Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Milliárdos kínai hitel Fehéroroszországnak

Egymilliárd dollár hitellel finanszíroz - kedvezményes kamatozással - több közös nagyberuházást Kína a súlyos pénzügyi problémákkal küszködő Fehéroroszországban.
Egymilliárd dollár hitellel finanszíroz - kedvezményes kamatozással - több közös nagyberuházást Kína a súlyos pénzügyi problémákkal küszködő Fehéroroszországban.

Ezt a kínai parlament Minszkben tárgyalt elnöke jelentette be szombaton. A hitel felhasználásával egyebek között cellulózgyárat létesítenek és egy szállodát építenek fel a fehérorosz fővárosban. Vu Pang-kuo (Wu Bangguo) bejelentette továbbá azt is, hogy Kína 70 millió jüan (csaknem 11 millió dollár) vissza nem térítendő segélyt is nyújt Fehéroroszországnak.

A tavalyi elnökválasztások előtt túlköltekezett a fehérorosz állam, aminek hatására magasra duzzadt a folyó fizetési mérleg hiánya. Emiatt a fehérorosz rubel árfolyama folyamatosan gyengült. Az ország központi bankja devizatartalékának közel negyedét fordította idén őszig a nemzeti valuta támogatására. Tavaly október és idén február között a devizatartalék 60 százalékkal csökkent, és a központi bank adatai szerint februárban 4 milliárd dollár volt.

Az egyre romló helyzet miatt az ország május elején 36 százalékkal leértékelte a fehérorosz rubelt. Részben ennek hatására meglódult az infláció, a lakosság pedig pánikszerűen szinte mindent felvásárolt a boltokban, ami áruhiányhoz vezetett. A gazdasági minisztérium májusban felülvizsgálta a 2011-re vonatkozó inflációs előrejelzéseket. A tárca becslése szerint az infláció, amely júliusban éves szinten 48,4 százalék volt, az év végére elérheti a 75 százalékot is. A pénzügyi válság megoldásának egyik lépéseként szeptember közepétől Minszk megszüntette a helyi rubel árfolyamrögzítését, és a devizapiaci kereslet-kínálat alakítja a fehérorosz valuta árfolyamát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A görög államcsőd valószínű, az euró feladása nem

Görögország valószínűleg egy éven belül csődbe jut, miután felőrölte az euróövezeti tagországok… Tovább olvasom