Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 22. kedd - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Gazdaság > Új vezérigazgató a Heinekennél

Új vezérigazgató a Heinekennél

Nigériából érkezett a Heineken Hungária Zrt. új vezérigazgatója – Oladele Ajayi.

kisalfold.hu - 2010.09.01. 11:40
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Nigériából érkezett a Heineken Hungária Zrt. új vezérigazgatója – Oladele Ajayi a cég nigériai leányvállalatánál volt értékesítési igazgató, s ő az első afrikai menedzser a Heineken csoportnál, aki egy közép-európai vállalatot irányíthat.

Elődje, Michiel Egeler a Heineken kelet-közép-európai régiós igazgatójaként folytatja pályafutását.

Oladele Ajayi Nagy-Britanniában végezte egyetemi tanulmányait, ahol 1984-ben vegyészmérnöki diplomát és 1988-ban műszaki mérnöki doktorátust szerzett. 1989-ben került a Heineken csoporthoz gyakornokként, majd egyre magasabb pozíciókat töltött be: a műszakvezető helyettestől a technológiai kontrolleren és új termék-fejlesztési menedzseren át a márka menedzseri pozícióig. 1998-ban üzleti tanácsadóként dolgozott a Heineken csoportnak Amszterdamban, 2001 és 2004 között pedig a Heineken Export üzletágánál volt regionális export menedzser Spanyolországban. 2004-ben visszatérve Nigériába vevőszolgálati vezetőként folytatta munkáját, egy évvel később pedig értékesítési igazgatóvá nevezték ki.

A Nigériai Sörgyáraknál jelentős eredményeket sikerült elérnie az értékesítés fejlesztés és a trade marketing területén, és hozzájárult az értékesítési csatornák megerősítéséhez. Értékesítési igazgatóként eltöltött öt éve alatt a cég megduplázta az eladott sör mennyiségét, valamint erős alapot teremtett a „stout" típusú sörök és a szénsavas üdítőitalok szegmensében.

Oladele Ajayi
Oladele Ajayi


A Heineken Hungária vezérigazgatójaként Oladele Ajayi célja, hogy folytassa a vállalat piaci részesedésének értékbeni növekedését a magyar sörpiacon. Kinevezése tovább erősíti a Heineken azon törekvését, hogy globális megközelítésével elősegítse dolgozói esélyegyenlőségét a személyes fejlődésre, a karrierlehetőségekre nézve.

„Nagyon élvezem a munkát a Heinekennél, mivel úgy érzem, folyamatosan változások részese és mozgatórugója lehetek, miközben sokat tanulhatok és tapasztalhatok egy intenzíven növekvő nagyvállalatnál. Nigériából magammal hoztam azt a képességet, hogy hogyan lehet jól irányítani egy céget az erős versenyben, s amennyire tudom, Magyarországon is szükség lesz erre a tudásra" – mondta el várható feladatáról az új vezérigazgató.

Oladele Ajayi 48 esztendős, Londonban született. 13 éve házas, feleségével két lánygyermeket nevelnek. Joruba, angol és spanyol nyelven beszél, kedvenc időtöltései közé tartozik a főzés és az utazás.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 9. rázó 2010.09.22. 21:31

Feketemunka, pfuj....

Moderálásra küldöm 8. buggyant 2010.09.10. 11:57

5. Mert ha magyar embert neveznek ki, 2-3 éven belül tönkrevágja az egész gyárat.

Moderálásra küldöm 7. fortuna54 2010.09.09. 19:26

Szabo,biztos nemakartak.

Moderálásra küldöm 6. marcell 2010.09.02. 21:58

100.000Ft ért vállalom!! Méghogy fel kell számolni a feketemunkát:)

Moderálásra küldöm 5. szabo1936 2010.09.02. 17:12

Miert nem egy magyar embert neveztek ki? Elhihetetlen,hogy ha akartak volna nem tudtak volna talalni ot valakit!

Moderálásra küldöm 4. arrajáro 2010.09.02. 13:48

Elemér!
Ha nem tulajdonos akkor olyan mint a többi! Legfeljebb többet keres.

Moderálásra küldöm 3. Elemér 2010.09.02. 10:28

Az sehol nemkell egy cég vezérigazgatójának.

Moderálásra küldöm 2. arrajáro 2010.09.01. 21:20

Aztán magyar munkavállalási engedély van-e ? Vagy csak úgy feketén ?

Moderálásra küldöm 1. Kuvasz 2010.09.01. 19:47

Gratulálunk, sok sikert, szép eredményedket kívánok.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...