Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Regionális gazdasági konferencia Győrben

Feladatunknak tekintjük, hogy a vállalkozásokat ne hagyjuk fásultságban - fogalmazott Mihalicz Antal.

Vasból és Zalából is érkeztek vállalkozásvezetők január 26-án Győrbe a Nyugat-Dunántúli Régió Kereskedelmi és Iparkamaráinak Szövetsége Regionális Gazdasági Évnyitójára, amelyet hagyományosan a soros elnökséget átadó kamara székhelyén rendeznek.

A házigazda, Mihalicz Antal elnök nyitóbeszédében beszámolt az előző évben közösen végzett lobby tevékenységről, a közös rendezvényekről és a közös pályázatokról. Elmondta, hogy a szövetség mind az öt tagja egy-egy területen jobb a többieknél, ami húzóerőt jelent a többiek számára.

„Feladatunknak tekintjük, hogy a vállalkozásokat ne hagyjuk fásultságban. Információval, kapcsolatokkal segítjük őket kibillenni és új irányok felé indulni. Itt a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamarába 2011-re a vállalkozások számára a „tradíció-innováci-megújulás" hármas üzenetét közvetítjük. Mindannyiunk előnyére szolgál, ha megőrizzük eredményeinket, tapasztalatainkat, azonban keressük az újat, a még újszerűbbet"- fogalmazott Mihalicz Antal.

Tagok
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Sopron városi Kereskedelmi és Iparkamara

Nagykanizsa városi Kereskedelmi és Iparkamara
Az évnyitó konferencia első előadója Lőre Péter, a győri AUDI Kommunikációs Igazgatója a cég bemutatásán túl ismertette a győri fejlesztési terveket. 2013-ra a remények szerint elkészülhet a beruházás, ami Győrben 125 ezer autó teljes elkészítését jelenti majd és 15 ezer embernek ad majd munkát a régióban. Elmondta azt is, hogy az AUDI önálló tanszéket alapít és önálló épületet épít a a Széchenyi egyetemen.

Dr. Szekeres Tamás a Széchenyi István Egyetem rektora ismertette az egyetemfejlesztés nagy projektjeit és mindenkit invitált, hogy látogasson el a tudásközpontba, amely a gazdaság és a régió szolgálatában áll. Varga Lászlóné az Adó és Vámhivatal regionális igazgatója tájékoztatást adott a Presztizs TOP100 kiadvány összeállításának tapasztalatairól.



Véleménye szerint jövőre még inkább csökken azon nagy vállalkozások száma, akik nem járulnak hozzá adataik közléséhez, hiszen dicsőség ebben a kiadványban szerepelni. Ismertette, hogy az ügyfélbarát hivatal célkitűzésük érdekében komoly tájékoztató ügyfélszolgálatot is szerveztek. A három előadást követően a Regionális minőségi díjak követelmény változásairól tartott előadást Csiszár István a Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa, majd K.Nagy József a nagykanizsai székhelyű DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Zrt. vezérigazgatója átvehette a méltán kiérdemelt 2010. évi Nyugat-Dunántúli Regionális Minőségi Díjat.



A konferencia záróeseményeként Mihalicz Antal átadta a soros elnökséget jelképező kulcsot Mazzag Ferenc Zala megyei kamarai elnöknek, aki 2011-ben a soros szövetségi elnöki tisztséget is viseli.

A regionális kamarai szövetség 2003-ban alakult, már hét éve komoly munkaterv alapján, egyre szélesebb területen működik együtt az öt kereskedelmi és Iparkamara.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel négyszázezren számoltak a nyugdíjkalkulátorral

Összesen 380.745 alkalommal használták 2011. január 25-én 12 óráig a magánpénztárak által… Tovább olvasom