Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Nincs megállás: Egyre többen tartoznak a bankoknak

Magyarországon 2008 vége óta duplájára - 2 százalékról mintegy 4 százalékra - nőtt a hitelük törlesztésével 90 napon túl késedelemben lévők aránya, s további emelkedés várható.

A helyzet kezelhető marad - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Simonyi Tamás, a KPMG közép-kelet-európai pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője.

A KPMG szakértője elmondta: a magyarországi hitelintézetek által kihelyezett lakossági hitelek mintegy fele jelzáloghitel, s a hitel/fedezet arány a folyósításkor 70 százalék volt, így, ha értékesíteni kellene e követeléseket, a bankok még akkor is pénzüknél volnának. Hozzátette: ha nagy tételben kerülnének a piacra ingatlanok, persze más volna a helyzet, mert ez letörné az árakat.

A személyi, fogyasztási és gépkocsi-hiteleknél ugyanakkor Simonyi Tamás szerint komolyabb problémákkal lehet kell számolni. Kiemelte: autóhitelekhez önrész nélkül, 10 éves futamidővel is hozzá lehetett jutni.

A vállalati hitelezésben a kkv szektornak nyújtott hitelek jelentik a veszélyzónát a szakértő szerint. Úgy véli, azok, akik e szegmensben tevékenykedtek, komoly veszteséget szenvedtek.

A hitelezésben a nem fizetők és a fedezetek aránya alapján 1,5-2 százalék nettó veszteséggel kell számolni, az év végére azonban elérheti a 3,5-4 százalékot is, mivel a 90 napon túl nem fizető hitelek aránya 2009 végére 6-7 százalékra nőhet, s a fedezetek értéke romlik.

A minőségromlás az értékvesztés emelkedését hozhatja magával, ami tovább csökkenti a bankok jövedelmezőségét, ez azonban még a kezelhető tartományban lesz, a bankok tőkeellátottsága megfelelő marad - vélekedett.



Elmondta: a magyar bankok átlagos tőkemegfelelése 11 százalék, jóval a kötelező 8 százalék felett van, még a rossz gazdasági helyzetben is megfelelő. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyes intézmények a jövőben nem szorulhatnak rá tőkejuttatásra, ahogy már eddig is sor került erre néhány hitelintézet esetében - mutatott rá.

A KPMG szakértője úgy vélekedett, hogy a magyar bankrendszer egyik fő gyengesége a magas hitel/betét arány, ezért a megtakarítások növelésére van szükség.

Simonyi Tamás elmondta: a bankoknak mindenhol a hitelezésből származik majd a legnagyobb veszteségük; világszerte 575 milliárd dollár hitelezési veszteség várható.

Úgy vélekedett: az állami tulajdon sokáig fenn fog maradni az állami segítségre szorult hitelintézetekben, mert időre van szükség ahhoz, hogy az állam veszteség nélkül szálljon ki, ez azonban torzítja a versenyt. A világ rendje helyre fog állni - summázta a bankszektorban várható változásokat: a pénzintézetek jövedelmezősége egy jól működő vállalat szintjére száll le.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. dr73 2009. június 09. 16:39
    „Jaj de keserű itt mindenkinek minden.
    Ha nem érthető amit írtam,akkor baj van nálatok.Legfőképpen aha ..........
    Amúgy meg szép az élet , süt a nap, fájjon annak a feje akinek volt bátorsága aláírni több évet.
    No comment
    :-)”
  • 23. AHA. 2009. június 09. 15:26
    „Ikrob
    Ez a dr73 is olyan családból származik, könnyen járatja a pofáját!”
  • 22. AHA. 2009. június 09. 15:24
    „....meg nem mindenki komcsi családból származik ahol össze tudtak lopni pár lakásra valót!
    Mert ilyet aztán tudnék ám sorolni sokat!”
  • 21. AHA. 2009. június 09. 15:23
    „tati
    Ha mindenki megelégedne a 20 éves autóval,ablak nélküli odúval lakás helyett akkor megállna a világ fejlődése, még több ember lenne munkanélküli.”
  • 20. fortuna54 2009. június 09. 13:56
    „dr.73,és tati. Gondolom néktek az ürhajos milliárdos szorja a dollárral tömöt zsákokat. Látom mégis megérte
    az eget bámulni.”
  • 19. Agent 2009. június 09. 12:34
    „Így igaz, nem nehéz belátni, hogy a az adott célt nem akkor érjük el, ha a lovat halálra hajtjuk így az elpusztul félúton, hanem ha visszább vesszük a tempót, hogy bírja, akkor odaérünk.”
  • 18. Imcsi 2009. június 09. 11:57
    „Sokan félreértik itt az állami segítségnyújtást! Akik bajba kerültek a hiteltörlesztéssel nem azt kérnék, hogy az állam fizesse helyettük a törlesztést, hanem ne engedje, hogy elszálljanak a hitelkamatok, az árfolyamok, legyenek új munkahelyek, tisztességes fizetések! Ezekkel nem csak a hiteleseken segítene az állam, hanem a többi polgáron is!”
  • 17. Agent 2009. június 09. 11:36
    „Hát, ha a szívedre teszed a kezedet és úgy mondod, hogy mindenféle ügyeskedés nélkül (semmi kiskapu, szívesség, feketén szerzett anyag, adózatlan nászajándék, zsebpénz:)), tisztességes munkával, mindvégig az utolsó forintig adózva, járulékozva stb. sikerült egy nem kis értékű ingatlanra szert tenned, akkor maximális tiszteletem.”
  • 16. Agent 2009. június 09. 11:26
    „"Nem akarok fizetni mások felelőtlensége végett."

    megnyugtatlak, hogy már hosszú évek óta fizetsz ezért, gondolom van fogalmad az ország eladósodottságának mértékéről, amely szintén sok felelőtlenség eredménye és miből is fizetnék, mint az adófizetők forintjaiból:)”
  • 15. Ikrob 2009. június 09. 10:59
    „16. dr73 2009.06.09. 10:46

    Fogd már kicsit vissza magad!
    Nem futok állam bácsihoz, hogy segítsen, mindig is magam próbáltam megoldani a problémáimat, most sem lesz majd másképp. (12 éven keresztül egyedül neveltem a gyermekemet, és közben egyszer sem álltam sorba segélyért, kedvezményes étkezésért, stb., mert úgy gondoltam, vannak arra nálam sokkal jobban rászorultak is). Szerencsére én még tudok átcsoportosítani költséget a megemelkedett hitelem fizetésére. És plusz szerencsére még munkahelyem is van.
    A hitelfelvételem nem felelőtlenség, hanem kényszer szülte megoldás volt, hidd el, azt a havi több tízezret máshova is tudnám tenni... De nem volt választásom.
    Rendes munkahelyen dolgozom, az adót minden hónapban becsülettel befizetem, még a középosztályba sem tartozom, mégsem kevés, hidd el. Táppénzre nem megyek (egyik oka épp, hogy fizetőképes maradjak a bank felé), így a TB pénzét sem pazarlom, viszont az is fizetem rendesen.
    Kíváncsi lennék, te vajon mennyi adót fizetsz egy hónapban. És mennyit keresel feketén mellette?? Mert általában mindig azok kiabálnak így, akiknek épp nem kellene.
    Ja, és biztosításom is van, tehát jégkárnál sem az államhoz mennék.
    Szóval ne fröcsögj és ne általánosíts!!! Feleslegesen bántasz meg te is másokat!”
  • 14. tati 2009. június 09. 10:56
    „Még egyszer nekifutok.
    Lehet ingerültebb voltam reggel,aláírom,előfordul ha erről olvasok(hitel)!
    Tisztázzuk kicsit magamat,mert lassan beállítanak panelban élő kis p@csnek , akire anyukája főz.
    Győrújbarát-hegyen élek egy nem kevés értékű házban,amit önerőmből,szülői segítség nélkül szedtem össze:mindenféle csalás nélkül , mielőtt még ezt is megkapnám a fejemhez.
    A 20 éves autóm egy komolyabb Mercedes,mert még annak számít ennyi idősen is.
    A munkámat immáron több mint 20 éve végzem,és nem kis sikerrel,ha mindezt meg tudtam teremteni.
    A hitelekről meg mindig volt véleményem.Magam is éltem régen összeköltözve a szülőkkel,és azelőtt is ez volt a norma minden olyan emberkénél,akinek nem tolták a segge alá lakást,kocsit.
    Csak ma kihagynak pár lépést a fiatalok,nem akarnak így élni,követni példákat stb,ami aztán ide vezet , ilyenkor meg sír a szájuk,miből fizetik??????Semmi közöm hozzá,erre írtam és értette,ha nem lett volna világos....
    Az államtól várják a megoldást és a banktól.
    Az állam az állampolgárokra hárít,az meg engem is érint....és innen a düh a hitelfelvevő felelőtlen emberek felé.”
  • 13. dr73 2009. június 09. 10:46
    „Ikrob!
    A hitelt felvevő emberkék most az állambácsiktól várják a megváltást....amit valljunk már be,ki más fizetne mint az állampolgárok!
    Nem akarok fizetni mások felelőtlensége végett.
    Nem irigység tűnik tati hozzászólásából,hanem az hogy : ELÉG VOLT!
    Nem kell palimadárnak nézni azokat,akik nem voltak hazárdjátékosok.”
  • 12. Agent 2009. június 09. 10:45
    „tati, most mit habzik a szád, egy szóval sem írtam, hogy lenne hitelem (egyébként van) és azt sem írtam, hogy nehézséget jelentene törlesztenem (nem jelent nehézséget):)
    Általánosságban próbáltam meg érvelni, csak nem értetted meg.

    "aki hitelt vett fel,az ne várja most azt,hogy a kormány!,mert ugye mindenért az a felelős,most kompenzálja az ő hülyeségét!"

    Lassan és tagoltan megpróbálom még egyszer elmagyarázni oké? Nem mindenért az állam felelős, DE van felelőssége, ahogyan a bankoknak is.

    Kicsit igyekezz csiszolni a szóhasználatodon és ne legyél ennyire indulatos, mert ez ront a "szimpatikus fellépéseden", ahogy írod.

    Megnyugodhatsz, az X5-ös és hasonló kategóriájú autók használói nem hitelre vásárolnak.

    "MI KÖZÜNK HOZZÁ????"
    Ha bármi baj ér az életben, amikor mások/ ismeretlenek/társadalom/állam segítségére szorulsz, akkor ezt ismételgessed majd.

    Végezetül, nekem is van ismerősöm, aki felnőtt létére a szüleivel él (bizony hitele sincsen), de valamiért nem tudom követendő példaként beállítani:)”
  • 11. Ikrob 2009. június 09. 10:34
    „12. tati 2009.06.09. 10:00
    "sajnálom akik vettek fel,de MI KÖZÜNK HOZZÁ????"

    Neked nem is kellene itt olvasgatnod. Megint az általánosítás, ami mindig veszélyes. Ki ezért, ki azért vette fel a hitelt, kár mindenkit egy kalap alá venni.
    Persze azért némi irigységet is érzek a hangodban, pedig azt bizonygatod, hogy te milyen jól tetted.
    És még mindig anyukáéknál laksz? Vagy sikerült összespórolnod egy lakásra valót??
    Sajnos nagyon sokan vannak (köztük én is), akik nem nyaralásra vették fel a hitelt, hanem azért, mert valahol csak lakni kell, anyukák-apukák meg nem toltak semmit a hátsónk alá, továbbá nem 3-4-5 szobás lakásban laktak,hogy be lehessen költözni hozzájuk.
    Szóval tati, örülj a szerencsédnek, élvezd, hogy elmondhatod végre: lám-lám, te jól csináltál mindent. Akinek meg gondja van, azt ne bántsd, veri az élet őket nélküled is.”
  • 10. dr73 2009. június 09. 10:24
    „girzelda!
    Nem volt világos a leírt biztosítóval kapcsolatos történet?
    A mostani jég által okozott károkról van szó,
    2milliárdos kárról,amit ugye most az államra akarnak hárítani,mivel nem volt biztosításuk!
    Fene a pofájukat!
    Mi havonta több mint 5000ft biztosítást fizetünk az ingatlanra,ami valljuk be nem kevés.Azok ott meg nem fizetnek semmit,jön egy vihar , aztán nyújtják a markukat az állam felé
    -amit mi állampolgárok fogunk összedobni -!
    Semmit nem adnék nekik,ahogy a hitelt felvevő emberkéknek sem!”
  • 9. tati 2009. június 09. 10:00
    „sziasztok.
    valahol itt az igazság az előttem szólónál.
    nem vitatkozunk,csak beszélünk egy témáról,amit itt felvetettek.
    ha számít:
    -én is olyan szakmában dolgozok,ahol meg kell jelenni.a kocsim 20 éves,megbecsült állapotú,és a korát a határozott,szimpatikus fellépésemmel próbálom kompenzálni.
    viszont:
    -aki hitelt vett fel,az ne várja most azt,hogy a kormány!,mert ugye mindenért az a felelős,most kompenzálja az ő hülyeségét!
    ez DISZKRIMINÁCIÓ a többi állampolgárral szemben,amit nem lehet kikényszeríteni!
    ahogy a törvény is fogalmaz:
    -eddíg szedte hasznait,akkor most viselje terheit!

    nem én és a hitelmentes társaim villogtak az X5-ös BMW-kben,maximum magamban durrogva elfordultam,mikor lenyomott az útról,és a pofámba röhögött...
    Valamint extra utakra,welnesselni sem én utaztam el mint pl sokan,röhögve az otthon maradottakon.
    meg a nagy lakásokat sem én vettem erőm felett nélkülözve minden racionalitást.
    A mutteréknál laktunk,aztán majd lesz valami,gondoltam.
    egy aktuális példa:
    pl . Csanakon a fekvő panelokben,mint egy ismerős,17milláért szerkezetkészen,önerő nélkül,bevállalva a havi 150ezres törlesztést bizonytalan munkahellyel.Most meg gond van ugye...
    most hirtelen mindenki ötös lett matekból!
    sajnálom akik vettek fel,de MI KÖZÜNK HOZZÁ????”
  • 8. viperetta335 2009. június 09. 08:26
    „Szerintem meg rossz politika,hogy aki nem vett fel hitelt,most ócsárolja azt,aki vett fel és bajban van.Majd valahogy megoldják nyilván a helyzetet,de aki hitelt vezz fel,az sem azért tette,hogy aztán az bedőljön és ne tudja fizetni,hanem úgy kalkulált,hogy fizet...Más kérdés,hogy amikor pénz jön az emberhez,hajlamos valóban "jól érezni" magát,mondjuk elmegy wellnesselni meg utazgat,de ez tényleg hamis dolog,hiszen nem kereste meg rá a pénzt,hanem kölcsönözte.De például akik lakást vettek belőle,aztán dolgoztak keményen,hogy fizethessenek,és most egyre magasabb a törlesztőrészlet,szóval ők egy más kategória.Azért senki nem érdemel megvetést,hogy normális körülmények közt akart élni,és a fizetése elég volt a törlesztésre meg a megélhetésre,most meg nem elég.
    A húsz éves autó is ugye...Mert egy szobafestő hordhatja a cuccot azzal is,de például egy ingatlanügynök nem érkezhet azzal sehova...mert kiröhögik és senki nem vesz tőle semmit.
    Szerintem ez pont egy olyan téma,amin nincs mit vitatkozni.Aki vett fel hitelt,az majd valamit kitalál,aki meg nem vett fel,az örüljön a húsz éves autójának és dörzsölje a markát,hogy milyen okos volt!”
  • 7. tati 2009. június 09. 07:51
    „üdv!
    AGENT,és a többi hiteles! nanemááááá.....
    meg ne állítsátok a napot is.
    Most hirtelen mindegyikőtök megtanult számolni,vagy mi van?ezelőtt pár évvel,mikor felvettétek a lakás-autó hiteleket,akkor nem ment ennyire mi?most meg mindenki hibás,csak Ti nem.
    Nézzük fordítva a kérdést,hogy megértsétek:
    ha a magyar fizető eszköz az euróhoz képest erősödött volna,akkor biztos ugyanígy reklamálnátok,hogy hova lehet befizetni a megmaradt különbözetet,hogy segítsétek a hitelt nem felvett polgár-társaitokat,meg az államot,ha úgy tetszik ezt a szoci kormányt????? UGYE NEM?????
    akkor meg mi a sz@rt képzeltek magatokról?
    itt már mindent szabad?!
    indokolatlanul nagy lakásokban,drága kocsikban villogtok,ha valaki nem welnesszel ebben az új népcsoportban havonta egyszer az már luzer a most síró hitelesek szerint.
    itt jegyzem meg,soha nem volt tartozásom,20 éves autóval sem ég a pofámról a bőr,de nem okolok érte senkit,max magamat .mit képzeltek magatokról????
    A mostani jégeső károsultaknak se adnék egy rohadt buznyákot se segítséget,mert nekem is van havi 6500HUF biztosításom,ami arra szolgál,hogy ilyenkor segítsen rajtam nem az állam,hanem a biztosító.
    Nekem is jólesne az ilyen kis összegeket is eltapsolni........”
  • 6. ungi 2009. június 09. 07:04
    „A gazdasagi valsag ota haromszor kaptam mar ertesitest a banktol, hogy hogy csökkent a hitelem havi törlesztöreszlete! Most mar a havi 177 helyett 166 ! Ja, euroban, es nem M.O-n. Hogy lehetseges ez? Talan valamit a magyar bankoknak is kellene tanulnia!”
  • 5. Imcsi 2009. június 09. 02:07
    „Egyébként csalóka a cím: aki hitelt vett fel, az mindenki tartozik a banknak, attól függetlenül, hogy fizeti a törlesztést, vagy sem!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Audi és a BMW eladásai is csökkentek

Az Audi globális májusi eladása 6,1 százalékkal csökkent, míg a január-május közötti időszakban 12,1… Tovább olvasom