Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Túlzott deficit: hivatalosan is megszűnhet a Magyarország elleni eljárás

Luxembourgban várhatóan hivatalosan is megszüntetik a túlzott mértékű költségvetési hiány miatti eljárást Magyarországgal szemben.
Az uniós országok pénzügyminiszterei pénteken Luxembourgban várhatóan hivatalosan is megszüntetik a túlzott mértékű költségvetési hiány miatti eljárást Magyarországgal, valamint további négy EU-tagállammal szemben.

Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Szlovénia esetében hosszabbítsák meg azt a határidőt, amelyen belül Brüsszel elvárja az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá csökkentését. A bizottság emellett azt is kezdeményezte, hogy Belgiumot figyelmeztessék, hogy elmaradásban van a hiány lefaragása tekintetében vállalt kötelezettségeihez képest, Máltával szemben pedig indítsák meg újra a legutóbb tavaly decemberben megszüntetett túlzottdeficit-eljárást.

Magyarország ellen folyik a leghosszabb ideje - 2004-es EU-csatlakozása óta - ilyen eljárás.

Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye május 29-én kiadott közleményéből kiderül, hogy szakértői az eljárás megszüntetésére irányuló indítvány megfogalmazásakor figyelembe vették az azt megelőző magyar intézkedéseket, amelyek hatására idén 2,7 százalékos, 2014-re pedig 2,9 százalékos deficitet várnak.

A magyar költségvetési deficit 2012-ben 1,9 százalékra csökkent. Az áprilisban Brüsszelnek benyújtott idei magyar konvergenciaprogram 2,7 százalékos hiánycélt tartalmazott 2013-ra és 2014-re. Az Európai Bizottság azonban május elején közzétett tavaszi előrejelzésében 3, illetve 3,3 százalékos hiányt jelzett előre erre a két évre. Május 13-án a magyar kormány újabb intézkedéseket határozott el.

A túlzottdeficit-eljárásról az uniós szerződés rendelkezik, részleteit pedig az úgynevezett stabilitási és növekedési paktum határozza meg. Ennek értelmében az Európai Unió tagállamainak a gazdasági és monetáris unió működőképessége érdekében a GDP 3 százaléka alatt kell tartaniuk államháztartási hiányukat, az államadósság pedig nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát, de legalábbis csökkenő tendenciát kell, hogy mutasson.

Ha az Európai Bizottság úgy látja, hogy valamelyik tagállam középtávon, tartósan átlépné a küszöbértéket, akkor javaslatot tesz pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin), hogy állapítsa meg, valóban fennáll-e a túlzott deficit ténye. Ha a bizottság úgy véli, hogy a hiány csak átmenetileg, rövid időre és kis mértékben lépi át a határértéket, akkor nem indul eljárás. Ha viszont a tanács a bizottság véleménye alapján úgy látja, hogy az adott ország deficitje túlzott, elindítja a túlzottdeficit-eljárást, és ajánlásokat tesz az adott tagállam számára, továbbá határidőket állapít meg, ameddig az adott országnak hatékony intézkedéseket kell tennie, hogy a hiányt a meghatározott 3 százalék alá csökkentse. Ezt követően a bizottság időről időre rendszeresen tanulmányozza az eljárás alá vont ország államháztartási helyzetének alakulását. Szankciókat csak a legvégső esetben lehet alkalmazni egy uniós tagállam ellen, ha az adott országgal kapcsolatban Brüsszel többször is megállapítja, hogy nem tesz megfelelő intézkedéseket.

Magyarország ellen 2004-ben indult el a túlzottdeficit-eljárás, amikor is a tanács 2008-as határidőt adott arra, hogy Magyarország fenntartható módon 3 százalék alá csökkentse a deficitet. Ezt a határidőt a pénzügyminiszterek tanácsa többször kitolta, mivel úgy ítélte meg, hogy Magyarország hatékony egyenlegjavító intézkedéseket tett, de nem sikerült 3 százalék alá csökkentenie a deficitet. 2004 óta összesen három alkalommal, 2004-ben, 2005-ben és legutóbb 2012-ben látta úgy az Európai Bizottság és az Ecofin, hogy a magyarországi intézkedések nem megfelelőek.

Az uniós pénzügyminiszterek a pénteki luxembourgi tanácskozáson a túlzottdeficit-eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatal mellett megvitatják az Európai Bizottság úgynevezett országspecifikus ajánlásait is a gazdaság- és pénzügypolitika területén. Emellett külön ajánlást fogadnak el az euróövezeti gazdaságpolitikát, illetve Lettországnak az eurózónához való csatlakozását illetően.

Olvasóink írták

  • 3. Jandex 2013. június 22. 20:13
    „"Ha viszont a tanács a bizottság véleménye alapján úgy látja, hogy az adott ország deficitje túlzott, elindítja a túlzottdeficit-eljárást, és ajánlásokat tesz az adott tagállam számára, továbbá határidőket állapít meg, ameddig az adott országnak hatékony intézkedéseket kell tennie, hogy a hiányt a meghatározott 3 százalék alá csökkentse. Ezt követően a bizottság időről időre rendszeresen tanulmányozza az eljárás alá vont ország államháztartási helyzetének alakulását."

    Magyarul a dilettáns kormányoknak adnak tanácsot mit hogyan csináljanak, na ez alól kapott most pár hónap felmentést őfensége! DE MILYEN ÁRON????????????????????????????”
  • 2. dödike 2013. június 21. 10:02
    „A deficit eljárás megszűnik,de a rablóhadjárat folytatódik.”
  • 1. vienna 2013. június 20. 17:44
    „Magyarország jobban teljesít!
    Csak egyre rosszabbul él.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terjed az online bankkártyás fizetés a közigazgatásban

Márciustól mostanáig több mint 1500 online módon bankkártyával történt (VPOS) fizetés valósult meg,… Tovább olvasom