Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

19 éves lány halt meg szén-monoxid-mérgezésben Győrben

Egy 19 éves lány halt meg szerda este a Kálvária utcában Győrben. A mentők közel háromnegyed óráig küzdöttek az életéért. Halálát szén-monoxid-mérgezés okozta.

2013. Január 10.


Tragédia történt szerda este nyolc óra körül Győrött, a Kálvária utcában. Két fiatal, egy 21 éves fiú és egy 19 éves lány szenvedett szén-monoxid-mérgezést, akikre – információnk szerint – a fiatalember édesanyja talált rá, és ő értesítette a mentőket, akik  a segítségkérő jelzés után szinte azonnal a helyszínre érkeztek.

Ahogy Fogarasi Zoltán vezető mentőtiszttől megtudtuk: rohammentős kollégái közel háromnegyed óráig, megfeszített erővel küzdöttek a lány életéért, de sajnos nem sikerült újraéleszteniük. A fiú eszméleténél volt, őt egy másik kocsi a győri kórházba szállította, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják.

A vezető mentőtiszt megjegyezte, hogy főként a fürdőszobában, de a nappaliban is nagymértékű szén-monoxid-koncentrációt érzékeltek.
Hamarosan a tragédia helyszínére érkeztek a tűzoltók is, akik – sok más mellett –, ahogy Dobos Viktória szóvivőtől megtudtuk, alaposan kiszellőztették a lakást.

Megkeresésünkre prof. Oláh Attila, a Petz Aladár megyei  kórház orvos igazgatója elmondta: csodával határos, hogy a megfigyelés alatt tartott fiatalember fizikailag ilyen állapotban van. Azt azonban megjegyezte: lelkileg viszont teljesen összeomlott, miután szembesült azzal, hogy barátnőjét elveszítette. Így az orvosok elsősorban lelkiállapota miatt aggódnak inkább, és pszichésen próbálják segíteni, erősíteni.

Az elmúlt napokban több tragédia is történt – például Nyíregyházán – az országban, amit a szén-monoxid okozott. Szerencsésen járt viszont nemrégiben Tényőn az a család, ahol az édesapa, miután észlelte két gyermekük rosszullétét – először gyomorrontásra gyanakodott –, felhívta a mentőket.

A mentőirányító talpraesettségén, helyzetfelismerésén múlt, hogy a sokoróaljai faluban nem történt újabb családi dráma. Kifaggatta ugyanis a családfőt, aki elmondta a tüneteket, majd a szakember tanácsára gyorsan kinyitott minden ablakot. Ez mentette meg a négytagú
család életét.

Egyébként mire a mentők a helyszínre érkeztek, már
ő is nagyon rosszul volt, később arra sem emlékezett, hogy miként kerültek a győri kórházba, ahonnan egynapos megfigyelés után aztán hazaengedték őket.

21 óra 28 perc

Dobos Viktória hadnagy közlése szerint a Kálvária utca egyik lakáshoz
riasztották a tűzoltókat.

A mentők egy embert kórházba szállítottak, de a
lakásban tartózkodó másik lakó életét már nem tudták megmenteni.

Olvasóink írták

  • 19. Mankapunka 2013. január 12. 00:30
    „zsoli

    Neked nem tűnik fel,hogy rohadtul rossz a levegő? Én,ha belépek egy mélygarázsba,egyből érzem,hogy meg lehet-e lent maradni 5 percnél tovább,vagy sem,pedig a légelszívó nem megy lent.”
  • 18. Dwatson 2013. január 10. 18:16
    „12. verembele és 2. Goldmund leírta a lényeget: 1 köbméter gáz minimum 10 köbméter levegőt használ el az égése során,aminek az ajtók,ablakok résein kellene kellene beáramolnia,vagy az e célra létrehozott szellőzőn keresztül! Normál esetben a gáz égésekor szénsav keletkezik (széndioxid és vízgőz),csak oxigénhiányos égéskor jön létre szénmonoxid,ami könnyebb a levegőnél és a helyiség fentről lefelé telik meg vele,így életet menthet egy résnyire nyitott ablak,egy kiépített szellőző,vagy ha félünk a hidegtől,akkor egy a magasban elhelyezett co riasztó!
    Úgy tudom szabálysértésnek minősül a kéménybe kötött gázkészülék helyiségének a ajtó-ablak szigetelése.
    Részvétem a hozzátartozóknak.”
  • 17. zsoli 2013. január 10. 17:34
    „16. Mankapunka
    "Srácot megkérdezhetnék,hogy mikor szellőztettek igazán utoljára."
    A közlekedési balesetben nyomorékká váló, vétlen felet pedig arról kérdeznéd, hogy mikor volt a kocsi műszakin?
    NORMÁLIS VAGY? Nem, Te Beteg vagy!”
  • 16. Mankapunka 2013. január 10. 16:39
    „Ugye,ugye,fejlődik a világ? Csak nem jó irányba.Régen hányan is haltak meg ettől,és most?

    Okostelefon is van,csak sokan hülyék hozzá. Arról nem is beszélve,hogy attól nem lesz meleg a lakásban,ha valaki sosem szellőztet,mert NEM AZ UTCÁT FŰTŐM címszó alatt rikácsol.

    Srácot megkérdezhetnék,hogy mikor szellőztettek igazán utoljára.”
  • 15. WeiseÖdenburg 2013. január 10. 14:52
    „Szerencsétlen lány olyan fiatal volt.Nyugodjon békében.”
  • 14. kerteszb 2013. január 10. 14:34
    „12: a modern készülékek már zárt égésterűek”
  • 13. civil 2013. január 10. 14:26
    „Ezt találtam!
    Szerencsére vannak értelmes cégek, akik korrekt tájékoztatást adnak:
    http://www.ikszel.hu/egyeb-info.html”
  • 12. verembele 2013. január 10. 12:10
    „Tisztelettel:
    Már van (régen volt) jogszabály a gázkészülékek időszakos felülvizsgálatára.. 5 évente
    Elárulom, hogy régen, modjuk 20 éve is volt..
    Csak mindenki leszarta... Olcsó ház, mindenhol ki-be fúj a szél... nincs gond..van levegőutánpótlás...
    Most mi van? Agyonszigetelt, agyonlégzártmentes, agyonvédett baromság..nagy páraelszívó....a halálra szigetelt ház belső falain folyik a víz.. mert ész nélkül agyonszigeteltük. Minap írtam: 1 m3 földgáz elégetéséhez, minímum 10 m3 levegő kell
    ÉRTITEK??? Vagy még többen CO halálozottak lesztek.???
    Üdv.”
  • 11. kisember1 2013. január 10. 12:04
    „http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9nmonoxid-m%C3%A9rgez%C3%A9s”
  • 10. tricse 2013. január 10. 11:23
    „Jönnek ellenőrizni évente!
    De!
    Mikor ideköltöztünk (4 emeletes lakóház,gázboylerekkel) akkor nem volt gázóránk leszerelés miatt! Beadtam az igényt visszaszerelésre,de kellett hozzá a kéményseprők jóváhagyása! Kijött a szakember és közölte,hogy a ház építésekor 48 évvel ezelőtt hibásan falazták fel a kéményt a tetőnél! Szűkebb a rés,mint kellene! Ki voltam akadva,hogy 40 évig nem vették észre? Eddig jó volt és biztonságos,most meg hirtelen nem engedélyezik a gázboyler beszerelését bár a ház összes lakásában az van és működik? Megkérdezte a pasi,hogy mit szólnék ha egyszer arra jönnék haza,hogy a 3 gyerekem itt halt meg szén-monoxid mérgezésben? Na erre nem volt több kérdésem,beszereltettük a villanyboylert! Ez sok évvel ezelőtt volt és jönnek azóta is évente ellenőrizni és mindent rendben találnak és nem cseréltetik le a többiekkel! Hogy is van ez?”
  • 9. anya2007 2013. január 10. 10:38
    „7. Gerald
    Ezek a kormos, feketeruhás emberkék most is vannak, hozzánk ( lépcsőházunkba) minden évben jönnek ellenőrizni. Nem tudom, kinek a kompetenciája, hogy megjelenjenek.”
  • 8. öcsi100 2013. január 10. 10:18
    „A kéményseprők(kéményvizsgálók) évenként ellenőrzik a gázkészülékek esetleges szénmonoxid kibocsájtását hozzávetőleg egy olcsóbb szénmonoxid riasztó áráért. Mindannyian tudjuk,hogy ezzel a méréssel a mérés 10 másodperces körülményeit regisztrálják. Extrém esetben,ha a mérés utáni órában műszaki meghibásodás,kedvezőtlen légköri viszonyok miatt szénmonoxid visszaáramlás történik, hasonló tragédiát okozhat, mint a cikkben leírtak.Felmerülhet a kérdés:melyik menthetne meg több életet,az évi egyszeri visszaáramlás mérés,netán a riasztó készülék kötelező használata az oktalan méricskélés helyett,mely díjának eltörlése a legszuperebb riasztó beszerzését tenné lehetővé.”
  • 7. gerald 2013. január 10. 10:10
    „Pár évvel ezelőtt, de 2006 előtt biztos, hogy évente minden háztartásban 1x megjelent egy kormos fekete ember, ellenőrizte a kémény csatlakozásokat, gázberendezéseink környékén érdekes pálcával méricskélt, majd dolga végeztével felmatricázta eszközeinket: ellenőrizve. Ha valaki kérdezte elmondta a készülékeibe van-e CO automata kikapcsolás, melyik CO-riasztó tényleg CO-riasztó. Semmibe nem került (jó, azért a naptárért az ember adott pár guruló százast) és egy évre jóleső biztonságérzetet hagyott távoztával. Hol vannak most ezek az emberek?”
  • 6. Pisti6 2013. január 10. 10:03
    „Kötelezővé kellene tenni a jelzőkészüléket!!!”
  • 5. Hyppolit 2013. január 10. 09:49
    „Döbbenetes tragédia még akkor is, ha a szénmonoxid ilyen alattomosan szedi "áldozatait". Színtelen, szagtalan, és 250-szer erőteljesebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén. Észrevétlenül minimális mennyiségben is fojt/öl, jó lenne tudni, itt milyen tüzelésű kályha volt, egyáltalán, mi a szakmai javaslat a további tragédiák elkerülésére? Ismeretlenül is együtt érzek...”
  • 4. juju 2013. január 10. 09:44
    „Jó lenne ha valaki végre már reklámozná -gondolok a közérdekű hirdetésekre-, hogy létezik (3-4 ezer forintért) szén-monoxid-jelző készülék. Akkor talán nem kellene ennyi embernek meghalnia a fűtési szezon idején.”
  • 3. Tapmancs 2013. január 10. 09:39
    „2. Goldmund

    +1

    Borzasztó tragédia.”
  • 2. Goldmund 2013. január 10. 08:51
    „Jó lenne, ha egy ilyen esetnél leírnák azt is, milyen szabadtüzes berendezések voltak a lakásban (pl. gázbojler, gáztűzhely, cserépkályha, olyan kéménybe kötött gázkonvektor, ami a helyiségből szívja az égéshez az oxigént stb.) és leírnák azt is, milyen nyílászárók voltak. Esetleg a tűzoltók elmondhatnák, hogy szabályszerűen volt-e biztosítva a tüzelőberendezések oxigénellátása.
    Mert így ez a cikk inkább rémhírkeltés, mint tájékoztatás.”
  • 1. Tündenéne 2013. január 10. 08:11
    „2013 van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budaházi Tibor festőművész kiállítása - fotók

Budaházi Tibor festőművész kiállítása nyílt meg Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Térben… Tovább olvasom