Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Mi áll a Takarékszövetkezetek Integrációjának hátterében?

Az állami tulajdonban levő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2012 novemberében minősített befolyást szerzett a Takarékszövetkezeti Integráció központi bankjában, s jelenleg 39,275 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.
A tulajdonszerzéssel párhuzamosan megfogalmazódott egy szindikátusi szerződés, a Takarékbank tulajdonosai között. A szindikátusi szerződést az integrált hitelintézetek több mint 80 százaléka aláírta, míg az MFB - előzetes jóváhagyása ellenére - nem írta alá.

2013. június közepén az MFB hivatalosan azzal a kéréssel fordult a Takarékbank Felügyelőbizottságához (FB), hogy járuljon hozzá az MFB és az MFB egyik leányvállalata közötti takarékbanki részvénycsere-ügylethez, amelyben az érintett leányvállalat ügyvezetője a szövetkezeti stratégia kidolgozásáért felelős kormánybiztos.

A június 20-án megtartott FB-ülésen a kormánybiztos személyesen vett részt, ahol a tranzakció kapcsán kijelentette, a szektort semminemű hátrány nem éri, s megalapozatlan a félelem a nem kívánatos külső vagy állami nyomásgyakorlástól. A részvénycsere ügyében a döntést az FB elnapolta.

Az ülést követő nap június 21-én este 7 órakor a kormánybiztos e-mailben értesítette a takarékszövetkezeti vezetőket arról, hogy hétfőn, június 24-én, reggel 9 órakor konzultációra kerül sor „a szövetkezeti szektorral kapcsolatos tapasztalatokról és az azokból levonható tanulságokról"

A konzultáció keretében a kormánybiztos munkájáról szóló tájékoztatóról és egy kidolgozatlan koncepcióról esett szó, elhallgatva, hogy azt még aznap tárgyalja a kormány, illetve, hogy másnap benyújtják a konkrét törvényjavaslatot.

A kormány június 25-én kivételes, sürgős eljárást kérve nyújtotta be a törvényjavaslatot, amelyet az érintettek nem véleményezhettek. A törvény indoklásában szereplő állítások közül több nem volt helytálló. A példaként említett szövetkezeti banki rendszerekre úgy hivatkozik, hogy nem emeli ki, ezekben a rendszerekben az állam nem vesz részt, nem avatkozik be. A valóságosnál lényegesen rosszabb állapotúnak írta le a takarékszövetkezeteket, miközben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a 2013. június 18.-án kelt határozatával a legmagasabb kategóriájú „Elismert" intézményvédelmi rendszernek minősítette a Takarékszövetkezeti Integráció intézményvédelmi rendszerét, amelynek a 20 éves fennállása alatt tagszervezeti probléma végett sohasem kellett az Országos Betétbiztosítási Alaphoz fordulni.

A törvénnyel kapcsolatos számos alkotmányos, tulajdonjogi és versenyjogi kifogások miatt június 26-án egy levélben kérte a Miniszterelnököt az OTSZ elnöksége nevében Demján Sándor, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában kerüljön visszavonásra és kérte a konzultációt. A levélre semminemű visszajelzés nem érkezett és az Országgyűlés június 27-én megszavazta a törvényt.

A június 28-én megtartott elnöki fórumon - a résztvevő 95 takarékszövetkezeti vezető aláírásával megerősítve - az OTSZ elnöke beadvánnyal élt a köztársasági elnökhöz és a jogszabály kifogásolt részeinek megjelölésével, a szövetkezeti tagság szempontjából legfontosabb igények hangsúlyozásával arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.
Az OTSZ azt kérte, hogy:
1. az újratárgyalt törvényben megfelelően legyen biztosított a magántulajdon védelme és a tulajdonhoz való jog. A szövetkezeti hitelintézetek ne veszítsék el tulajdonukat a Takarékbankban a törvényben megjelenő kisajátítással, melynek első lépcsője a többségi tulajdon elvesztése, második lépcsője pedig a tulajdon kötelező átadása.
2. Legyen biztosított a tulajdonhoz kapcsolódó szavazati jog szabad, alkotmányos gyakorlása, melynek elvesztése az első pontban foglaltakhoz vezet.
3. Legyen biztosított a tulajdonhoz fűződő képviseleti jog szabad, alkotmányos gyakorlása! Az állam ne egy törvényben jelölje ki az új szövetkezeti hitelintézeti integráció központi szerveinek tisztségviselőit.
4. Legyen biztosított az alkotmányos jogorvoslati lehetőség a törvény szerinti integráció központi szerveinek döntésével és az arra alapuló hatósági határozatokkal szemben.

Július 2-én az OTSZ vezetése a jogi aggályokról személyes konzultációt folytatott a köztársasági elnök hivatalában. Másnap július 3-án Áder János meggondolásra visszaadta a jogszabályt az Országgyűlésnek és a törvény ismételt megtárgyalását látta szükségesnek.

A kormány ezt követően csekély, kevésbé érdemi módosításokat nyújtott be a zárószavazás előtt, és az Országgyűlés a szektor részéről felmerült érdemi jogi kifogások orvoslása nélkül fogadta el a törvényt. Ezért az OTSZ a kormány által benyújtott módosító javaslatok tekintetében, valamint a törvény alaptörvényben meghatározott eljárásjogi megfelelőségének vizsgálata okán, arra kéri ma a köztársasági elnököt, hogy az elfogadott törvényt ismételten ne írja alá, azt jogkörében eljárva előzetes normakontroll végett küldje meg az Alkotmánybíróságnak.

Amennyiben a törvény kihirdetésre kerül, akkor az OTSZ, az OTSZ tagszervezetei és annak tagjai/tulajdonosai a magyar és az európai jogrend biztosította további jogorvoslati lehetőségeket is kihasználják.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. bumburnyák 2013. július 09. 22:45
    „Itt mindenki a ciprusi példával jön. HAHÓ!!! Ott minden bankot lenyúltak!!! Nem csak az államit (ha van ilyen egyáltalán Cipruson)!
    Ha itt is nyúlni akarnak minden bankból nyúlnak majd! Fölösleges kivenni! Vagy ha annyira féltek akkor vigyétek Svájcba!”
  • 28. load 2013. július 09. 11:15
    „26.öröksoproni
    Nem az a lényeg, hogy rendszeresen, vagy időközönként fizetünk-e ba abba a rendszerbe.
    A közös az, hogy mindkét esetben az állam, magánjogi szerződéseket érvénytelenít ad-hoc jelleggel úgy, hogy nem veszi figyelembe a magántulajdon sérthetetlenségét, és jogokat von magához attól a társaságtól, amelynek működése eddig a vállalkozás szabadságára épült.
    Volt már ilyen.
    Jönnek az állami szövetkezetek.
    Szép új világ!”
  • 27. An0nim77 2013. július 08. 11:22
    „#21,26: Elfelejtettétek már, hogy mi történt tavasszal Cipruson? Itt is előfordulhat az, ami ott megtörtént. Csak nehogy államosítsák a pénzeteket :D
    Szerintem hamarosan búcsút inthetünk a bankokban tárolt megtakarításainknak.....MIndenki vegye ki a pénzét azonnal.”
  • 26. öröksoproni 2013. július 08. 08:06
    „Túrabakancsnak van igaza abban, hogy a MNYP pénzek és a takarékszövetkezetek államosítása között van némi különbség. A MNYP-be törvényileg meghatározott minimum összeget fizettünk be, ill. annál is többet, akik akart vagy tudott. A Takarékszövetkezetbe önként fizetget az ember, ami a számláján, betétjében van, az magántulajdon. A MNYP valamit visszacsöpögtetett a tagoknak - eltőzsdézte, nem tőzsdézte, felesleges ezen vitázni: törvényben megszabott módon fektette be, ha nem kötik meg a kezét ebben, jobban járt volna mindenki. De a takarékszövetkezetek államosítása nagyon durva beavatkozás és a magántulajdonhoz való jog rendkívül durva megsértése. Az meg a nonszensz csúcsa, hogy a bank tulajdonosainak semmilyen beleszólása nem marad a takarékbankkal kapcsolatban, mert állam bácsi elmondja majd, merre van az arra.”
  • 25. soppet 2013. július 08. 07:34
    „Érdekes véleményeket lehet kiolvasni egyes beépített narancsosok írásaiból.
    Lehet ennyire elfogult lenni, de a valóság ellen még dogmákkal sem lehet "hülyíteni".
    Tények: MNYP vagyon lenyúlása, Banki tranzakciós és egyéb banki költségek a lakosság számára; Telefon adó; Rokkantsági ellátások elvétele; korkedv. nyugdíj elvétele; Dohánykereskedők kiebrudalása - közel 30 ezer kereskedő földönfutóvá tétele; Termőföld mutyi- kis-gazdálkodók ( állattenyésztők, mg.-i termelők)kisemmizése; Patika mutyi; Simicska; Garancsi és Felcsúti birodalmak állami támogatása - adófizetők pénzéből; Takarékszövetkezeti vagyon megszerzése/lenyúlása és a sornak még nincs vége. Mint a Rákosi rendszerben.
    Ezek állnak szemben a rezsicsökkentéssel. A mérleg nyelve jelentősen megbillenik az első sorban felsoroltak jelentős súlya felé. Azaz ez egy össznépi átvágás, minek tanúi lehetünk.
    Közben nincs munkahely, nem működik a gazdaság, nincs "KF". Erre tényleg büszkék lehetünk? Ezt akartuk? Nem hinném! Az az 1 millió szekértolónak lehet hogy jó ez az állapot, de a többség - a 7 millió - ebből nem kér.”
  • 24. 621 2013. július 08. 06:45
    „Annyi azért világosan látszik, hogy bár túrabalettcipő sem tudja a miérteket - néhányan legalább kapisgáljuk - de le tudja szögezni, hogy így van ez jól, és aki kérdéseket tesz fel, vagy méltatlankodik(!), az rossz...Sztem ez nem narancshártya, ez narancskendő...”
  • 23. machers 2013. július 07. 19:51
    „21. Túrabakancs 2013.07.07. 18:09
    "...ill. azok állítólagos lenyúlásaival hatalmas tudatlanságra vall."
    Állítólagos?
    Ne röhögtess! Tényszerűen eltüntették. Vagy te tudod, hogy hol van?
    Ordas nagy hazugság övezte az első pillanattól kezdve.
    http://tenytar.blog.hu/2013/04/12/ezert_nem_lesz_egyeni_nyugdijszamlad
    "A MNYP pénzeket összekeverni a megtakarítások pénzeivel..."
    A törvény szerint a mnyp-számlán összegyűlt pénz a pénztártag magántulajdona.
    http://velemenyvezer.blog.hu/2010/12/10/magan_e_a_magannyugdij
    Te is a legtöbb ember közé tartozol, hisz fogalmad sincs az egészről.”
  • 22. Túrabakancs 2013. július 07. 18:11
    „állampógár! /20/
    Igen, akik nem kiabálnak azok ott tartják, akik meg lázítanak, azok nem. Ők nem, hiszen
    valószínűleg nincs is megtakarításuk. De akkor miért rettegtek? Ez a Fóbiától van,vagy csupán
    ez a menő manapság?”
  • 21. Túrabakancs 2013. július 07. 18:09
    „A MNYP pénzeket összekeverni a megtakarítások pénzeivel. ill. azok állítólagos
    lenyúlásaival hatalmas tudatlanságra vall. Szerintem a legtöbb embernek fogalma sincsen
    mi miért zajlik most ezen ügyekben, de megy a rettegés ezerrel. Az állampapír vásárlásoknál
    is ezt hadoválták sokan, mégsem jöttek be a negatív előrejelzések.”
  • 20. állampógár 2013. július 07. 14:30
    „Remélem a támogatók a takszövben tartják vagyonkájukat.”
  • 19. Valaki 2013. július 07. 09:26
    „14. eceteshal 2013.07.06. 15:27

    Mi kell,hogy végre sok ember szeméről eltünjön a narancshártya !!!!!!!

    Talán nem a buggyant eceteshalak :)))”
  • 18. dödike 2013. július 06. 18:51
    „Már bejelentettem a tak.szövnél hogy kérem a befektetésem kifizetését.A magánnyugdíj lenyúlása után már nem hiszek senkinek.Tegyék be a pénzüket a fityiszesek.”
  • 17. öröksoproni 2013. július 06. 18:23
    „Mi áll a háttérben? Kell egy nemzeti házipénztár.”
  • 16. machers 2013. július 06. 17:18
    „13. Patriot 2013.07.06. 15:08
    Mkortól ugrott meg?
    Miért ugrott meg?
    Neked mit mondtak erről?”
  • 15. paci13 2013. július 06. 16:02
    „14. eceteshal 2013.07.06. 15:27 Mi kell,hogy végre sok ember szeméről eltünjön a narancshártya !!!!!!!

    Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a hártya-vastagság és az viselője IQ-szintje fordítottan arányos.

    Mindenre találni magyarázatot: "hazai, megbízható" bank vagy takszöv kell, amely nem "dögevő" (plusz még "lerabol és kifoszt is" - a csúny!)
    Ilyen véleményekből ismerszik meg az igazi hazaffy,-nem?
    (És közben köröz felettünk a nagy turul .....)”
  • 14. eceteshal 2013. július 06. 15:27
    „Mi kell,hogy végre sok ember szeméről eltünjön a narancshártya !!!!!!!”
  • 13. Patriot 2013. július 06. 15:08
    „621, akkor azt is írd le mikortól ugrott meg a devizahitelezés!
    Te nagy féligazság megmondó.”
  • 12. 621 2013. július 06. 14:09
    „A tisztánlátás és az igazság kedvéért: devizahitelt a lakosság 2001. jún. 15-től vehetett fel OViktor min. eln. Járai Zsigmond MNB elnök és a Fidesz parlamenti többség döntése következtében(az akkori Ft kamatot az említett MNB elnök 13(!!) %-ra emelte).”
  • 11. BJ.MÓVÁR 2013. július 06. 13:21
    „Ha ezt is olyan "igazságosan", "becsületesen " viszik véghez,mint ami jellemzi 3 éves garázdálkodásukat,akkor nem sok köszönet lesz benne!!! Persze a vagyonhoz juttatott párttársak,a holdudvar megint jól fog járni,mert ez így jogszerű,és így kívánja a keresztény szeretet!!!!”
  • 10. Legs 2013. július 06. 12:47
    „Ez most kicsit off,csupán a kormány elintézési módját szeretném szemléltetni.Nem csak a takarékszövetkezetek elintézési módja ilyen arrogáns,és lekezelő.A Vámosi tábort ugyanígy intézték,és most itt a legújabb.

    Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár egy vele készült interjúban elismerte: a Fidesz-kormány semmit nem kíván tenni a Szigetköz megmentése érdekében. Illés egyértelműen kifejti, bármilyen beruházás, ami a vízhiányos helyzeten segítene, csak pénzpazarlás lenne. A szigetközi emberek megélhetését és a turizmust féltő újságírói kérdésre arrogáns és cinikus módon a Hortobágyot ajánlja a helyiek százezreinek alternatívaként, ahol víz nélkül is van turizmus.

    Na ez ami felháborító.Ezek a cinikus arrogáns,lekezelő módok ahogy velünk állampolgárokkal bánnak.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

296 forint közelében stabilizálódott az euróárfolyam

Az eurót 295,79 forinton jegyezték nem sokkal este fél kilenc előtt. Reggel még 293,50 forint… Tovább olvasom