Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Szinte teljesen leálltak a pénzbehajtások

Lényegesen kevesebb pénzbehajtás indult idén, mint a korábbi években, az okok egyike az lehet, hogy a hitelezők kíváncsiak arra, miképpen végzi el ősszel a törvényhozás a végrehajtás reformját. Emellett a rezsicsökkentés is befolyásolhatta a folyamatot - olvasható a Napi Gazdaság hétfői számában.
A napilap cikke szerint a visszaesés jelentős volt, január eleje és június vége között 229 ezer kintlévőség ügye került a közjegyzők elé. A tavalyi féléves adat 281 ezer volt, 2013-ban pedig 276 ezres számot jegyeztek fel.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke a lapnak úgy fogalmazott: érződik az, hogy a hitelezők kivárnak. Tóth Ádám szerint főként a nagyobb cégek, a különféle szolgáltatók tartanak vissza bizonyos ügyeket. Szerinte arra számítanak, hogy a jövőben átalakulhat a végrehajtás rendszere, a tervek szerint októberben kerül az Országgyűlés elé a végrehajtási törvény módosítása.

A lap cikke szerint a pénzbehajtások számát befolyásolhatta, hogy a törvényhozás nemrégiben elfogadta a családi csődvédelem szabályait, emellett a rezsicsökkentés révén az év elejére több mint húszmilliárd forinttal csökkent a lakosság közműdíj-tartozása. Az elnök közlése szerint idén az első hat hónapban a rezsivállalatok kezdeményezték a pénzbehajtások több mint felét, a közműdíjak elmaradása miatt több mint százezer eljárás kezdődött.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Értékesítik az orgoványi takarék vagyonát

Az erről szóló nyilvános pályázati felhívás a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló… Tovább olvasom