Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Stagnáló kiskereskedelem

A júliusi forgalom 0,3 százalékkal elmaradt az előző havitól.
A kiskereskedelmi forgalom volumene továbbra is gyakorlatilag stagnál - ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataiból.

A júliusi forgalom 0,3 százalékkal elmaradt az előző havitól a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított adatok szerint. Tavaly júliushoz képest 1,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, az első hét hónapban pedig 0,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az eddigi legnagyobb idei forgalomcsökkenésben a tavalyi júliusi magas bázisadatnak is hatása lehetett.

A kiskereskedelmi forgalom volumene az első negyedévben 0,5 százalékkal elmaradt az előző évi - 4,2 százalékos visszaesést mutató - alacsony bázistól, a második negyedévben 0,2 százalékkal nőtt. A forgalom 2007. áprilisától 38 hónapon keresztül 2010. júliusáig egyszer sem érte el az egy évvel korábbi szintjét. 2010-ben csupán a harmadik negyedév három hónapjában mutatott növekedést a kiskereskedelmi forgalom, idén viszont az első hat hónapban is háromszor (januárban, februárban és májusban) regisztrált emelkedést a statisztika. Ezekben az esetekben a bővülés mértéke egyszer sem haladta meg a két százalékot, idén májusban 1,7 százalékos volt a növekedés, amit 0,9 százalékos visszaesés követett júniusban.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben júliusban 700 milliárd, az első hét hónapban 4.278 milliárd forintot ért el a forgalom. Az eladások értékében 45 százalék volt az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes-, 19 százalék az üzemanyag-, 12 százalék a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletek részesedése; a többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt 2011 első hét hónapban.

Az egy hónappal korábbihoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem júliusi volumene 0,7 százalékkal mérséklődött, a nem élelmiszer-kiskereskedelemé 0,3, az üzemanyagkutaké 1,6 százalékkal nőtt.

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 1,8 százalékkal csökkent, az első hét hónapban lényegében stagnált. A forgalom jelentős részét (91 százalékát) lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) júliusban 2,0 százalékkal, az élelmiszer-, ital, dohányáru szaküzletek 0,5 százalékkal kisebb volumenű forgalmat bonyolítottak.

Az előző év azonos időszakához képest a nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene 2011. júliusban kismértékben, 0,3 százalékkal mérséklődött, az első hét hónapban lényegében nem változott.

Júliusban csökkent a forgalom volumene a textil-, ruházati és lábbeli-, a gyógyszer, gyógyászati termék és a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-üzletekben, míg a többi üzlettípusban bővült a forgalom volumene.
A legdinamikusabban a csomagküldő áruházak (+37,4 százalékkal) tudták eladásaikat növelni, folytatódott a forgalom bővülése az illatszer- (+11,4 százalék) , továbbá a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikk-kiskereskedelemben (+5,7 százaléki).

Az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének volumene júliusban 2,0 százalékkal, az első hét hónapban 0,8 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2011 júliusában a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában és az eurózóna országaiban átlagosan egyaránt 0,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutatnak. A legnagyobb növekedést (8,3 százalék)

Luxemburgban, a legnagyobb visszaesést (8,9 százalék) Máltán mérték.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai júliusban 20,3 százalékkal, 2011 első hét hónapjában 5,5 százalékkal elmaradtak az előző év azonos időszakától.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a régiós kockázati tőke befektetések értéke

Régióban a befektetések volumene a 2008-as csúcshoz képest csaknem a felére, 1 milliárd 291 millió euróra csökkent, ugyanakkor a befektetések száma 161-re növekedett. Tovább olvasom