztül értékesítené a híres ingatlant. Fotó: Bertleff András


Az épületnél a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2008- ban tartott helyszíni szemlét és az eredmény rosszabb volt, mint amire számíthatott. A hiányos vakolat miatt a falak védtelenek az időjárással szemben, a belső falak átázottak, födémjei megsüllyedtek.

Talán legromantikusabb éke – a faszerkezetű erkély – az aládúcolás ellenére további megerősítésért könyörög, akárcsak az udvari bejárat feletti előtető, amely "elnyílt" az épülettől és instabillá vált. A legnagyobb gondot pedig a tetőszerkezeten tátongó lyukak okozzák, mutatva, hogy a helyzet csak romlani fog, és valóban: unokáink sem fogják látni a Schlichter-villát.

Tulajdonosa az önkormányzat, kezelője a Győr-Szol, így az eladási szándékról a közszolgáltatót kérdeztük. Ozsvárt Tamás vállalati kommunikációs menedzser a hirdetmény apropójáról elmondta: a társaság 2011-es üzleti tervében szerepelt az értékesítés, s mivel az év végén járunk, a Győr-Szol megpróbálkozik egy nyilvános hirdetéssel. Ugyanakkor az, ha nem valósul meg az adásvétel, érdemben nem befolyásolja a cég eredményességét, s a következő évben tovább próbálkoznak, "egészen addig, amíg komoly, az elvárt ajánlatnak megfelelő jelentkező nem érkezik" – mondta Ozsvárt Tamás.

Bárki veszi is meg 300 millióért, számolnia kell azzal – amit a hirdető a kiírásban is jelzett –, hogy az épület különösen védett, környezete pedig műemléki.

A Schlichter-villa hasznosításán csak ennek figyelembevételével lehet gondolkodni, de a vevővel természetesen nem a Győr-Szol egyeztet: bárki vásárolja meg az ingatlant, további sorsáról a hatóságokkal kell tárgyalnia.

Ozsvárt Tamás közölte: a kiírásnak megfelelő érdeklődő egyelőre nem érkezett.

Olvasóink írták

  • 14. Goldmund 2011. december 31. 17:54
    „7. Accra 2011.12.22. 20:23

    Teljesen egyetértek Veled!

    Kastélyokat is adtak úgy használatba (100 évre), hogy a használó egy fillért sem fizetett, de felújítatta a romhalmazt.
    Itt is legfeljebb így lenne esély megmenteni.”
  • 13. egy_győri 2011. december 27. 17:46
    „"Figler sajnos óriási és helyrehozhatatlan károkat okozott Győrnek.
    Nagyon sok befektetőt elriasztott vagy elüldözött ....."

    Figler András nem soproni volt. Leierrel sokat küzdött (nem csak ő!!!), de megérte, mert van egy majdnem kész épületegyüttes. Szóval nem kellene piszkálni egyiket sem. Figler elhunyt, nyugodjék békében. Szakadj le róla, hedon!

    A villát szerintem a kutya sem fogja megvenni 300 millióért, hiszen legalább ennyibe kerül majd a szakszerű felújítás (és akkor lehet, hogy nem is mondtam sokat).”
  • 12. urbaniastapista 2011. december 23. 21:52
    „A cikkben megint keveredik a szezon és a fazon: Nem az épület a 3054 m2, hanem a telek, a villával egy telken vannak még a Zrínyi utcai, földszintes, ún. "csendőr" házak.
    A villa sem két emeletes, hanem két szintes, van egy földszintje és egy 1. emelete, magyarul ez így helyes.
    Azt nem értem, hogy miért akar a város megszabadulni a buszpályaudvar melletti telektől, amikor tulajdonosként lennének a legerősebb alkupozíciói és reménye némi ingatlanfejlesztési haszonra a területen alakulgató plázaberuházásban(ból). Ha sikerül eladni, akkor majd széttárhatja a kezét a városvezetés, hogy a befektető így akarta, azért nem lett olyan jó a városnak, mint elméletileg lehetett volna.”
  • 11. Oreg35 2011. december 23. 20:58
    „Az ilyen károkozást a "híres" FIDESZ-es Budai úr miért nem vizsgálja ki? Évtizedek során hagyták tönkre menni ezt a gyönyörű műemlék épületet, most akarnak ezen a romhalmazon keresni? Nem hiszem, hogy találjanak olyan bolondot aki ezért még egy fillért is adna! Ez az épület ma már Győr szégyen!”
  • 10. k-pityerke-k 2011. december 23. 16:03
    „De jó lenne, ha sok pénzem lenne...:(
    Remélem minél hamarabb elkel és megfelelő kezekbe kerül. Nem szabadna hagyni, hogy tovább rosszabbodjon az állapota. Gyönyörű ház és jobb sorsot érdemel.”
  • 9. Freehill 2011. december 23. 10:41
    „Hedon: ha legalább így Karácsony előtt félre tudnád tenni a gyűlöletedet, észrevennéd, hogy senki sem akarja elvitatni Leier érdemeit. Ha viszont nincs az örökségvédelem, akkor Leiernek nem is lett volna mit felújítania, mert már évekkel korábban lerombolták volna az egészet. Ezért mondom, hogy KÖZÖS siker, természetesen elismerve Leier kiemelkedő és nélkülözhetetlen tevékenységét is. Tudom, hogy valakinek minden műemlék csak értéktelen akadály, de el kellene fogadnod, hogy sokaknak nem ez a véleménye (akár győri, akár soproni). Nem jó, ha valaki agresszívan csak a saját szempontjait akarja mindenkire ráerőltetni, éppen a sokféleségtől szép és változatos a világ!”
  • 8. adamasz1977 2011. december 23. 08:00
    „Ha fizetnének 100 millát sem kéme! Úgy látszik, hogy Győr-Szol vezetőjének valami nincs renbe a fejébe.”
  • 7. Accra 2011. december 22. 20:23
    „Ingyen kellene adni, felújításért cserébe. És még úgy sem lesz tolongás. Ha arra várnak, hogy valaki kifizesse a 300 millát, akkor össze fog dőlni. Lehet, hogy ez a cél, mert marad a telek?
    Az elmúlt 20-30 évben biztos, hogy 1 fillért sem költött rá a város, most meg ezen akar meggazdagodni?”
  • 6. lacrimarosa 2011. december 22. 19:58
    „A kiírásnak megfelelő érdeklődő egyelőre nem érkezett? Miért gondolták,hogy ennyiért,ott, a buszok és vonatok között bárki megvenne egy olyan épületet,aminek minden szegletét fel kell újítani? Zaj van és egészségtelen a levegő. Ha ingyen adnák,sem kéne. Nagyon kár,hogy hagyták így tönkremenni. Hálás lehetne a város,ha valaki vállalná a rendbetételét,de hogy még ezért 300 milliót fizessen?”
  • 5. Hedon 2011. december 22. 18:21
    „"felújított Frigyes laktanya Leier és az Ő közös sikerük"

    divat mostanában mások sikerét kisajátítani de ettől még tény marad:
    A Frigyes laktanya megújulása Leier Úr több milliárd forintos áldozatvállalásának
    (remélem még életében megtérül) és rendkívüli kitartásának köszönhető.
    Ez kizárólag az Ő sikere amiből Győr városa és lakói is profitálhatnak.
    Ezt elvitatni és a gáncsoskodók és mindenhol keresztbe tevők érdemének
    beállítani nyilvánvalóan valami ökörségvédelmis személyes ügye lehet.
    Ha csak egy kicsit is meginog vagy elbizonytalanodik Leier Úr akkor a laktanya
    épület ma is egy lepratelep lenne a város szívében.

    Figler sajnos óriási és helyrehozhatatlan károkat okozott Győrnek.
    Nagyon sok befektetőt elriasztott vagy elüldözött <moderálva>”
  • 4. Freehill 2011. december 22. 16:29
    „Hedon: Figler András (Isten nyugosztalja) felelős munkájának köszönhetően a Frigyes laktanya olyan módon újult meg, amire minden győri büszke lehet, megőrizve a múlt értékeit, egyúttal a befektető fejlesztései számára is teret adva. Ezt véleményem szerint nem kell bizonygatni, mindenki láthatja a saját szemével. Ha a korábbi látványterveken látható rettenetes betontömbökkel takarták volna el a szép régi épületeket, lehet, hogy kicsit több haszna lett volna a befektetőnek, de valami fontosat elvesztettek volna a győriek. Úgyhogy bármennyire is gyűlölöd a műemlékeseket, a szakszerűen felújított Frigyes laktanya Leier és az Ő közös sikerük! (És persze minden győrié.) Remélem, a Schlichter-villa esetében is össze fog jönni.”
  • 3. Hedon 2011. december 22. 12:15
    „Ismerve azt a hivatali packázást amit Micheal Leier-rel műveltek
    a Frigyes laktanya felújítása kapcsán épeszű ember vagy cég
    aligha fog jelentkezni vételi szándékkal.

    Néhai Figler András korábbi ámokfutásai hosszú időre ellehetetlenítette
    annak lehetőségét, hogy Győrben műemlék épületeket lehessen felújítani úgy
    hogy az a vásárló üzleti elképzeléseinek is megfeleljen.”
  • 2. bazsifekete 2011. december 22. 11:43
    „Íme itt a következő, elherdálandó műemlék épület!!!!
    300-ért nem is sok.
    Ha ez elkelt, jön a következő...”
  • 1. urbaniastapista 2011. december 22. 11:20
    „Nem értem miért akarják eladni. Egy ilyen ramaty állapotú műemlék felújításra annyit el lehetne számolni, amennyit nem szégyellnek.
    Lehetne belőle pl. egy tuti jó kis látogatóközpont, abban már úgyis nagy gyakorlata van a tervező-bonyolító-kivitelező társulatnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ÁSZ: a megyei hitelek kockázatosak

Az ÁSZ jelentett a megyei önkormányzat gazdálkodásáról: az eladósodás és a hitelfelvételek miatt… Tovább olvasom