Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Melegutalvány - Miniszteri lista az elfogadóhelyekről

A kisalfold.hu kérdésére a Kormányszóvivői Iroda pénteken tételesen meghatározta az elfogadóhelyeket.


"2010-ben ugyanaz az elfogadási és felhasználási gyakorlat lesz alkalmazható a meleg étkezési utalványokra vonatkozóan, mint 2009-ben" - válaszolta a Kormányszóvivői Iroda a kisalfold.hu kérdésére pénteken.

Mint ahogy csütörtökön megírtunk, "az utalvány elfogadásának feltétele természetesen a szolgáltató hely és az utalványforgalmazó közötti megállapodás megléte."

A Miniszterelnöki Hivatal kiemelte, a jogszabály értelmében azok az üzletek fogadhatják el az ilyen típusú utalványokat, amelyek egyrészt megfelelnek a vonatkozó törvényi követelményeknek – vagyis melegétkezési utalványt elfogadó helyként üzemelnek – másrészt szerződést kötöttek az utalványt kiadó céggel.

"A törvény tételesen rendelkezik arról, hogy az utalványokat ki fogadhatja el. Ennek értelmében:

- a kiszolgáló-önkiszolgáló vendéglő, étterem, kifőzde, munkahelyi étkezde,

- az étel-kiszállítást szolgáltató vállalkozás,

- olyan büfé, látványpékség, grill-sütőde pizza-sütőde, helyben sütött, főzött húst, hústerméket kiszolgáló üzlet, amely a meleg (melegíthető) ételek szolgáltatásán kívül más terméket nem forgalmaz, más szolgáltatást nem nyújt,

- olyan kereskedelmi üzlet, amely megszervezi és ellenőrizhető módon működteti az utalványok előbbi szolgáltatásokra történő beváltását, felhasználását."

Az utalványoknak a felsorolt szolgáltatások keretén kívüli felhasználása nem felel meg a feltételeknek - tudtuk meg a Kormányszóvivői Irodától.

Korábban - Melegutalvány - Maradnak az elfogadás feltételei

Az utalványok elfogadásának feltétele, hogy legyen megállapodás a szolgáltató hely és az utalványforgalmazó között. Keresse meg a beváltóhelyeket itt!

A meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal.

Az APEH szerint

Ha például a munkáltató, kifizető a január havi meleg étkezési utalványt január hónapban kiosztja, akkor a juttatás hónapja január, ezért a juttatást terhelő adót január havi kötelezettségként kell bevallani és február 12-éig kell megfizetni.

Részletek >> 
Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ez kedvező változás a meleg étkezési utalványok felhasználása terén.

A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta: a szakszervezeti szövetség - más érdekvédelmi szervezetekkel közösen - korábban tiltakozott az ellen, hogy idén jelentősen változtak a meleg étkezési utalványok elfogadási lehetőségei. Ez hátrányos volt azon dolgozók számára, akik az egyes munkahelyeken a cafetériák összeállításánál már a meleg étkeztetési utalványokat választották tavaly év végén.

Az elnök közölte: a Miniszterelnöki Hivataltól kapott levélben arról értesítették, hogy a kormány tájékoztatást kapott a korábbi feltételek visszaállításáról, vagyis ugyanazt az elfogadási és felhasználási gyakorlatot lehet alkalmazni az idén, mint 2009-ben. Az adóhatóság erről hamarosan közleményt ad ki.

A MEH levele azt is leszögezi: az utalványok elfogadásának feltétele, hogy legyen megállapodás a szolgáltató hely és az utalványforgalmazó között.

Itt megnézheti, hol válthatja be utalványát >>

Melegétel utalvány kereső >>

Olvasóink írták

75 hozzászólás
  • 75. kanga64 2010. február 16. 10:54
    „http://www.hrportal.hu/c/egyszinu-lesz-az-etkezesi-utalvany-20100215.html”
  • 74. oPTiKa 2010. február 15. 19:16
    „Melegutalvány - azon lehet melegeket kapni? :)
    Nem mintha kellenének...”
  • 73. Griffin 2010. február 15. 13:50
    „miracle, mivel nem vagy szakképzett pedagógus, egyébként se üsd orrodat a másodikas tananyagba”
  • 72. tamtam 2010. február 14. 16:51
    „Nálunk ezt a plusz juttatást fizetésemelésként emlegetik...:) És a drága német cégvezető - aki kb. 2 milliót keres havonta - nem érti, hogy miért nem tudunk megélni 80 ezer Ft-ból... Ezt saját maga hangoztatta...”
  • 71. Virgács1 2010. február 13. 21:48
    „Szerintem többeknek igaza van, de azt tudni kell, hogy az utalvány nem része a bérnek. Ha valakit ezzel etettek meg az nagyon szomorú. A cafetérián belül több fajta utalvány van, amit lehet választani.
    Hideg meleg utalvány, egészségpénztárak, gyermeknevelési támogatás, üdülési csekk, internet utalvány...stb
    Most kérdés, hogy a munkáltató fizeti-e az adót, vagy a munkavállaló? Érdekes módon senki sem választott nálunk hideg utalványt. Mit szóltak volna hozzá többen ha a munkáltató - vagy a munkavállaló - a dupla adót kifizeti és felére csökkenti az utalványok értékét? Akkor milyen elégedetlenek lennének jó páran!
    Az én munkahelyemen választható volt, hogy melyiket kérem, de nekem kell adóznom utána. Az utalványom értéke így több lett - én meleg étkezési és internet utalványt kértem -és jobban járok. Sok helyen be lehet váltani, ezt is el lehet okosan költeni. Én örülök neki, hogy a munkáltatóm ad plusz juttatást.”
  • 70. miracle 2010. február 13. 20:51
    „RickCartman
    Most nem állok neki általános iskola 2. oszt módszerrel nyelvtanilag elemezni neked, hogy mit jelent az, hogy béren KÍVŰLI juttatások, mert úgy látom felesleges.”
  • 69. szoljbenekik 2010. február 13. 19:31
    „Igazmondó feladom, mert reménytelen eset vagy. Értsd meg már végre, hogy az aki 70-80 ezerért dolgozik, az étkezési utalványát sem szórja el étteremben, hanem azt is gondosan beosztja, mert nem tehet mást. Nem akarom ismételni magam, olvas el az előző hozzászólásaimat. Meg próbálj megélni ennyiből. Mindenki a saját fejével, meg a saját pénztárcájával gondolkodik. Nem írtad meg, hogy mennyiből jársz étterembe.”
  • 68. igazmondó 2010. február 13. 18:41
    „máskülönben meg ezt az egész utalványosztogatós mizériát kár volt anno kitalálni. Becsületes munkért becsületes bért kell adni, aztán akkor mindenki leszarná az ilyen-olyan utalványokat meg csekkeket.
    ez az egész csak a munkáltatóknak volt jó.
    A sima hidegcsekk kvázi készpénznek számított, mint a fizetés, csak éppen adómentesen. Ezt a kiskaput most becsukták. Így most a munkáltató nem jár jól, viszont a dolgozó meg rosszul.
    Ellenben legalább fellendül az amúgy is lapos vendéglátóipar :-) Lehet hogy az éttermes lobbi van az egész mögött???”
  • 67. igazmondó 2010. február 13. 18:35
    „a mósóport egy korábbi hozzászóló emlegette fel...
    de látom, te sem érted. Ez egyfajta ajándék és kész. Az, hogy a fizetés kevés, az egy sajnálatos dolog. Az, hogy a munkáltató erre a juttatási formára úgy tekint, hogy ez kvázi bér, az is sajnálatos. De akkor is. Jópár éve ilyen nem volt és kismillió helyen ilyen sincs.
    Rengetegen örülnének, ha kapnának ilyen utalványt és mehetnének étterembe. Erre itt ez a sok ember és fanyalog. Hát basszus. Nem kötelező elfogadni. Nem nagyon jelentkezett senki sem a felajnánlásomra, hogy 4ezerért megveszem a 6ezres tömböt. Akkor azért csak megeszik valahol igaz? Akkor meg? Mi a gond? Jó étvágyat!”
  • 66. szoljbenekik 2010. február 13. 18:12
    „Na igazmondó ha éppen ettél, akkor attól a vércukorszinted megemelkedik és az agyad is tisztább lesz, de most ez a hozzászólásodon nem látszik, mert melléhadoválsz. Ne lovagolj a mosóporon, mert nem arra költi az emberek többsége a melegutalványt, hanem húsra,felvágottra, kenyérre,tejre, lisztre,cukorra stb, ami élelmiszer, alapanyag az otthoni főzéshez, meg kenyér mellé való. Egy menü ára 800 Ft, két emberre az 1600 Ft, 3-ra 2400,4-főre 3200. Tudsz követni? Ebből még a húsos ételt is meg lehet főzni, azt amit szeret a család, van olyan ami akár két napra is kijön ennyiből, és tudom, hogy mi van benne. Te tudod, mit eszel az étteremben? És azt hogyan készítik el? Szóval, ha tröbb ember többfelé eszik, az sokkal többe kerül, mint az otthoni főzés. Aztán vagy megeszi a gyerek a menzát, vagy nem.”
  • 65. igazmondó 2010. február 13. 17:28
    „na, megjöttem az étteremből és látom, nagy a felém áradó szeretet! :-)
    Szóval ma is és holnap is étteremben ebédezek. Igaz, csak menüt.
    Aztán hétfőn megyek melózni és befizetem a heti "menzát" és huss... máris szinte elfogyott a melegétkezési.
    Már a héten a pizzásnak is azt adtam.
    Vidám dolog olvasgatni a feltételezéseket az arisztokrata származásomról, meg a számban lévő ezüstkanálról.
    Igaz, ez utóbbi előfordul ha fagyit eszünk itthon, mert nászajándékba kaptunk két db-ot egy nagyon tehetséges nagyon ötvös nagyon jó barátomtól.
    Szóval kétségtelen, hogy nem minimálbérért melózunk, és ezért könnyebben költök étteremre, de!!! és most jön a lényeg:
    Megy a sírás, hogy jajj, nem kapunk mosóport az utalványért. Kéremszépen. Mi lett volna, ha egyszerűen megszüntetik ezt a juttatási formát? Mert van ahol semmi nincs ám! Miért azzal foglalkozik mindenki, hogy lám a pohár most félig üres. Miért nem azzal, hogy félig tele van? Eddig azt adták, most ezt. Tessék azt mondani, hogy köszönöm szépen. Ugye azért mindenki el fogja tudni költeni valamire. Akkor meg azért mégis csak jó hogy adták igaz? Akkor mire fel a fröcsögés? Fröcsögni aztán nagyon tud mindenki. Értékelni, átgondolni, érteni mér kevesebben.
    Lásd ugyanezt még az újság sms rovatában, vagy éppen az utcai találkozások sopánkodásai közt: hogyaszongya a sok okos, jajj, szuperbruttósítottak és most 4-6000 forinttal kevesebb a fizetésem. ........ Naná. Mert az adójóváírást már nem kérte a tag. Akkor kb ugyanennyivel többet kapna. De gondolkodni? Az újságot elolvasni és megérteni, nem csak a színes csöcsös képeket a blikkben? Na az már nem megy. Nem baj, a választások után úgyis bor folyik majd a csapból, meg a melegutalvánnyal is lehet majd venni részletre szuzukit.”
  • 64. RickCartman 2010. február 13. 16:03
    „miarcle
    bele van építve
    igaz, hogy adható,de úgy számolják, hogy azt úgyis adjuk, tehát bele van építve
    az éves jövedelemnél is együtt szerepel a többi jövedelemmel
    egyébként elfogadják továbbra is azokon a helyeken, ahol eddig, talán ez fontosabb info, mint néhányak okoskodása”
  • 63. szekek 2010. február 13. 16:01
    „Milyen jó fej ez az igazmondó! Aztán lehet, hogy itt játssza az eszét, aztán éttermet meg pizzériát csak kívülről látott.Javaslom, hogy talán kicsit szerényebben, mert lehet még egyszer neki is nagy segítség lesz a meleg utalvány.Rühellem az ilyen nagyképű szöveget.”
  • 62. csibe87 2010. február 13. 15:43
    „Igazmondó!

    Abban egyetértek veled, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát...
    Oké.
    Csak az gond, hogy korábban letudtuk belőle a havi nagybevásárlást /liszt, cukor.../. Legalábbis nagy részét.

    Most meg az alapvető élelmiszerek helyett 3 alkalommal elmehetek belőle a párommal étterembe. :(
    Azért a kettő nem ugyanaz!
    Inkább lemondok az étteremről, de akkor legalább van miből főznöm!
    A kp meg mehet a csekkekre!

    Ja, és azt mondtad hogy ketten vagytok, akkor nem sok az a 30 csirkeszárny? :):):)”
  • 61. miracle 2010. február 13. 14:46
    „RickCartman
    Nincs beépítve a bérbe.
    Adható.”
  • 60. quaestor 2010. február 13. 13:54
    „Igazmondó nem arisztokrata, hanem csupán egy hihetetlenül irigy senkiházi, aki valakinek képzeli magát. Csókolgassa a lábujját a radai r..b!
    Valszeg nagyon-nagyon szeretne melegétkezési utalványt, sóvárogva vágyik rá, mert e nélkül nincs lehetősége pizzát majszolni hosszadalmasan egy pizzériában, egy pohár víz mellett.”
  • 59. kanga64 2010. február 13. 13:11
    „Rick! Csókolja igazmondó nagylábujját a harapós ló, vagy a vacogós krokodil! Az ilyen stílusért pláne!!!”
  • 58. RickCartman 2010. február 13. 10:45
    „addig, amíg ez be van építve a bérbe, vagyis a havi járandóság ez részét (ez nálunk konkrétan 6000,-Ft) étkezési utalványban kapják a dolgozók, addig kinek van joga eldönteni, hogy azt én hol, és mire költöm el? Ugyanolyan, mintha 6 db. ezrest megjelölnének, hogy ezt csak étterembe eheted le, cukrot, kenyeret. lisztet, tejet nem vehetsz belőle (pedig az is élelmiszer).
    a Pórnépről" pedig annyit, hogy itt mindenki "pórnép", 53. igazmondó a kivétel, ő született árisztokrátá, ezüstkanál a szájában, a mi gróf urunk,instállom,hát leereszkedett hozzánk, csókolóm a kegyelmes nagylábujját.”
  • 57. tamtam 2010. február 13. 10:26
    „Kedves igazmondó!

    Ahogy én már leírtam: "Tudom... ez ajándék egyesek szerint... De minket igenis kisegített pl., hogy nem kellett a pénztárcámból kifizetni mondjuk a mosóport..." Nálunk ez havi 14e ft kiesést jelent.. Számolj utána, hogy ebből hányszor mehetek étterembe, vagy menzán enni... Egy hipermarketben eddig ebből bevásároltam egy hónapra!

    Csak szólok.. Nem mindenki keres olyan jól, mint Te (ahogy Te nevezted őket: a "pornép"). Mert a Te szavaidból ezt lehet kivenni!”
  • 56. ggg 2010. február 13. 09:52
    „igazmondó"De köszi a tippet, tehát akkor a CBA-ba mehet az ellenőrzés. :-)"
    apu, anyu ávós volt???”
75 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Pannon 200 embert küld el

A Pannon 1,9 milliárd forinttal kívánja csökkenteni személyi költségeit 2010-ben. Tovább olvasom