Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

12 milliárd vízügyi rehabilitációra

A Mosoni-Duna és a Lajta, valamint a Szigetköz vízpótló rendszere ökológiai célú rehabilitációjára kiírt projekt 650 millió forintból megvalósított előkészítő szakasza lezárult. A tervek szerint a 12,3 milliárd forintos beruházás 2013 végén fejeződik be.


Befejeződött a szigetközi, valamint a Mosoni-Duna- és a Lajta-projekt tervezési szakasza. A térségben a két nagy beruházásra azért volt szükség, mert a korábbi természetes állapotok megváltoztak. A problémák megszüntetését kívánja mérsékelni, illetve a korábbiakhoz közeli állapotokat visszaállítani az a két projekt, amelyek előkészítési szakasza lezárult, annak ünnepélyes zárását tegnap tartották Győrben.

A ˝Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése˝ – KEOP 7.2.2.1. – elnevezési projekt előkészítése 359 millió forintba került. Annak 15 százaléka központi forrásból, a többi az unió Kohéziós Alapja társfinanszírozásából valósult meg. Amennyiben a projekt második szakasza elnyeri a szükséges támogatást, úgy az 6,2 milliárd forintba kerül, a tervek szerint a kivitelezési munkák jövő nyáron kezdődnek és 2013 végén fejeződnek be.

A megvalósuló projekt a korábbi vízszintek visszaállítását, a megfelelő vízcserét, továbbá az áramlási sebesség és az árvízelvezető képesség javítását biztosítja. A hullámtér vízpótlása megelőzi az Ásványi-ágrendszer alsó szakaszának, a Bagaméri- és a Patkányosi-ágrendszerek ökológiai állapotának további romlását.

A ˝Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja˝ elnevezésű program keretében megvalósuló projekt célja az árvízi hordalék és a jég megfelelő elvezetése a folyó belterületi szakaszain. A program biztosítja a mosonmagyaróvári duzzasztó városképi és vízpótlási célú rehabilitációját, valamint az ökológiai és turisztikai átjárhatóságot.

Győrött, Mosonmagyaróváron és 22 településen partrendezések, burkolatépítések és átalakítások lesznek a lakosság igényeinek megfelelően. Az ökológiai rehabilitáció keretében sor kerül a holtágak, a lefűződött mellékágak, a folyó menti laposok, kubikgödrök, a nedves élőhelyek és az ívóhelyek helyreállítására.

Az előkészítési szakasz ez esetben 291 millió forintba került, a várhatóan 2013 végén befejeződő projekt bekerülési költsége 6,1 milliárd forint.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták a megyei önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját

A megyei közgyűlés pénteki ülésén 16 igen és 4 nem szavazattal elfogadta a megyei önkormányzat 2011.… Tovább olvasom