Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Nem várható javulás a foglalkoztatottságban

A magyar gazdaság növekedésének lassulását tükrözik a most közölt foglalkoztatási adatok - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a beinduló közfoglalkoztatás ellenére sem várható érdemi javulás a foglalkoztatottságban a versenyszférában egyre lassuló a munkaerő-piaci bővülés miatt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ugyanakkor hangsúlyozza: az ipari termelésben tapasztalható visszaesés, illetve a gazdasági növekedés lendületvesztése nem éreztette hatását a foglalkoztatottsági adatokon. A KSH adatai szerint a versenyszférában 18 ezerrel többen, a költségvetési szektorban 33 ezerrel kevesebben dolgoztak júniusban, mint egy évvel azelőtt, s így - amint azt az NGM elismeri - a költségvetési szféra alkalmazotti létszámában bekövetkezett visszaesést csak részben tudta ellensúlyozni a versenyszférában tapaszalt létszámbővülés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai szerint idén júniusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 4,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, szemben a májusi éves szintű 6,7 százalékos növekedéssel. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset júniusban 5,9 százalékkal nőtt 2010. hatodik hónapjával összehasonlítva, míg a májusi növekedés 7,5 százalékos volt.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője MTI-hez eljuttatott összegzésében kifejti: a várakozásokhoz közeli mértékben nőttek a bruttó bérek júniusban az előző évihez képest, kissé lassulva az előző hónapban mért növekedéssel összehasonlítva, amit a májusi több munkanap okozott. A személyi jövedelemadó (szja) változásoknak köszönhetően a nettó bérek 5,9 százalékkal nőttek, így a reálbér növekedés legalább 2,3 százalék volt, hiszen a családi adókedvezménnyel együtt mind a nettó, mind a reálbér növekedés nagyobb lehetett.

Az NGM is hangsúlyozza: a bruttó havi átlagkeresetek emelkedése a kedvező szja-változásokat figyelembe véve átlagosan 5,9 százalékos nettó keresetemelkedést jelent, ez azonban statisztikailag nem veszi figyelembe a családi adókedvezmények további pozitív hatását. Suppan Gergely kifejtette: a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bérek növekedése 5,1 százalékra gyorsult az előző havi 4,4 százalékról, ami elvileg növekvő béroldali nyomásra utalhat. Mivel azonban a versenyszféra foglalkoztatásának éves növekedése egy százalékra lassult az év elején megfigyelt 2 százalék feletti növekedési ütemről, a munkaerőpiac továbbra is lazának tekinthető, a foglalkoztatás növekedésének lassulása jól tükrözi a csalódást keltő második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatokat is.

Egyes feldolgozóipari beruházások hatására a létszám bővülése szerény mértékben folytatódhat Suppan Gergely szerint, azonban a belső kereslet hiánya miatt a belső piacra termelő és szolgáltató ágazatokban továbbra sem várható a munkaerő kereslet növekedése. Az év hátralevő részében a júniusihoz hasonló bérdinamikára lehet számítani, ami az infláció csökkenése miatt gyorsuló reálbér növekedést eredményez - mutatott rá az elemző. Ennek ellenére a fogyasztás feltehetően nem áll növekvő pályára a devizahitelek emelkedő terhei, illetve a lakosság óvatossági megtakarításainak felépítése miatt - fűzte hozzá a szakértő.

Fazekas Péter, a Buda-Cash Brókerház Zrt. makroelemzője az MTI-nek elmondta: a statisztikából jól látszik, hogy az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásaként észrevehető növekedésnek indult a közfoglalkoztatottak létszáma, ugyanakkor a nemzetgazdaság egészében alkalmazásban állók létszáma júniusban minimálisan (10 500 fővel) csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A KSH adatai szerint a közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti, 13 ezer fős létszáma júniusra 78 ezerre nőtt.

Az elemző szerint egyelőre nem lehet látni, hogy jelentősen növekedne a foglalkoztatotti létszám Magyarországon. Kifejtette: ha a közfoglalkoztatási rendszer a terveknek megfelelő előrehaladást mutat, az javíthatja a statisztikát, de a magyar gazdaság "stagnálás közeli" kilátásai nem támasztják alá, hogy a közmunkán kívüli foglalkoztatás érdemben növekedjen. Az ilyen irányú munkaerő-piaci kilátások semlegesen hatnak a monetáris politikai kilátásokra, és bár a jegybank figyeli a bérstatisztikát, az inflációs mutatók mellett jelenleg inkább a globális piaci hangulat, az általános kockázatvállalási hajlandóság a meghatározó a kamatpolitikában. (Az MNB monetáris tanács kedden tartja következő kamatdöntő ülését. )

Olvasóink írták

  • 2. oPTiKa 2011. augusztus 22. 08:16
    „Dorombolok, valóban, ha kell, tüzzel-vassal is be kell tartani / tartatni a következö 10 éves tervet, legalább 150%-os eredménnyel.

    Közben filmeket is kell róla forgatni. Hogy Petike szerepelni fog-e, még nem biztos:
    http://hircsarda.blog.hu/2011/08/21/majmok_bolygoja_magyarorszag”
  • 1. dorombolok 2011. augusztus 19. 17:31
    „Ezek az elemzők nem értenek semmihez! 10 millió új munkahely és kész! Punktum a teringettét!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júniusban lassult az átlagkeresetek növekedése

Májusban két százalékkal kerestünk többet az egy évvel korábbihoz képest, mint júniusban. Tovább olvasom