Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

10 nap alatt 2011 kilométer két keréken: Győrbe ért az országjáró mentőtiszt

Országjáró kerékpáros körútjának hatodik napján Győrbe érkezett az a bajai mentőtiszt, aki szeretné felhívni az emberek figyelmét a mentősök kemény munkájára. Fotók.

A 42 éves bajai mentőtiszt jelképes, 2011 kilométeres, 10 naposra tervezett határmenti országjáró körútjának jelenleg a hatodik napját tekerte le csütörtökön.

"A kisalföldi napot kicsit könnyedebbre terveztük, az esti pihenőhely pedig Mosonmagyaróváron lesz.

Eddig a Makó-Nyíradony-Záhony-Putnok-Esztergom vonalon haladtam, pénteken pedig a Kőszeg-Letenye-Sellye irányába folytatom a túrát, hogy aztán visszaérjek Bajára" - kezdte a kisalfold.hu-nak Reményi László, aki 24 éve dolgozik mentőtisztként.


Reményi László győri mentős kollégák társaságában - fotók: H. Baranyai Edina.

Fel szeretne hívni az emberek figyelmét a mentősök nehéz munkájára

"Útközben minden nagyobb és kisebb mentőállomáson megállunk, s köszöntjük a kollégákat. Kicsiny ajándékként pedig olyan bográcsot adunk át mindenhol, melyen szerepel, hogy `Baja, a halászlé fővárosa´.

Az országjáró biciklitúrámmal nem csupán az egészséges életmódért szeretnék kampányolni, de legalább ennyire fontos számomra, hogy az emberek figyelmét kicsit felhívjam a mentősök munkájára.

Mi ugyanis a nap 24 órájában készenlétben vagyunk, hogy bármikor segíthessünk a bajba jutott embertársainkon" - folytatta Reményi László.


Ide kattintva olvashatják el Reményi László blogját az országjáró tekerésről!


"Megfogadtam, hogy egészségesebben fogok élni, s lefogyok"

A bajai sportember több mint 25 éve túrázik kerékpárral; Magyarország mind nyugati, mind keleti felét bejárta korábban.

"Többek közt azért is vágtam neki az országjáró körútnak, mert az év elején megfogadtam, hogy egészségesebben fogok élni, s lefogyok.

Remélem, a példám sokak számára ad biztatást, hogy negyvenen túl sincs késő új életmódot kezdeni" - tette hozzá Reményi László.

A bajai mentőtiszt a győri mentőállomásról a szigetközi kerékpárút felé vette az irányt délután, hogy aztán a csütörtöki viszonylag rövid, 150 kilométeres táv után a mosonmagyaróvári termálfürdőben pihenje ki kicsit az utóbbi hat nap folyamatos tekerését.

Olvasóink írták

  • 5. zoli78 2011. július 29. 08:42
    „Rosszul belinkelt blog!!! a blogsport-ot írjátok át már át blogspot-ra :) Így talán meg is tudjuk nyitni egyből.”
  • 4. zoli78 2011. július 29. 08:39
    „Csatlakozom az előttem szólókhoz, minden tisztelet a mentősöknek!”
  • 3. Gery83 2011. július 28. 18:15
    „"Fel szeretne hívni az emberek figyelmét a nehéz mentősök munkájára"

    Hogy a fenébe írhat le így egy mondatot újságíró létére? "Nehéz mentősök"
    Egyébként példa értékű a bajtárs kezdeményezése és kitartása... Sok sikert neki és minden tisztelt kollégának...”
  • 2. Túrabakancs 2011. július 28. 17:59
    „Levi104!
    Ezek szerint te is rengeteget tekersz! :)
    Én pl. túlszárnyaltam életem folyamán már a 100.000-km-t,
    mértem folyamatosan a megtett kilométereket.
    Lehet tudni hogy az új nagy sárga mentőautók mikor szelik
    majd Győrben az utakat? Nyár végére mondták az okosok, hogy
    rendszerbe tudnak állni. Köszi az esetleges válaszodat!”
  • 1. Levi104 2011. július 28. 17:09
    „Bakkker és épp én maradtam le erről, amikor én vagyok a győri mentőknél a legnagyobb "bringafun"....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Modern megvilágítást kapott az Ifjúság körúti gyalogátkelőhely - fotók

"A veszélyes közlekedési csomópont átépítése, biztonságosabbá tétele és Adyváros közvilágításának javítása megtörtént" - tájékoztatott Radnóti Ákos. Tovább olvasom