Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Új kockázatra figyelmezteti az OTP a lakáshiteleseket

A forintosítással megszűnt ugyan az árfolyamkockázat az ingatlanhiteleknél, de helyébe a kamatkockázat lép.
A forintosítással megszűnt ugyan az árfolyamkockázat az ingatlanhiteleknél, de helyébe a kamatkockázat lép, miután az új forinthitelek kamata a bankközi kamatlábhoz - a 3 havi BUBOR-hoz - kötött, amely gyakorlatilag a jegybanki alapkamattal együtt mozog - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Kovács Antal kiemelte: az alapkamat jelenleg soha nem látott mélységben van, de amikor ez a külső és belső gazdasági hatások következményeként változni, esetleg emelkedni fog, akkor a forinthitelek törlesztő részlete is jelentősen is megemelkedhet, sőt, akár magasabb szinten is maradhat.

Ezt a kockázatot mindenképp figyelembe kell vennie a hitelkiváltáson gondolkodó ügyfeleknek - fűzte hozzá az OTP vezérigazgató-helyettese. Kiemelte, a visszajelzések alapján a hozzájuk forduló ügyfelek nagyobb része a kiszámíthatóbb, fix törlesztő részletű hitelkiváltó ajánlatok iránt érdeklődik, és megjegyezte, hogy az OTP piaci súlyának megfelelően részt vesz a hitelkiváltási folyamatban.

Egy tipikus CHF-hiteles


Az OTP-nél úgy úgy számolták, hogy egy tipikus svájci frank jelzáloghiteles ügyfél 37,1 százalékkal fizet kisebb törlesztő részletet most, mint amit az elszámolás és forintosítás nélkül fizetne, hiszen a svájci frank árfolyama jelentősen erősödött az elmúlt hónapokban is. Hozzáfűzte: az ügyfelek felénél a törlesztő részlet a korábbiakhoz képest több mint 20 százalékkal, negyedüknél több mint 30 százalékkal csökkent.

MTI Fotó: Kovács Tamás
MTI Fotó: Kovács Tamás

Nem mindenki járt jól


Az elmúlt hónapokban végrehajtott forintosítás és elszámolás során az OTP az irányadó május 3-i határidőig minden ügyfelének postára adta az elszámoló leveleket is, ezek száma meghaladta a háromszázezret - ismertette. "A közel százezer ingatlanhiteles szerződésünkből az elszámolás következtében mindössze 100 esetében emelkedett a törlesztő részlet, valamennyi japán jen hitel volt" - mondta.

Kovács Antal kifejtette: a 100 japán jen alapú hitelszerződésüknél érzéklehetően emelkedett a törlesztő részlet, ezek az adósok a legutóbbi törlesztő részleteikhez képest nem jártak jól a forintosítással. Ennek az az oka, hogy a törvényi szabályozás szerint az eredeti kamatmértéket kell visszaállítani (de minimum BUBOR plusz 1 százalék kamatfelár), és ez néhány tucat japán jen hiteles ügyfélnél a törlesztő részlet emelkedését okozta. Megjegyezte azt is, hogy a mostani feltételek mellett a jenhitelesek sem maradhatnak devizában, ezeket a hiteleket is forintosítani kell.

111 milliárdba került


Az OTP Bank lakossági divíziójának vezetője leszögezte, hogy az érintett devizahiteles szerződések esetében az elszámolás, a visszajáró összegek jóváírása vagy visszautalása megtörtént. Az OTP Banknál ez az összeg mintegy a 111 milliárd forint volt. Az OTP az élő deviza ügyletekre 85 milliárd forintot számolt el és fizetett vissza az ügyfeleknek, a lejárt devizahitelekre pedig 26 milliárd forintot térített vissza - elemezte a vezérigazgató-helyettes.

Kovács Antal úgy vélte, hogy a szerződésszámhoz képest nem jelentős eddig az OTP Bankhoz érkezett panaszok száma. "Az elszámolás folyamatát egyébként végig nagyítóval ellenőrizte a Magyar Nemzeti Bank, így néhány egyedi esettől eltekintve kizárható, hogy hiba lenne a számításban"- fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója

A készülő törvény kiemelten támaszkodik a magyar vadgazdálkodás szakmai és kulturális hagyományaira. Tovább olvasom