Még nem tudni, pályára léphet-e a Buducnost Podgorica elleni BL-döntő visszavágóján Hornyák Ágnes és Vérten Orsolya.

Simic a 21. percben fejelt először a győri kapuba, majd a második félidőben Kulcsár növelte a debreceni gárda előnyét. Az ETO jól játszott a 60. percig, a meccsre sem lehetett panasz, de a második gól után már nem maradt esélye a győri csapatnak.

Küzdelmes mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Győri ETO FC együttese a listavezető Debrecen ellen az NB I 27. fordulójában. A hajdúságiak nyolc pontra elhúztak a zöld-fehérektől, akiknek a második hely megtartása is nehéz feladat lesz.
Jonathan Walasiak-ügyében a Győri ETO FC-nek adott igazat a FIFA. A klubot a játékos ügynöke, David Lasaracina panaszolta be, ám az ügyet vizsgáló testület elutasította a belga menedzser kérelmét.
Az ETO-nak, hogy jó esélye maradjon a bajnoki címre, a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén le kell győznie az előtte ötpontos előnnyel listavezető Debrecent.

A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Győri ETO FC együttese 2-0-ás vereséget szenvedett a Kecskemét otthonában. A zöld-fehérek ötpontos hátrányba kerültek a listavezető Debrecennel szemben.
A második Győri ETO FC-re papíron nehezebb feladat vár a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 26. fordulójában, mint a listavezető Debrecenre.
A győri támadót többen megvádolták, hogy az első diósgyőri kiállításnál leköpte ellenfelét.
Második félidei játékának köszönhetően 2-0-ra győzött hazai pályán a Győri ETO FC együttese a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 25. fordulójában.
Az Aranycsapat című musical premierje egybe esett a Ferencváros - Győri ETO FC bajnoki mérkőzéssel, de a Győri ETO legendái többnyire a színházi előadásra voltak hivatalosak. Hannich Péter, Póczik József és Palotai Károly mesélt az egykori sikerkorszakról.

Kovács Kitti fitness modell ETO-mezben és sálban pózolt. A győri modellnek a Győri ETO FC a kedvenc csapata, s reméli, idén bajnokok lesznek a zöld-fehérek!
Többször is hibás döntést hozott Iványi Zoltán, a Ferencváros-Győri ETO FC bajnoki mérkőzés játékvezetője - mondta Puhl Sándor.

A Győri ETO FC 2-2-es döntetlent játszott szombaton a Ferencváros otthonában. A Fradi második gólja érdekes körülmények között jutott a hálóba.

A Diósgyőr köteles fizetni a Győri ETO FC-nek a 2010 januárjában kölcsönvett négy labdarúgóért a Győri Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítélete alapján.

Sajnos el kell ismernünk, hogy ma egy rutinos csapattól szenvedtünk vereséget, de ez nem szégyen - mondta a mérkőzés végén Sándor István a Győri ETI Fc B vezetőedzője.

Az első félidőben szerzett két góljának köszönhetően 2-1-re győzött a Győri ETO FC együttese a Kaposvár ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójában.

Magabiztos játékkal 2-0-ra győzött a Győri ETO FC együttese a ZTE otthonában a labdarúgó NB I 22. fordulójában.

Ismeretlen befelefonáló miatt két órás késéssel kezdődő mérkőzésen magabiztos 4-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Győri ETO FC együttese a Paks ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójában.
Egy hónap múlva, április 27-én tárgyalja a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Győri ETO FC kontra Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ügyet.
Gól nélkül, pontosztozkodással ért véget az NB II Nyugati csoportjában az SVSE-GySEV-Goldschmidt - Győri ETO B mérkőzés.

Az első félidőben Ahjupera fejes góljával a győriek szerezték meg a vezetést, majd a második játékrész elején Takács büntetőjéből egyenlítettek a hazaiak. A csereként beálló Dudás gólja döntötte el a találkozót és nyertek a zöld-fehérek 2-1-re a Vasas otthában.

A Magyar Kupa 6. fordulójának visszavágóján 1-0-ra győzött a Videoton együttese a Győri ETO FC otthonában.
Lippai Ákos után további diósgyőri labdarúgók kerülhetnek gyanúba a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás során.
