Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Ólommal tömték meg a Maggi instant tésztáit Indiában

Pénteken visszahívták a boltokból a Maggi instant tésztákat Indiában.
A pénteki visszahívás előzménye, hogy az ellenőrzések eredményei már két hete nyilvánosságra kerültek, és több indiai állam, valamint a hadsereg is betiltotta a mintegy 12 rúpiáért (55 forint) árult, az ázsiai országban évtizedek óta piacvezetőnek számító Nestlé instant tésztákat.

Paul Bulcke, a Nestlé csoport vezérigazgatója televíziós sajtókonferencián igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Új-Delhiben, ahol kiemelte: a Nestlé a fogyasztók bizalmából él. Hozzátette, hogy a "felkavart" vásárlók megnyugtatására hívták vissza a termékeket, nincsen élelmiszerbiztonsági kockázat.

A sajtóeseményt követően az indiai hatóságok kiadtak egy közleményt, amely szerint a Nestlé megsértette egyebek mellett a címkézési szabályokat, valamint emberi fogyasztásra veszélyesnek nevezte a Maggi instant tésztákat.

Az élelmiszerbiztonsági botrány során a márka presztízsét érte nagyobb kár, mivel a Nestlé csaknem 92 milliárd svájci frankot kitevő globális bevételének mintegy 0,005 százalékát teszik csak ki a Maggi termékek indiai értékesítései.

Elemzők és iparági szakemberek üdvözölték a visszahívást, azonban nem tartották szerencsésnek, hogy a Nestlé nem reagált sokkal korábban a történésekre és vitatta az indiai hatóságok ellenőrzési gyakorlatát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tőkét von ki a Magyar Suzukiból a tulajdonos

A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. Tovább olvasom