Győr és környéke

2017.06.08. 19:11

Illés emlékzenekarral és skót dudával nyitott az Ünnepi Könyvhét Győrben - fotók

Az okos könyv iránytű, viszonyulási pont - hangzott el az idei Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok csütörtöki megnyitóján. Egressy Zoltán író szerint a nívós irodalom sokszor nem jut el az olvasóig, így fel sem rázhatja a társadalmat.

kisalfold.hu

"Értékes könyvekkel épülünk" 


Megnyílt és szombatig tart az idei Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok. A megnyitón Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a könyvolvasás fontosságát hangsúlyozta. "Azokat kell elérni, akik ritkán vesznek a kezükbe könyvet" – mondta, hozzátéve, "kívánom, hogy legyen pénzük könyvet vásárolni."


Egressy Zoltán József Attila-díjas író szerint okos, értő olvasás nélkül mérgezhetnek a szavak, de értékes könyvekkel épülünk, nemesebbé válunk. Gyermekkorban majd később is olyan műveket olvasunk, melyek középpontjában a jóság és az igazságosság áll, ám később többek közt a "frusztráció és hazug propaganda miatt visszaszorulhat a tolerancia".


 

Fotók: Bögi Tamás (tudósító)




Szót emelt amiatt is, hogy a kultúra most kevés központi támogatást kap, "a nívós publicisztika háttérbe szorul, az oktatás színvonala süllyed", melyet nemzetközi mérések is bizonyítanak. Mint mondta, a nívós irodalom sokszor el sem jut az olvasóig, fel sem rázhat egy társadalmat. "Az okos könyv iránytű, viszonyulási pont."


A könyvhéten számos könyvbemutató és kültéri színpadi program várja az érdeklődőket. A Baross úton felállított standokon a könyvkiadók, könyvesboltok és intézmények újdonságai láthatóak és vásárolhatók.

Illés emlékzenekar és skót duda


A 88. Ünnepi Könyvhét rendezvény sorozata délután kezdődött a Baross Gábor úton, a Csónakos szobornál. "Népszerű dallamok skót dudán" címmel Kéri György zenész, író műsorát láthatták a nézők. Délután az első Kisfaludy Károly könyvtári rendezvény, Horváth Győző: Népzenei barangolás a Rába közben című kötetének bemutatója volt. Közreműködtek a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Ezt követően a Baross úton szólt a Miskolci Illés Emlékzenekar produkciója, nagyszámú közönség előtt. A mai nap záróprogramja volt, a folytatás pénteken - írta Olvasónk, Bögi Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!