Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Tanácsok ˝parasztvakítás˝ ellen - Ésszerű kompromisszumok 7 lépésben

A különböző kütyük beszerzése sok szempontból emlékeztet az autóvásárlásra: ugyanúgy egy sor opció megválasztásával történik a konfiguráció kialakítása.
Csupán annyi a különbség, hogy míg az egyik esetben a navigációs csomag vagy az ülések hátuljába épített szórakoztató rendszer a mérlegelés tárgya, addig a másiknál a gyorsabb processzor vagy a több memória. A kézenfekvő válasz persze a "mindkettőt", a valóságban azonban a legtöbb ember véges mennyiségű pénzt költ beszerzéseire, ami azt jelenti, hogy döntenie kell az alternatívák között. A legnagyobb durranásra vágyunk a pénzünkért, és nem hagyjuk, hogy olyan funkciók csábítsanak el, amelyek nem érik meg a ráfordított összegeket.

Nemrégiben a The New York Times vállalkozott egy kis útmutatásra: miért érdemes fizetni, és mi az, amit figyelmen kívül hagyhatunk az opciók listájáról. Jóllehet az összeállítás az Egyesült Államokra jellemző kereskedelmi gyakorlatra épül, igen sok tanulságos részlettel szolgál más régiók vásárlói számára is. A memóriát fizesd meg, és ne a sebességet!
Új számítógép-konfigurációk vásárlóinak a gyártó vállalatok gyakran ajánlják fel a processzor upgrade-jét, még több memóriát adva hozzá. Ha ez egy vagylagos ajánlat, mindenképpen a RAM mellett érdemes dönteni. A processzorok ugyanis általában elég gyorsak a legtöbb ember számára, lehet viszont, hogy a memória szűk keresztmetszetnek bizonyul.

És egy megjegyzés: ne a gép gyártójától vegyük a memóriát - az online kiskereskedők ugyanazt a minőséget kínálják, csak lényegesen olcsóbban. Tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy milyen RAM való a gépbe - legyen szó akár windowsos PC-ről, akár Macintoshról -, és ez gyakran a gyártók kiskereskedelmi árának feléért be is szerezhető tőlük. Kerüld a perc alapú fizetési konstrukciókat!

Ezt a tanácsot leginkább azoknak a mobiltelefon-előfizetőknek érdemes megfontolniuk, akik a hét öt napján, kötött munkarendben, irodákban dolgoznak. Ők ugyanis munkaidőben nem használ(hat)ják készülékeiket, marad az éjszaka és a hétvége, ami pedig egyébként is ingyenes az Egyesült Államokban. Mindazonáltal mindenkinek érdemes elmélyednie számláinak részleteiben, hogy világosan lássa: hány kifizetett percet hagy szolgáltatójánál.

Más a helyzet a tengerentúlon az SMS-ekkel, a cikk szerzője szerint egyenesen nevetséges a mobilszolgáltatók ott kialakult gyakorlata. Egyenként ugyanis több mint 20 centbe kerül egy szöveges üzenet küldése, illetve fogadása, míg egy 5 vagy 10 dolláros extracsomag megvásárlásával akár több száz vagy több ezer SMS forgalmazása is lehetséges.

Nem kérdés, melyik a jobb megoldás. A minőségi összetevőkért fizess, ne a kábelekért!

A médiacenterhez a szükséges alkotóelemekkel együtt érdemes megvenni a legjobb kijelzőket és hangszórókat. Legyen tűéles a kép a fényes, kontrasztos kijelzőn, a legerősebb surround rendszerek keltette hang révén pedig érezzük az események középpontjába repítve magunkat. Ugyanakkor, ha egy eladó nyomulni kezd, hitet téve egy ezerdolláros A/V kábel szükségessége mellett, érdemes egy üzlettel odébb folytatni a beszerzést.

Ma már digitális ugyanis a legtöbb kapcsolat (HDMI, optikai audio), ami azt jelenti, hogy alig tapasztalható a jel romlása a kábeleken. Kivéve azokat az eseteket, amikor az összekötendő elemek között túl nagy a távolság - esetleges minőségromlással csupán 7-8 méternyinél hosszabb kábel esetén kell számolni. Ráadásul a legtöbb ember valószínűleg még analóg kapcsolat esetén sem képes meghallani a különbséget az olcsó vagy a drága kábel közvetítésével keletkezett hangok között. Az érzékelő méretéért fizess, ne a megapixelekért!

A digitális fényképezőgépek vásárlóinak már régóta ezt az elvet kellene követniük. De a kérdés újra és újra előkerül, mivel a gyártó ipar képviselői még mindig a ma már használhatatlan specifikációt támogatják, miközben rejtve marad egy sokkal fontosabb jellemző. Pedig tisztában vannak vele.

Szinte minden, ma kapható kamera már bőségesen elég megapixellel jellemezhető, ugyanakkor a képérzékelő mérete az, amely nagymértékben meghatározza a kép minőségét. Erről azért nem nagyon beszélnek, mert a gyártók különböző formátumokat alkalmaznak. Az eligazodást segítendő született meg a sensor-size.com oldal, amely egyszerűen összehasonlítható formára alakítja a szenzorméreteket. Fizesd meg a sebességet a tévécsatornák helyett!

Az Egyesült Államokban a legtöbb kábelszolgáltató különböző szinteket határoz meg ügyfeleinek: más sávszélességet ajánl kezdőknek és mást az üzleti és első osztályú ügyfeleknek.

A legfelső szint általában jóval több, mint amire a legtöbb embernek valaha is szüksége lesz, ugyanakkor az alapcsomagra előfizetve igencsak nehézkesen élvezhetők a streamelt videók. A magasabb szint mindössze havi 10 dollárral kerül többe, érdemes arra előfizetni.

Így a kábeles előfizetésből nyugodtan törölhető a legtöbb mozicsatorna, mivel ezek tartalma elérhető olyan internetes szolgáltatások révén, mint a Netflix, a Hulu Plus vagy az Amazon Instant. A költségek lényegesen alacsonyabbak - akár a pay-per-video megoldást, akár a havi 10 dolláros előfizetést választva -, mint amit a Cinemaxért, a TMC-ért, a Starzért, az Encore-ért vagy más kábeles mozicsatornáért ki kellene fizetni. (Persze az HBO-t vagy a Showtime-ot meg lehet tartani a kábeles csomagban, mert ezek eredeti programja egyelőre még sehol máshol nem érhető el.)

Olvasóink írták

  • 6. VJack 2011. június 08. 18:22
    „A tördelése is hibás a cikknek. A bekezdés végén van a következő téma eleje.”
  • 5. heat 2011. június 08. 17:16
    „Ennek a cikknek nem a magyar fordítását kellet volna ide írni, hanem a "magyar verzióját" !
    Pl hitelek, banki szolgáltatások, különféle szakipari munkák megrendelése, elvégeztetése, autószervizelés, javíttatás, lakásvásárlás, álláskeresés stb.”
  • 4. annobon 2011. június 08. 15:52
    „Én sokszor kritizálok nyelvtanilag vagy szövegértés szerint hibás cikkeket itt, de azt kell mondjam, hogy mivel jelen esetben a címben idézőjelben szerepel a "parasztvakítás" szócska, ezzel utalnak annak szlenges mivoltára. A köznyelvben (szleng) gyakran használt kifejezés, egyes médiaszemélyiségek is előszeretettel használják...”
  • 3. sorok_közt 2011. június 08. 15:37
    „milyen cikk ez már megint ? ! ?

    _ Mi ez a p a r a s z t v a k í t á s ?”
  • 2. gmentes 2011. június 08. 15:03
    „Kit érdekel, hogy mit tanácsolnak amerikában a sok <moderálva> amerikainak!!!
    Különben is: kiszólt a lyuk a gödörből! Biztosan foglalkoznak a gyártók és a kereskedők a szabad rablású, kapitalista piacgazdaságú amerikában, hogy ki mit vesz. :) A lényeg, hogy sokat és sokszor.

    VICC!!!!!”
  • 1. Lobbo71 2011. június 08. 11:52
    „Mi ez a baromság? Sikerült lefordítani egy amerikai cikket, aminek semmi köze a magyar viszonyokhoz. Gratulálok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélsőséges időjárás: emelkednek a biztosítások

A rendkívüli időjárási események, amelyek az utóbbi években mind gyakoribbá válnak, a növekvő… Tovább olvasom