Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Üdülési csekk helyett szerdától Széchenyi Pihenő Kártya

Az alapszolgáltatás a szálláshely. Emellé 11 kiegészítő szolgáltatás vehető igénybe. A munkaadók az új cafeteria-elemmel évi 300.000 forintot adhatnak a munkavállalóknak.

Hatályba léptek a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) kibocsátásának és felhasználásának szabályai szerdán. A legújabb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a SZÉP-kártya kibocsátóját intézménynek, míg az elfogadóját szolgáltatónak nevezi.

Kibocsátó bárki lehet, aki megfelel az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvényben foglalt feltételeknek, vagyis pénztári szolgáltatásokat - például letétkezelést, könyvelést, tagszervezést - végez. A rendelet ezek mellett megköveteli azt is, hogy minden 35 ezer fősnél népesebb városban legyen irodája, és az utolsó lezárt üzleti évben legalább 100 ezer saját kibocsátású bankkártyával rendelkezzen. A munkaadó elektronikus utalványokat vásárol a kibocsátótól, ez utóbbi pedig folyamatosan vezeti a felhasználást, amit a kártyabirtokosok az interneten nyomon követhetnek, illetve az egyenleget telefonon is lekérdezhetik.

A munkavállaló mellett közeli hozzátartozója is kaphat SZÉP-kártyát. Az első társ-kártyáért nem kell fizetni, a második viszont már 1.500 forintba kerül. Ugyanennyit kell fizetni az elhagyott kártya újragyártásáért is. A kártya lejárati ideje 3 év. A kibocsátó az elfogadótól kapott 1,5 százalékos jutalékból tartja fenn magát. Ebből a kibocsátás és az adminisztráció infrastruktúráját, valamint a reklámot is fedeznie kell. Az elfogadó vagy terminált használ, vagy pedig az interneten át kommunikál a kibocsátóval, amikor leveszi a kártyáról a szolgáltatás ellenértékét. A kártya mögött lévő elektronikus utalványt nem lehet se készpénzre, sem készpénz-helyettesítőre váltani.

Az alapszolgáltatás a szálláshely. Emellé 11 kiegészítő szolgáltatás vehető igénybe. A körbe tartozik például az étterem, a múzeum, a vidámpark, az állatkert, és a testedzés is. A hatályos szabályok szerint a munkaadók az új cafeteria-elemmel évi 300.000 forintot adhatnak a munkavállalóknak kedvezményes - 16 százalékos - adóval. Az ezen felüli összeg közterhei azonosak a munkabérével. A rendeletbe foglalt előírások betartását a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal ellenőrzi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két éves csúcson a szlovák infláció

Szlovákiában két éves csúcsra, 3,6 százalékra emelkedett az éves infláció márciusban, elsősorban az… Tovább olvasom