Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Megtiltották az Igazi csíki sör forgalmazását

A Hargita megyei törvényszék megtiltotta gyártójának az "Igazi csíki sör" forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.
A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az "Igazi csíki sör" gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.

A romániai sörgyártók perében pénteken hozott ítéletét a törvényszék honlapján hozta nyilvánosságra.

Az ügyben eljáró bírák úgy ítélték meg, hogy az Igazi csíki sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft. és tulajdonosa, Lénárd András megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. A törvényszék álláspontja szerint az Igazi csíki sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.

A sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai is vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.

A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

A Hargita megyei törvényszék pénteki ítéletében megszabta: az Igazi csíki sör gyártójának az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 nap alatt vissza kell vonnia termékeit a piacról, és meg is kell semmisítenie. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek hogy a csikisor.com és a csikisor.ro domainneveket használja. Emellett az alperest 35 ezer lej (2,4 millió forint) perköltség megtérítésére kötelezte.

Fellebbez a vesztes cég


A Csíki Sör Manufaktúra pénteken közleményben tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen, és folytatja az "Igazi csíki sör" gyártását és forgalmazását. "Tudjuk ugyanúgy, mint minden székely és erdélyi magyar ember, hogy sem a Heinekennek, sem másnak rajtunk kívül soha nem volt a kereskedelemben Igazi csíki sör vagy Csíki sör nevű magyar márkája" - áll a cég közleményében.

A sörgyártók jogvitájában márciusban már született egy jogerős ítélet. Akkor a suceavai táblabíróság elutasította jogerősen a Heineken Románia kérését, amelyben a multinacionális cég törvényszéki elnöki rendelettel próbálta azonnali hatállyal bezáratni az Igazi csíki sört gyártó csíkszentsimoni gyárat.

Lénárd András egy korábbi interjúban valószínűsítette, hogy a márkaperben nem Romániában születik meg a végső döntés. Elmondta, hogy a Heineken a romániai pereskedés mellett a spanyolországi Alicantéban székelő uniós szabványügyi hivatalhoz (OHIM) is panaszt nyújtott be. Az ottani eljárás szintén folyamatban van.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

300 millióra bírságolt két biztosítót a jegybank

A K&H Biztosító Zrt.-re és a Groupama Garancia Biztosító Zrt. is jogsértően utasította el a… Tovább olvasom