Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Vasárnapi zárva tartás: közvélemény-kutatásra gyűjtenek pénzt

A népszavazási kezdeményezések elbuknak, nemzeti konzultációt pedig nem tartanak a vasárnapi boltzárról. Most közvélemény-kutatásra gyűjtenek a neten.
Közösségi finanszírozásban gyűjtenek pénzt a neten olyan reprezentatív közvélemény-kutatásra, amelyből kiderülne, mekkora a támogatottsága a KDNP ötletére március 15-től élő boltzárnak - írja az Origo.

Balla Péter az IndieGogón közzétett felhívásában azt írja: „Nem láttam semmilyen kutatási eredményt, tanulmányt, amivel a kormány érdemben indokolta volna a boltok vasárnapi bezárását, az ezzel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseket pedig mondvacsinált okokkal utasítják el."

Balla három nagy közvélemény-kutató cégtől kért ajánlatot, és az a terve, hogy mindháromtól - Medián, Tárki, Ipsos - megrendeli az összesen mintegy 370 ezer forintba kerülő, 1000 fős mintán végzett felméréseket.

A szükséges, 1300 eurónyi összegből csütörtök délelőttre összegyűlt már 906 euró, a gyűjtésből pedig még 17 nap van hátra.Ha több pénz folyik be az adományokból, akkor azt jótékony célra ajánlják fel, ha pedig kevesebb, mindenki visszakapja a támogatást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyesével adnák el a bezárt Tescók berendezéseit

Magyarországon is egyre népszerűbb az ipari eszközök online aukciója, a 13 bezárt Tesco üzletének… Tovább olvasom