Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Varga: túlzó nyilatkozatok - Elemzés: jún. 1-7.

A „csontváz bizottság" nyilvánosságra hozott megállapításai konkrét számokat nem tartalmaztak.

Június 5-én szombaton Varga Mihály a gazdasági tényfeltáró bizottság munkájáról számolt be a sajtónak, de a lényeg inkább a korábbi két nap Fideszes nyilatkozatainak korrigálása volt. A „csontváz bizottság" nyilvánosságra hozott megállapításai konkrét számokat nem tartalmaztak, csak annyit, hogy trükköket találtak a költségvetésben, az előző kormány nem közölt valós számokat.

A korábbi időszak megszólalásaival éles ellentétben azonban az is elhangzott, hogy az új kormány tartani kívánja a kitűzött hiánycélt, a GDP 3,8%-ával, bár ennek teljesüléséhez szükségesek lesznek további intézkedések. A kormány június 8-án már konkrét tervekkel áll elő, a cél a konvergencia program betartása, de az adócsökkentés lehetőségét sem adja fel a kormány. Ugyanezt erősítette meg június 7-én reggel Matolcsy György, gazdasági miniszter is.

A Buda-Cash részletes heti gazdasági elemzése, jún 1-7. >>

Olvasóink írták

  • 3. load 2010. június 13. 19:24
    „Mintha egy petárdagyárban tesztelnének öngyújtókat - minősítette a történteket egy piaci elemző.
    Londoni visszhangok szerint mindez azért veszélyes, mert ha nem hiteles a baj kommnikálása, a jó híreket sem fogják elhinni.
    Figyelő/PR-csőd (12. oldal)”
  • 2. magdi1027 2010. június 08. 20:05
    „Fehéren feketén kiderült, hogy a mi soha nem hazudunk papagáj kommandó nem csak itthon, de az egész világ előtt beégett a hazugságaival.”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. június 08. 12:23
    „A legnagyobb trükk a tényfeltáró bizottság létrehozása és működtetése ! Nincs számszerüsített terhelő adat,ami ellenőrizhető,csak a süket szövegelés a csontvázakról ! Azokat pedig még senki sem látta ! Hazudozó banda !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovákiában 21 százalékkal nőtt az ipari termelés

Szlovákiában az ipari termelés 21,0 százalékkal haladta meg áprilisban az egy évvel korábbit -… Tovább olvasom