Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Milliós fizetések a pénzügyi szektorban

Az igazgatók 3 millió körül keresnek, a választott tisztségviselők bruttó havi tiszteletdíja 100 ezer forint körül van, de általában nem éri el a 200 ezer forintot.

Vagyonkezelős fizetések

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) tartozó állami többségi tulajdonú cégek közül egyetlen cég, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatójának alapbére (3,621 millió forint) haladja meg a bankot felügyelő MNV vezérigazgatójának havi (3,5 millió forintos) alapbérét.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kedden a honlapján tette közzé a hozzá tartozó cégekre, és a saját vezetőire vonatkozó főbb adatokat. Ettől függetlenül a cégeknek a saját honlapjukon közzé kell tenniük a részletes adatokat is.

Az MNV listáján szereplő cégek mindegyikének vezérigazgatója, illetve első számú vezetője az alapbére 80 százalékának megfelelő prémiumot kaphat.
Kétmillió forinton felül van a Magyar Posta (2,84 millió forint), a Magyar Villamos Művek (2,765 millió forint), a Szerencsejáték Zrt. (2,185 millió forint), a KOPINT-DATORG Infokommunikációs Zrt. (2,055 millió forint) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (2,309 millió forint) vezérigazgatójának havi alapbére, valamint a Magyar Export-Import Bank Zrt. munkaviszonyban álló elnökének alapbére, ami havi 2,044 millió forint.

Meghaladja az egymillió forintot a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (1,514 millió forint), a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (1,964 millió forint), a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (1,411 millió forint) vezérigazgatójának az alapbére, valamint a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. munkaviszonyban lévő igazgatósági elnökének havi 1,507 millió forintos alapbére.
Az erdészeti gazdaságok vezérigazgatói 725 ezer és 1,063 millió forint közötti havi alapbérrel rendelkeznek.

A Tiszavíz Kft. ügyvezető igazgatójának havi alapbére 986 ezer forint, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatójáé 300 ezer forint, a Mezőhegyesi Állami Ménes Lótenyésztő és értékesítő Kft. ügyvezető igazgatójáé pedig 509 ezer forint.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) elnöke havi 350 ezer forint, az Ellenőrző Bizottság elnöke 170 ezer forint tiszteletdíjat kap.
Az ezen a listán szereplő cégek választott testületeinek elnökei közül a Magyar Posta, a Szerencsejáték ZRt, az MVM Zrt. igazgatósági elnökei jellemzően 300-350 ezer forint tiszteletdíjat kapnak, míg a felügyelő bizottsági elnökök 170-180 ezer forintot.

A Magyar Exporthitel Biztosító igazgatóságának elnöke havi 270 ezer forint, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatósági elnöke pedig havi 170 ezer forint tiszteletdíjat kap.

A felügyelő bizottsági elnökök tiszteletdíja 55 ezer és 170 ezer forint között van.

Pénzügyi szektor

A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) a sort a vezérigazgató vezeti bruttó alapbére kerekítve 3,66 millió forint, a helyettesei pedig havi bruttó 2,0-3,5 millió forint alapbért kapnak. Ezekben a beosztásokban a bruttó alapbér 80 százaléka fizethető ki prémium feladatok teljesítése esetén. Az ügyvezető igazgatók havi bruttó alapbére 1,3-3,0 millió forint, a prémium az alapbér 50-80 százaléka lehet.

Az igazgatók bruttó alapbére 800 ezer és kétmillió forint között van, a prémiumként pedig ennek 40-50 százalékát kaphatják meg. Az osztályvezetők havi bruttó alapbére 500 és 1,2 millió forint között, a csoport- és deskvezetőké pedig 400-900 ezer forint között lehet, de ezekben a beosztásokban adható jutalom is, míg a fent említettekben nem. Minden vezető beosztott kéthavi besorolási bérének megfelelő garantált juttatásban részesül, és az éves kafetéria keretük 1,11 millió forint. A bank választott tisztségviselői bruttó 90.000 és 180.000 ezer forint tiszteletdíjat kapnak havonta és más juttatásban nem részesülnek.

A Diákhitel Központ Zrt. A vezérigazgató havi bruttó alapbére 1,94 millió forint, ami nettó 887.950 forint havonta. Az éves prémium maximális mértéke az alapbér 75 százaléka. Egyéb juttatásként havi 12.000 forint meleg étkezési hozzájárulást kap és a bruttó bér 10 százaléka, de az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás nem lehet több, mint a mininálbér. A vezérigazgató felmondási ideje 8 hónap. A vezérigazgató-helyettesek bruttó alapbére 1,288 millió forint, a nettó 606.945 forint. Ők az alapbér 65 százalékát kaphatják meg prémiumként. Az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás és a meleg étkezési utalvány, valamint a felmondási idő azonos a vezérigazgatói poszthoz kapcsolódó tételekkel. A kafetéria összege mindegyik beosztásban évi 270.000 forint. A választott tisztségviselők havi tiszteletdíja bruttó 70-90 ezer forint, és más juttatásban nem részesülnek.
A Concordia Közraktár Zrt.-nél a munkaviszonyban lévő vezetők közül a vezérigazgató alapbére 848 ezer forint, a helyettese pedig 845.500 forintot kap plusz 15 százalék nyelvpótlékot. Mindkét beosztásban a bruttó alapbér 80 százaléka fizethető ki prémiumként. A vezérigazgató 2 havi végkielégítést kaphat, a helyettese pedig hat hónapit. Az igazgatók és igazgató-helyettesek alapbére havi bruttó 596.000 és 758.300 forint között van. Mindegyik beosztásban 4 havi alapbér lehet a prémium és a végkielégítés 2,5 hónaptól 7 hónapig terjed. A választott tisztségviselői havonta bruttó 90-110 ezer forint tiszteletdíjat kapnak és más juttatásban nem részesülnek.

Olvasóink írták

  • 2. FREDDY/S 2009. szeptember 17. 07:08
    „A gazdasági válság okozói azért jól élhetnek, nemde...”
  • 1. Primax 2009. szeptember 16. 09:54
    „" Diákhitel Központ Zrt. A vezérigazgató havi bruttó alapbére 1,94 millió forint, ami nettó 887.950 forint havonta. "
    No comment.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Suzukit is vinné a Volkswagen

A Volkswagen a Porsche tizedik márkaként történő integrálását követően még két további márkát… Tovább olvasom