Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Nyereséges évet zárt a kínai tulajdonba került Volvo

Nyereséggel zárta a 2010-es évet a kínai tulajdonoshoz került Volvo, összesen 374 ezer kocsit adtak el, 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a svédországi autógyártó vezetője kedden.
 
Stefan Jacoby a Detroiti Autószalonon nyilatkozva további részleteket nem árult el a tavalyi üzletmenetről, viszont elmondta, hogy az idén is nyereséget várnak, és nagyszabású reklámhadjáratot indítanak. 2012-ben és 2013-ban aztán új modellek egész sorát mutatják be, és megcélozzák az évi 800 ezer darabos forgalmat.

Elsősorban az amerikai és kínai piacra koncentrálnak majd, Kínában például a tavalyi 25 ezer darabról évi 250 ezer darabra kívánják növelni az eladott kocsik számát.

A Volvo tavaly augusztusban került a kínai Geely csoporthoz az amerikai Fordtól. A kínai befektető másfél milliárd dollárt fizetett a svéd világmárkáért, és vállalta, hogy megtartja Svédországban a gyártókapacitást és a Volvo fejlesztési központját. Sajtóbeszámolók szerint a kínai tulajdonos Sanghajban úgy gyárat épít, amelyben évente 300 ezer Volvót szerelnek majd össze.

Olvasóink írták

  • 1. Muki81 2011. január 13. 09:15
    „A Volvo a világ legbiztonságosabb autója VOLT. Most majd lesz belőle egy Kínai gagyi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korrigált a forint, ismét 278 alatt az euró

Korrigálta hétfői gyengülésének egy részét a forint: az eurót kedden délután négy órakor 277,78… Tovább olvasom