Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Quaestor: nincs tartalék a tőzsdei árfolyamokban

Úgy tűnik megnyugodtak a piacok az elmúlt időszakban, és nemcsak helyreálltak, hanem az indexek és az árfolyamok szerint még javultak is.

Már nincsenek tartalékok a tőzsdei részvényárfolyamokban, mivel azok alapján a vállalatok már a válság előtti szinttel megegyező piaci értékkel rendelkeznek - mondta el Háda Bálint, a QUAESTOR csoport pénzügyi elemzője sajtótájékoztatón kedden.

Rámutatott: úgy tűnik megnyugodtak a piacok az elmúlt időszakban, és nemcsak helyreálltak, hanem az indexek és az árfolyamok szerint még javultak is. A BUX a 2008 januári szintekhez közel mozog, a régiós részvénypiacok pedig úgy viselkednek, mintha meg sem történt volna a válság.

Az elemző kiemelte: a magyar tőzsdén a vezető papírok árfolyamai nagyjából 70 százalékban a cégek eredményeinek köszönhetőek, míg 30 százalékban spekulációnak.

A magyar blue chipek közül úgy vélte, a Mol-t érdemes még vásárolniuk a befektetőknek, míg az OTP-től jobb ha megszabadulnak.

Kiemelte: a Mol eredményessége elsősorban attól függ, fellendül-e a finomítói környezet, vagy visszatérnek a 2004 előtti napok, amikor a finomítás nem hozott érdemi profitot. Emlékeztetett: a Mol vezetése szerint kizárt, hogy 2-3 évnél tovább a jelenlegi nyomott szinten maradnak a finomítói árrések. Mindezek függvényében a QUEASTOR célára 18.270 forint az olajipari papírra.

Az OTP-nek jó a tőkeellátottsága, azonban magas rossz hiteleinek aránya is. Úgy vélte, amennyiben javul az OTP eredménytermelő képessége, akkor még van tere a jelentős árfolyam-növekedésnek, azonban ilyen javulásra jelenleg semmi sem mutat. A bank kiegyensúlyozott eredménye nagyban a pozitív adóhatásnak köszönhető. A pénzügyi elemző 5.346 forintos célárfolyamot határozott meg.

A bank magyarországi helyzetéről úgy vélte, hogy a rossz hitelek jelenlegi, 5 százalék alatti aránya nem jelent problémát, azonban jövőre a hitel átütemezés miatt várhatóan romlik a mutató.

Hozzátette: a piacokon tapasztalható alacsony alapkamatok a bizonytalanságot jelzi, mivel ha a jegybankok biztosra vennék a gazdasági növekedést, akkor kamatemelésre lenne szükség. Emiatt várhatóan óvatosabb lesz a Magyar Nemzeti Bank is, amely várhatóan már csak 25 bázisponttal csökkenti a magyar alapkamatot az idén.

Probléma lehet a munkanélküliség növekedése, mivel még sok vállalat csökkentheti munkavállalói számát a válság miatt az következő hónapokban. Emellett az alacsony fokú banki hitelezés is jelentős gátja lehet a gazdasági növekedésnek.

Úgy vélte, hogy a nyersanyagpiacok árfolyam-emelkedésének lehet inflációgerjesztő hatása. A tavaly és az idén a piacokba pumpált rengeteg mennyiségű pénz elsősorban a nyersanyagok árfolyamába kerülhet át, mivel ez a legkönnyebben manipulálható piac.

A pénzügyi elemző szerint nemcsak a legfontosabb nyersanyagok árfolyama emelkedhet a jövőben jelentősen, hanem például a élelmiszeripari alapanyagok, így a búza ára is.

A QUAESTOR várakozása szerint az arany ára még akár 1.300 dollár felé is kúszhat a következő évben, ami szintén azt mutatja, hogy a befektetők szerint nem annyira jó a világgazdaság helyzete, mint amit a tőzsdék mutatnak.

Háda Bálint a pozitív jelek közé sorolta az amerikai fogyasztás emelkedését, valamint a tengerentúli lakáseladások stagnálását és az amerikai lakásárak növekedését, amelyek már a válság enyhülését jelzik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy visszaesés a beruházásoknál - Elemzés: nov 24-30.

A KSH adatai szerint minden korábbinál súlyosabb volt a visszaesés a hazai beruházásoknál a III.… Tovább olvasom