Győr és környéke

2015.06.26. 12:37

Vécébe született a cséri újszülött - Fegyház helyett közmunkát akart az apa

Az anyát felmentték, az apa és az anyós 5 év fegyházat kapott. Gábor abban reménykedett, közmunkára ítélik. A család továbbra sem fogja fel a történtek súlyát.

Laczó Balázs



12.08 - A fellebbviteli bíróság nem értett egyet a törvényszékkel abban, hogy az apa és az ő édesanyja pusztán gondatlan mulasztást követtek volna el. Ezért a gondatlan emberölés vétsége helyett emberölés bűntette lett a minősítés, ha pedig így nézzük, a két hozzátartozó enyhe büntetéssel úszta meg. A kisbaba ellen elkövetett emberölésért 10-től 20 évet lehetett volna kapni s a számos javukra szóló körülménynek köszönhető, hogy az enyhítő szakaszt alkalmazta a bírói tanács.

A vécébe született cséri újszülött pere képekben


Az ítélőtábla úgy látta: az anya, Beatrix esetében továbbra sem bizonyítható, hogy cselekvőképes lett volna a szülés utáni öt perces szakaszban – amíg Edina élt. Ugyanakkor azt sem látták megalapozottnak, hogy az anyós lehúzta volna a vécét, a nyomokból ez nem következet egyértelműen.

A vádlottak továbbra sem fogták fel egészen a történteket – sem azt, amit tettek, sem azt, hogy mit jelent a büntetés, amit az apa, Gy. Gábor első kétségbeesésében közmunkára szeretett volna változtatni. Reménykedett, hogy ez kijárható, ügyvédjét is faggatta erről. A védő lebeszélte a próbálkozásról, hiszen fegyházbüntetésről van szó.

A határozathirdetés közben a tanács vezetője figyelmeztette őket arra is: ha nem vonulnak be az intézetbe a behívó átvétele után, akkor elveszítik a feltételes szabadság lehetőségét. Vagyis 5 évet kell ülniük, míg más esetben 3 év 4 hónap vár rájuk.

Fellebbezésnek már nincs helye.


10.55 - Az anyát jogerősen is felmentették, de az apa és az anyós egyformán 5 év fegyházat kapott. Le kell ülniük, kétharmad rész letöltése után szabadulhatnak.


Előzmények:

A Győri Törvényszék korábbi ítéletét a tábla hatályon kívül helyezte, megismételték az eljárást a Beled környéki család ellen. Most nagyobb a tét az anya számára, mint eddig bármikor: a törvényszék felmentette, s most az Ítélőtábla akár szándékos emberölés miatt elítélheti, néhány órán belül.

Az ügyész szerint a fiatalasszony anyósa nemcsak a családra jellemző tehetetlenséggel járult hozzá a kisbaba halálához, de le is húzta a vécét, hiszen szerinte ez az egyetlen magyarázat a vécékagylót ellepő vízre.

Az igen szerény körülmények között élt, rábaközi Gy-család meszelt szobával várta a babát, kislányt akartak és az is lett. A gyermek két héttel a várt időpont előtt, 2011. július 15-én indult útnak, az anya favágásnál segédkezett, szúrt kicsit az oldala. Este elmentek az anyósáért, hogy valaki ott legyen pánikbeteg férje mellett, ha neki kórházba kell menni. A később Edinának keresztelt kislány 3000 grammal és 51 centivel született, szakszerű ellátás esetén megmenthető lett volna.
Éjjel negyed kettőkor elment a magzatvíz, de fájdalmat nem érzett. Szólt a férjének, Gábornak, hogy hívjon mentőt, mert ezt eszébe véste a védőnőnél. Beatrix a vécére ült és azt hitte, csak nagy dologra kellett mennie. A vallomások szerint viszont kiabált: „valószínűleg kiesett a baba". A férj odaszaladt:

„Dehogy született meg, még mindig nagy a hasad." Az ötvenegy éves anyós a menye hátát simogatta azzal, hogy „nyugodj meg, már jön a mentő". A férj abban bízott, hogy anyja gondját viseli a kiáltozó fiatalasszonynak, míg ő úgyis csak rosszul lesz a vértől.

Végül senki nem vette ki a babát, csak a mentők - ezt állapította meg korábban a törvényszék a megismételt eljárásban, amely az anyát felmentette, az apát és a nagymamát pedig másfél-másfél év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte.
Az ügyészi fellebbezés miatt az ügyet most, péntek délelőtt tárgyalja dr. Széplaki László tanácsa, itt már jogerős ítélet születhet a régóta tartó bűnügyben.

Az ügyész, dr. Horváth Péter reggel hangsúlyozta: a vádlottak intellektuális, értelmi szintje nem magyarázat arra, ami történt. "Itt nem olyan jellegű volt a kérdés, hogy miért vettek Quaestor-kötvényt, vagy miért vettek fel devizahitelt. Egy olyan helyzetben kellett volna cselekedniük, ami a természetben mindenütt előfordul s amelyben az állatvilág is ösztönszerűek képes a cselekvésre."

Utalt az ügyész arra, hogy a család várta ezt a kisgyereket és a mentők által is rögzített beszélgetésekből kiderül: tudták, hogy cselekedni kellene, de még azt sem ellenőrizték, hogy egyáltalán megszületett-e a baba, akiről tudjuk: szegényke 4-5 percig élhetett. "Egyszerűbb volt kihátrálni az eseményekből", s másra hárítani a gyors reagálás terhét."


Az ügyvédek továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, az anyát védő dr. Ihász Sándor például amellett, hogy eszméletvesztés miatt védence nem volt cselekvőképes. Az anyós ügyvédje, dr. Rácz Ferenc leszögezte: semmi sem bizonyítja azt, hogy a vécét valóban lehúzta volna védence, ahogy azt a vád állítja.

A vádlottak nem kívántak szólni az utolsó szó jogán.

A bíróság hamarosan dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!