Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Nem lesz fizetésünk? Jönnek a kerülőutak?

Veszélyes hiba az új Ptk-ban: ha osztalék nem fizethető, munkabér sem jár a tagoknak?
Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni: ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a tiltás különösen nagy gondot jelent majd olyan cégeknek, ahol ösztönzési céllal a munkavállalókat is bevonták a társaság tulajdonosi körébe.

A március 15-ig hatályos társasági törvény már korábban is tartalmazott hasonló szabályt. A régi előírás szerint, ha egy társaság nem fizethetett osztalékot tagjainak, úgy, bármely egyéb, polgári jogi jogcímen a tagoknak kifizetett összeg visszakövetelhető volt, ha a tag rosszhiszemű volt. A szabályozás világos céllal született: a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem például megbízási díjként vagy egyéb kifizetésként veszi ki.

A március 15-én hatályba lépett Ptk. ezt a korlátozást lényegesen megszigorította. Az új szabályok szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a tagjainak semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új szabály a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket is tiltja: így a törvény betűje szerint a cég munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet.

Fürdővízzel együtt a gyereket is?

„A jogalkotó vélhetően nem számolt azzal, hogy a szabály szigorításának milyen, nem várt következményei lesznek" - véli Bejó Ágnes a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Hozzáteszi: a mai üzleti világban gyakori motivációs eszköz, hogy tulajdonosok a társaság dolgozóinak – akár minimális mértékben is – társasági részesedést vagy arra beváltható opciót nyújtanak. Bár e dolgozók ténylegesen nem vesznek részt a társaság társasági jogi irányításában, esetleg osztalékban sem részesülnek, mégis érdekeltté válnak abban, hogy hosszú távon a társaság vagyonát gyarapítsák.

Ha egy ilyen cég nem fizethet osztalékot, úgy az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a dolgozóknak az egyébként munkaszerződésük alapján teljesen jogszerű igényük van a munkabérre. Így például, ha veszteséges a cég, akkor a főkönyvelő, aki ösztönzési célból esetleg 0,1%-os üzletrészt kapott a társaság tulajdonából, nem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre – hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének.

„Lehetne érvelni esetleg azzal, hogy munkajogi alapelvek, illetve a Munka Törvénykönyve munkabér védelmére vonatkozó rendelkezései felülírják a Polgári Törvénykönyv korlátozását – egy ilyen érvelésnek azonban nincs meg a tételes jogi alapja" – mondja Bejó Ágnes. „Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely a munkajogi kötelezettségek teljesítését egyértelműen a Polgári Törvénykönyv tiltó rendelkezése elé helyezné."

Nincs feltétlenül nehéz helyzetben a cég, ha nem tud osztalékot fizetni
Ha egy társaság nem tud osztalékot fizetni, az nem feltétlenül jelenti, hogy a társaság nehéz pénzügyi helyzetben van. Sok esetben osztalékfizetésre csak azért nem kerülhet sor, mert a társaság szabad eredménytartaléka terhére valamilyen lekötött tartalékot képzett. Szintén nem lesz osztalékfizetésre fordítható eredménytartaléka olyan társaságoknak, amelyek üzleti tevékenységük felfutásának szakaszában járnak. Ilyen esetekben kifejezetten megkérdőjelezhető, hogy jogpolitikailag indokolt-e tiltani minden, a tagok felé teljesített kifizetést, különösen a jóhiszemű és valós munkaszerződéseken alapuló, munkabérjellegű kifizetéseket.

Merre tovább?

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint nyilvánvaló jogalkotói hibáról van szó: az új Polgári törvénykönyv és a Munka Törvénykönyve ellentmond egymásnak. A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalót bér illetné meg, azonban a Ptk. alapján ezen bér kifizetésére mégsem kerülhet sor. Ez egy patthelyzet, amelyet a jogalkotónak kellene feloldania.

Várhatóan, addig is az üzleti szféra előáll majd pótmegoldásokkal, ilyen lehet:

• a munkavállalók más cégbe való kiszervezése és kikölcsönzése az osztalékfizetésre nem jogosult társaság részére.

• ha a munkavállalók az őket foglalkoztató társaságban nem közvetlen, hanem csak közvetett részesedést szereznek: a törvény ugyanis csak közvetlen tulajdonosi viszony esetén tiltja a tagi kifizetéseket.

„Nem hisszük azonban, hogy a jogalkotó célja az lett volna, hogy a feleket ilyen kerülőutakra kényszerítse" – tette hozzá Bejó Ágnes.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megteltek a szállodák az ünnepekre

A vidéki wellness- és gyógyszállodákban húsvétkor a magyar vendégek vannak többségben: a hotelek… Tovább olvasom