Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Újabb 59 ezer facsemete telepítését támogatja a Citibank

59 ezer facsemete telepítését támogatja az idén ősszel a Citibank az ötéves jubileumát ünneplő Ültessünk fákat a jövőért programjában.

A Citibank 2008-ban azt ígérte ügyfeleinek, hogy mindazok nevében, akik áttérnek a nyomtatott számlakivonatról az elektronikusra, elültet egy fát.

Ezzel a globális programmal kíván a Citibank hozzájárulni a környezettudatos szemlélet építéséhez ügyfelei körében úgy, hogy ügyfeleivel, környezetvédelmi alapítványokkal és erdészetekkel karöltve szolgálja az életadó természeti kincs, az erdő megújítását.

Az idén ősszel 59 ezer facsemetét ültetnek el a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőterületeken a 2011. és 2012. évi aszályban elpusztult fák helyére.

Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: "Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan növekszik a programban részt vevő ügyfeleink száma, és hogy egyre többen jelzik nekünk, milyen nagyra értékelik ezt a kezdeményezésünket.

Külön öröm számunkra, hogy az ötödik évfordulón rekordszámú fát ültethetünk el ügyfeleink nevében, és ezzel együtt összesen 111 ezer facsemete telepítésével járultunk hozzá a főváros környéki erdők megújításához.

E program alátámasztja a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségünket, és hozzájárul célunk eléréséhez, miszerint a világ vezető digitális bankjává kívánunk válni."

Jon Wiggins, a magyarországi lakossági üzletág vezetője hozzátette: "Az elektronikus bankszámlakivonat nem csupán egy környezetkímélő megoldás, amivel óvjuk a természetet és az erdőket, hanem egyéb előnyei is vannak az ügyfelek számára: elektronikusan egyszerűbben nyomon követhetik tranzakcióikat, számlainformációikat – bármikor és bárhonnan."

"A Pilisi Parkerdő örömmel társul a Citibank e kiemelt fontosságú programjához" – mondta Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. természetvédelmi és termelési főmérnöke.

"Köszönjük a Citibank segítségét abban, hogy megőrizzük az erdőket a jövő generációi számára. Az elültetett fák hozzájárulnak a levegő, a víz és a talaj védelméhez, emellett növelik a táj szépségét, miközben élelmet és lakhelyet biztosítanak az erdei életközösségben élő állatoknak."

E programját a Citibank a Naszályért! Közhasznú Alapítvánnyal, illetve a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben valósítja meg.

A Pilisi Parkerdő Zrt.-t 1969-ben alapították, a parkerdőgazdaság szakemberei napjainkban 65 ezer hektárnyi állami tulajdonú erdőterületet kezelnek a főváros környezetében, ahol a legfontosabb feladat a helyi lakosság számára élhető környezet létrehozása mellett a természeti értékek megóvása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajban a Ford: további gyárbezárások Európában

Egymilliárd eurót meghaladó veszteségre számít az amerikai Ford Európában az idén az eladások… Tovább olvasom