Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Pénztárgépek: megérkezett az első szállítmány Dél-Koreából

Megérkezett az Alt Cash forgalmazó első, 6 konténernyi, online kapcsolatra alkalmas közel 8000 pénztárgépe Magyarországra, a következő néhány hétben heti rendszerességgel érkeznek Dél-Koreából pénztárgépek több ezres mennyiségben - közölte a forgalmazó az MTI-vel kedden.
A készülékek gyártási folyamata az adóügyi ellenőrző egység, az AEE beépítésével zárul Magyarországon, majd ezt követően kezdődik a nagy tömegű tesztelés.

A forgalmazó időrendi sorrendben fogja kiszolgálni megrendelőit, elsőként, legkésőbb november 30-ig annak a 10 000 felhasználónak adják át a pénztárgépet, akik az NGM-mel kötött szerződésük alapján nettó 100 000 forintos áron rendelték meg a SAM4S NR-270-es modellt.

A NAV tájékoztatása szerint 60-70 ezer megrendelés "lóg a levegőben" vagy azért, mert a kereskedők nem adták le a viszonteladóknak, vagy azért, mert a viszonteladók ugyan begyűjtötték és vissza is igazolták a kereskedőknek a megrendelést, de nem adták tovább a forgalmazóknak, vagyis nincs mögötte szállítói rendelés. Amennyiben a forgalmazók nem kapnak érvényes megrendelést viszonteladóiktól, nem indul meg a gyártás, és az alkatrész-szállítási határidőket figyelembe véve ez akár 3 hónapos csúszást okoz a gépek leszállításában - írja az Alt Cash.

A NAV korábban azt közölte az MTI-vel, hogy az adóhatóság - olyan jogcímen, hogy a nyugtaadási kötelezettséget nem online pénztárgéppel teljesítették - október 1-jét követően nem alkalmaz szankciót, ha az adóalany szeptember 3-ig a NAV-tól üzembe helyezési kódot kért, és 2013. október 1-jét megelőzően megkötött, új típusú, online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel vagy a pénztárgép-forgalmazó által visszaigazolt megrendeléssel rendelkezik.

Az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépet legkésőbb az új típusú, online kapcsolatra képes pénztárgép üzembe helyezéséig lehet üzemeltetni.

Az adóhatóság a feltételek teljesítésének igazolására olyan szerződést, illetve visszaigazolt megrendelést fogad el, amelyben az online pénztárgép leszállítására (illetve beüzemelésére) vonatkozó teljesítési határidő meghatározott. Az adóhatóság a szerződésben, illetve a visszaigazolt megrendelésben meghatározott időpontig tekinti igazoltnak azokat a feltételeket, amelyek mellett a jogszabály alapján üzemeltethető a hagyományos, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgép - figyelmeztet a NAV.

Az adóhatóság felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy az online pénztárgép cseréjéhez nyújtott állami támogatás érvényesítésének feltétele, hogy a gépet december 31-ig üzembe helyezzék.

A nemzetgazdasági tárca pedig jelezte: ha szükséges, a minisztérium megteszi a kellő intézkedéseket annak érdekében, hogy az online pénztárgépek gyártásának elhúzódása miatt a hazai kisvállalkozók ne essenek el az állami támogatástól.

Olvasóink írták

  • 4. mindigatutit 2013. október 10. 14:29
    „1
    Én érintett vagyok.Igazából nem vagyok ez ellen,de az egész ahogy zajlik az olyan "fideszes".Hogy mi értelme?Gondolom az ,hogy rengeteg kereskedő,vállalkozóról azt sem tudják,hogy van,viszont így rálátása lesz a NAV-nak,hogy miből él x,ha nem is üt semmit a gépbe!Persze nem itt mennek el a nagy pénzek,dehát ahol azok mozognak az nem érdekeke a politikának,hogy fény derüljön.”
  • 3. ECR_Trade_Kft 2013. október 10. 12:05
    „Már 48 online pénztárgép üzemel az országban.

    Elsőként Magyarországon 42 db online pénztárgépet kötött össze a NAV-al 2013-10-07-én 13.30-kor az ECR-Trade Pénztárgép Kft . A gépek folyamatos adat-kapcsolatban vannak a NAV szerverével. A folyamatos, nagy darabszámú pénztárgépek átadása a visszaigazolások sorrendjében
    2013. október utolsó hetétől indul.”
  • 2. captain_blood 2013. október 08. 20:19
    „Magyar beszállító nem volt???

    <moderálva>”
  • 1. Goldman 2013. október 08. 17:27
    „"A NAV tájékoztatása szerint 60-70 ezer megrendelés lóg a levegőben"
    Azért, mert kb ennyien befejezik a vállalkozást.
    Trafikmutyi után pénztármutyi. Nagyon felvoltak készüéve ha csak most érkezett meg az első szállítmány.
    Valaki felhomályosíthatna, hogy mi értelme ennek a pénztárgép mizériának?
    Legalább egy elfogadhatót amit nem lehet megcáfolni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: futóművek szállításáról tárgyal a Rába egy belorusz traktorgyárral

Különösen nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekhez szállítana futóművet a Rába. Tovább olvasom