Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

November elsején emeli a béreket az Auchan

Létszámbővítést is tervez a cég.
Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

Az Auchan Retail Magyarország szerdai közleménye szerint a béremelésre idén és jövőre 2 milliárd forintot biztosítanak, az alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt. A vállalat az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozók bérének rendezésére is ígéretet tett.

A közlemény idézi a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnökét, aki üdvözölte, hogy az alsóbb bérkategóriákban különösen jelentős lesz a fizetések emelkedése. Sáling József hozzátette, hogy a létszámbővítéssel elsősorban a létszámhiányt kell enyhíteni.

Dominique Ducoux vezérigazgató szerint a létszám emelését az új áruházak tervezett nyitása is indokolja - írták.

Az Auchan felidézte, hogy az elmúlt 2 évben 2,7 milliárd forintot biztosított bérfejlesztésre, ennek köszönhetően átlagosan 24 százalékkal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó alapbére.

Az Auchan Retail Magyarország 19 áruházat, 1 szupermarketet, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és 1 online áruházat üzemeltet és közel 7000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 19 évben mintegy 200 milliárd forintot fordított Magyarországon beruházásra - írták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképesztő, mennyi fogadást kötünk a Tippmixen

Elképesztő, mennyi fogadást kötünk a Tippmixen
Rekordévet zárhat idén a sportfogadás. Tovább olvasom