Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Szijjártó: a jövő hét elején jelentik be a devizahitelesek mentőcsomagját

A jövő hét elején jelentik be a kormány és a bankok közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások eredményeit, a sajtótájékoztatón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormány és a bankszövetség a lakáshitelesek megsegítéséről folytatott csütörtöki egyeztetésén újabb pontban született egyetértés. Kiemelte: a jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodó miniszterelnök hazatérése után még egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel. Ezt követően a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló jövő hét elejei sajtótájékoztatón a kormányfő is részt vesz - közölte. Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója szerdán az MTI-nek még azt mondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön délután közös sajtótájékoztatót tart a devizahitelesek helyzetének megerősítéséről szóló kormányhatározatról.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden, a kormány ülése után jelentette be, hogy már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra a devizahitelesek megsegítésének ügyében, továbbá, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a bankszövetség elnöke csütörtökön tesz bejelentést a következő időszak intézkedéseiről. A korábbi hírek szerint a tervezett intézkedések között szerepelhet a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél negyedéves limit bevezetése az ingatlanpiac védelme érdekében; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése, a svájci frank alapú hitelek esetében 180 forinton; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével, a hitelezés élénkítése érdekében.

Olvasóink írták

  • 4. dorombolok 2011. május 27. 10:33
    „Emberek valamit megint le kell nyelnetek! Szíjjártó kinyitja a száját.”
  • 3. pozdorja 2011. május 27. 09:14
    „Mindenki gyorsan vegyen eurot a forintjaiból! Bejelentésre készül a kormány!”
  • 2. Mike-Mouse 2011. május 27. 08:18
    „Én annak örülnék a legjobban ha ezek a semmirekellők nem jelentenének be semmit mert eddig a bejelentéseikkel csak szívtunk rendesen!”
  • 1. kivagyokén 2011. május 26. 17:07
    „Petik4, azt jelentenéd már be, hogy a fizetésed 80 000, (a kedvezményeidet megtarthatod) és a két dolgos kezeddel nekiállsz valami hasznosat is csinálni!!

    Természetesen a hozzád hasonló értékes emberekre is vonatkozna a sóhaj. ERRŐL merjetek népszavazást kiírni. Persze nem lehet, mert a Törvény tiltja

    Ha ezt megteszitek, könnyebb lesz MINDENKNEK!

    Persze csak álmodozok............de majd felébredek”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Sony vesztsége több mint hatszorosára nőtt

A japán Sony szórakoztatóelektronikai csoport 259,59 milliárd jen veszteséget jelentett csütörtökön… Tovább olvasom